Elnéztem a több portálon is közzétett videót, amelynek vágatlan verziójában a megkérdezett budapesti autósok nem túl boldogan, de megértéssel beszélnek a Lánchíd esetleges lezárásáról, még akkor is, amikor a „riporter” nagyon direkt kérdésekkel terelgeti őket, hogy lesújtó jelzőkkel illessék a „borzasztó” forgalmi helyzetet. A közszolgálatinak hazudott kormánytévén végül adásba került változatból aztán minden kimaradt, ami nem illeszkedik a Karácsony-ellenes narratívába: „nem örülök neki” marad, „de megértem” törölve… Aki pedig azt találta mondani, hogy ő bizony egyetlen autót se engedne a hídra, annak még a sóhajtása sem kerülhetett adásba.
Ráadásul a televízió vezetői a dolog kipattanása után balga módon nekiálltak bizonygatni, hogy amit műveltek, az bizony megfelel a szakma nemzetközi gyakorlatának és etikai normáinak, merthogy, ugye, a riportok végső anyaga mindig, mindenhol szerkesztéssel-vágással készül el. Elvileg igazuk is lenne, csakhogy egy normálisan működő és valóban közszolgálati médiumnál az ennyire egyoldalú célzatossággal végzett vágást-szerkesztést nem így hívnák, hanem hazugságnak, hamisításnak, a közönség átverésének.
Csak közbevetőleg: hogy a királyi televízióban ilyesmi előfordulhat, nem véletlen: a mára igazgatóvá előlépett Papp Dániel már 2011-ben készített olyan riportot, amelyből úgy tűnt, mintha Cohn-Bendit akkori zöldpárti európai képviselő elmenekült volna bátor kérdései elől, holott a vágatlan felvételből egyértelműen kiderült: a politikus határozottan és világosan válaszolt a neki címzett, kellemetlenkedő kérdésre, és csak jó fél órával azután távozott.
Mindez tulajdonképpen nem is lenne érdekes, hiszen Papp Dánielnek sok éve van bírósági papírja arról, hogy hírhamisító. És ez ma már nem is ritkaság: egyre több médiumról, sajtómunkásról és politikusról jogerős ítélet mondja ki, hogy hazudott, rágalmazott, valótlanságokat állított. A sajtóperekben megmutatkozó durva egyenlőtlenség arra mutat, hogy a kormány- és Fidesz-közeli médiumok megszokott eszközévé vált az ellenségnek tekintett ellenfelek lejáratása, mocskolása, gyalázása – akár abszurd koholmányok árán is.
Az Átlátszó által kikért bírósági adatok szerint tavaly például 46 sajtóper indult kormánypárti médiumok ellen, amelyekből 29 végződött részbeni vagy teljes elmarasztalással (63 százalék). Ezzel szemben a kormánykritikus szerkesztőségek esetén ezek a számok csak 21/6 (28,6 százalék. A bukott ügyeket tekintve erősen rontja a kormányoldal statisztikáját az Origo (16/13) és a Pesti Srácok (12/8). A TV2 pedig ugyan nem sokszor került perbe, de azokat mind elvesztette (2/2). A másik oldalon viszont akadnak, akik ellen egyáltalán nem indult eljárás (Magyar Hang, RTL), illetve minden perüket megnyerték (24.hu). A múlt év sajtópereinek ennél mélyebb elemzése és a 2017-22 közötti évek adatai ebben a cikkben és ebben a másikban olvashatóak. A vizsgált hat esztendőben a kormányközeli médiumok 406 pere zárult részleges vagy teljes elmarasztalással.
Nyilván sokakban felmerül a kérdés: mi értelme van a sok hazudozásnak, ha a végén úgyis kiderül az igazság? A dolog megértéséhez érdemes egy rövid történet erejéig visszalépni az időben: a jogi végzettségére oly büszke párt- és miniszterelnök már 2006-ban, a maihoz képest sokkal kevésbé gyűlölködő közhangulat, kevésbé elvadult közállapotok idején is biztatott a jogszabályok kijátszására. „Elmarasztalnak, oszt jónapot!”
Ha tehát az esetleges büntetés időben messze elmarad a törvénytelenséggel befolyásolni szándékozott eseménytől (például választás) és/vagy a várható eredmények jelentősen nagyobbak, mint a jogsértéshez kapcsolódó fenyegetések, az erkölcsi megfontolásokkal nem bíbelődő hatalomtechnikus máris csak a politikai hasznot látja. Márpedig média útján elkövetett becsületsértési vagy rágalmazási perek jobbára hónapokig, olykor évekig húzódnak. A médiumok fenyegetettsége pedig igen csekélyke: a helyreigazítás nem kerül semmibe, a nagy ritkán megítélt kártérítés összegét pedig egy-két többlet hirdetéssel könnyedén kompenzálhatja a szolgálatokért hálás hatalom.
Azt persze nem tudom, hogy mennyire tekinthető jogállamnak, ahol állami és államközeli szervezetek, központilag felügyelt médiabirodalmak üzemszerű működéséhez hozzátartozik a folyamatos és tudatos törvénysértés.
A jövőben persze már ennyit sem kell törődni a bértollnokok lelkiismeretével, hiszen egy újabb jogászi bravúr révén megszületett az új szabályozás, ami a tényállás megszüntetésével küszöböli ki a jogsértést.