A magyar emberek jókora hibája, hogy nem – vagy nem nagyon – esznek céklát. Ha mégis, akkor legfeljebb télen, eltett savanyúság formájában, ami nettó tévút, mivel szinte mindig és mindenki túlédesíti szegénykémet. Holott ha e tekintetben szűkkeblűen, tormázásilag viszont bőkezűbben viselkednének a savanyúságkészítők széles tömegei, akkor mindenki sokkal-sokkal jobban járna.
Ám ez összességében mellékes, e szöveg további irányulása szempontjából lényegesen fontosabb, hogy a cékla közel sem egydimenziós növény. Nem-nem, számtalan dimenziója van. Azt történetesen nem is tudtam, hogy alapvetően déli származású – Földközi-tenger vidéki –, valamiért azt hittem, északiasabb a gyökérzete kulturálisan. Feltehetőleg azért hittem ezt, mert énrám szláv közvetítéssel gyakorolt hatást kicsiny gyermek korom óta. Magyarul fogalmazva: úgy eszik őt az oroszok meg az ukránok, mintha ezért fizetnék őket, és az ilyesmi továbbgyűrűzik, nem vonhatja ki magát alóla a kárpátaljai nemzeti kisebbség sem.
Butaság is lenne ilyet tennie, mert például a borscs a világ legmenőbb leveseinek egyike, nem is értem, hogy az ördögbe nem futott be minimum akkora nemzetközi karriert, mint az amúgy megérdemelten piedesztálra emelt pho az utóbbi időben.
Mindazonáltal erről már írtam, egészen biztos, hogy nem is egyszer, úgyhogy kanyarodjunk el inkább egyfelől az egészségügyi vonatkozások, másfelől a változatos felhasználás irányába.
Olvastam ugyanis azt is, hogy a cékla fergetegesen vitamingazdag, jelentékeny a méregtelenítő hatása (örül neki a máj, mintha hájjal kenegetnék), észbontóan javítja a vérkeringést (az agyunkban kiemelten!), sőt rendszeres fogyasztásával csökkenthetjük a különböző típusú demenciák rizikóját. Maradjunk annyiban, hogy ez sok mindent megmagyaráz.
Lelki szemeimmel ezek után kristálytisztán látom, ahogy a nyájas olvasók hanyatt-homlok rohannak a céklaboltba (szezon van, ne feledjük), hogy mielőbb elkészítsék alábbi receptemet. Ezúttal a klasszikus vinyegretet nem feszegetem, a subát is hanyagolom (noha a hering és a cékla násza is megérne egy mikromisét), és azt is csupán szőrmentén említem meg, hogy milyen klassz köret a cékla hasábokra hasogatva, sóval-borssal megszórva, fedő alatt, víz nélkül, lassú tűzön megsütve-megpárolva. Mindezek helyett kedvenc salátámról zengek pár mondatnyi dicsérő éneket.
Felkarikázok egy közepes fej lila hagymát, vékonykára, meglocsolom rizsecettel, sózom, kisvártatva óvatosan kifacsargatom, de nem viszem túlzásba. Három közepes fej céklát felcsíkozok, gyufaszálnál vastagabbra, ceruzánál vékonyabbra, olívaolajon sóval-borssal megpárolom. Harminc deka gombát megtisztítok, felszeletelgetek, azt is megsütöm. Hagyom langyosra hűlni mindkettőt, hozzákeverem a hagymához. Jó marék hántolt napraforgómagot kis serpenyőben zsiradék nélkül megpirítok, megy a többihez. Ha úgy vélem, hogy elengedhetetlen, locsolok még rá olívaolajat és rizsecetet, majd megszórom aprított petrezselyemzölddel. Frissen is szuper, másnap pláne nincs oka szégyenkezni. Jó étvágyat!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 18. számában jelent meg, 2018. szeptember 14-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál! És hogy miről olvashat még a Magyar Hang 18. számában? Itt megnézheti.
