Publicisztika

Mikulás

Mikulás

Ja, az igazi Mikulás. Az az igazság, hogy jobbak voltak a csak a képzeletükben megjelenők… A jó pénzért megrendelt fiatalember ígért érkezése idejében telefonált, hogy késni fog egy picit.
Élt 32 évet

Élt 32 évet

Kiléptem a Fideszből. Amikor is nyilvánosságra került Kövér László, a szolgálatok vezetői előtt elmondott beszéde, azon rágtam magam, hogy eddig valamennyire talán vicces volt a tény, miszerint párttag vagyok, de ezek után semennyire sem az.
Nemes bosszú

Nemes bosszú

Özvegy Czafranghyné Dolmány Lívia akkor jött rá, milyen kellemetlen és bosszantó tud lenni, ha valaki felkészültség nélkül magabiztosan szakért, amikor befőzés közben lecsapott rá Dr. Selypegi Béla virológus, és kéretlenül kioktatta.
Pikó

Pikó

Michaelék Drezdából érkeztek, és azt fejtegették: nem örülnek, hogy az NDK meg fog szűnni, mert a világ mindenhogyan reménytelen hely, és ha ezt a reménytelenséget minél teljesebb módon szeretnénk megélni és kiélvezni, akkor azt a kommunizmusban könnyebb, mint a kapitalizmusban.
Az étolaj

Az étolaj

Kétféle egyliteres változat volt, az egyik 699 forintba került, a másik 649- be. Az utóbbi árcédulájára meredt a tekintete, motyogott valamit, majd lassú mozdulatokkal, óvatosan körülnézve, kiemelt egy szürke zsebszámológépet a kabátja zsebéből.
A beugrás

A beugrás

Iván általában higgadtan kezelte a kihívásokat, amikkel megkínálta az élet, de az, hogy egy csípős kora téli reggelen egy pályája végén járó Kossuth-díjas színművész bőrében ébred, messze kívül esett komfortzónáján.
Idősíkok

Idősíkok

„A népek hamar felejtenek, de nekem még megvan a Magyar Vizsla minden száma, én még emlékszem, mi is az a luxuskormányzás, a korrupció, a milliós végkielégítések, a magánrepülőgép… Na ez az, amiről okvetlen tájékoztatni kell a népet, Lalikám”!
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek?

Napjainkban ellenzéki politikusok, történészek, politológusok között vita zajlik az Orbán-rendszer jellegének meghatározásáról. Okos, képzett emberek beszélnek illiberális demokráciáról, hibrid rendszerről, akármit is jelent az.