Orrszarvú vagyok. Elmegyek a falig, néha még azon is túl. Ám ugyanakkor, mégis és egyben, zsákmányállat is. Egyre inkább főleg az. És mivel folyamatosan védekezésre kényszerülök egy sarokban, hát veszélyes is. Ahogy csökken a vesztenivaló, úgy villan a szemfog. Nincs időm kivárni, amíg valami olyasmi történik velem, mint az elefántokkal. Ugyanis az ázsiai elefántok közül egyre többen agyar nélkül születnek. Így védekeznek ab start a vadászokkal és a kereskedőkkel szemben. Még hogy Isten nem figyel. Hülyeség. Amikor nem vicsorgok, mosolygok. A mosoly a lélek legszebb része. Néha előhívom a vándorlásból. Közben egy diófa alatt ülök és Wirth Imre verseit olvasom egy telefonról. Különös képet láthat tehát az a macska, amit épp az imént zavart fel jó magasra egy kutya.
A versek bitang jók, a hangulatokról Petri jut eszembe egy nem túl váratlan fordulattal. Hétfő van, mindörökké. Szezonvég és őszelő, még négy hónap és karácsony. Szomorú, hogy alig tudunk valamit a kortárs költőkről és -től, meg úgy általában a művészekről. Holott ők tartják a tükröt, ugye. Kiknek is? Hány példányban megy el manapság egy verseskötet? Ötszáz? Nem tudom. Úgy nagyjából semmit sem tudok már. Ezt a fát tudom, mert érzem itt fölöttem. Rám száll egy lepke és hosszan elidőz. Van időm a gyönyörűséges mintáira. Íme, a mai ajándék.
Egy mindenes feljegyzései (12. rész) - Magyar Hang
Tovább tombol a hőség, meg lehet vadulni. Van, aki meg is teszi. Megy a feszkó rendesen, mindenki mindenki ellen.
Kedd lett. Lassan jövök ki az ólmos fáradtságból. Történt ugyanis, hogy bevállaltam egy esküvőt. Az úgy kezdődött, hogy a főnök megkérdezte, lenne-e kedvem, mert a strandbüfén már enyhül a nyomás, meg egyébként is. Jól jön a plusz pénz, meg minden. Ő meg úgy járt, hogy az első szakács, akivel már a tavasszal letutizta az időpontot, eltűnt valahol Lyon környékén, ami persze bizonyos szempontból érthető. A második jelölt megérezte a vérszagot és az utolsó pillanatban dupla gázsit követelt, mire a főnök, aki önérzetes ember és nem hagyja magát zsarolni, lendületből elküldte az anyjába, nem törődve azzal sem, hogy lassan már gyülekezett a násznép az örömapával az élen, aki viszont szintén nem volt egy vicces csávó, mint az később kiderült.
De a főnök még mindig nem jött zavarba, csak akkor, amikor a harmadik faszi a talonból az utolsó utáni pillanatban jelentette be (ami egyébként mind emberileg, mind művészileg szép volt tőle, tekintve hogy a szakács bizonyos szempontból manapság olyan, mint a kőműves, tehát nem veszi fel a telefont), hogy szétesett az állkapcsa.
Egy mindenes feljegyzései (4. rész) - Magyar Hang
Nem tudom, mondtam-e már, de délutánonként néha egy építkezésen dolgozom.
És akkor jött a csoda, valamint a bátrak és vakmerők szerencséje, és megjelent egy srác a strandon. Húzta a lábát rendesen, ki volt varrva és égve is ahogy kell, a főnök dolgozott már vele, tudta, hogy szakács. Már csak meg kellett győznie, hogy miután lehúzott tök egyedül, konyhalányok és bármilyen lányok nélkül másfél hónapot egy százötven fős étteremben, tegyen még rá egy napot, ha már úgyis erre hordta a balvégzet. Ez azért belekerült néhány órába és nagyobb mennyiségű kiváló minőségű csempész pálinkába, de sikerült. A főnök meggyőző ereje csodálattal tölt el, ajánlatai néha visszautasíthatatlanok, de én akkor még nyugodtan suvickoltam egy poharat, olyan naplementés-ráérősen, ahogyan azt csak augusztus végén lehet. Bár az gyanús lehetett volna, hogy csak úgy csattogtak a villámok, az egyik pont bele egy part menti fűzbe, és felszívódtak a vadkacsák. Az ilyesmi sosem jelent jót.
Néhány perc múlva aztán kiderült, hogy én leszek a másik arc a grillben, mert ugye mindenhez értünk – és semmihez sem. Na most ez azért egy villámkarrier a mosogatói és szeméthordói státusz után, de nagyot is lehet bukni. A kivarrt csávó pedig láthatóan nem viccelt, és a főnök is csak ritkán. Ezen ezért elméláztam egy cseppet a Merci hátsó ülésén, miközben a terep felé tartottunk. Csak semmi tökölődés. Ez itt a pálya, az meg a placc, itt vannak a csálingerek, szia, szia.
Egy mindenes feljegyzései (11. rész) - Magyar Hang
Ha tudnák, hogy mit ettek egész nap, miközben egymás hegyén-hátán feküdtek a napon, nem lenne ekkora arcuk. Csoda, hogy élnek.
A zsűri nagyon bájos, az ilyesmit már gyorsan felmérem. Aranyos menyasszony, szimpatikus vőlegény, vérprofi vőfély, aki aztán majd b.sztat is rendesen, a legnehezebb pillanatokban. Ez a dolga, nincs baj. És akkor egyszer csak felhangzik az utasítás, kezdünk. Rombol és tombol az adrenalin. Azon kapom magam, hogy pördítek egy spaklit a sütőn, rámegyek a zöldségre, és hús van a homlokomon. Vájdlingból zúdítjuk a krumplit a rácsra, megvannak a trükkjeink, akkorát megyünk, hogy a stekklámpa is himbálózik a fejünk fölött, füst, izzás, illatok, elég látványosak vagyunk, néznek is a kiscsajok úgy tíz centiről. Hamar meg lehet szokni, olyan mint a rock and roll. Viszonylag gyorsan végzünk, nincs uszoda, csak diszkrét taps, ledobjuk a kötényt. Valaki hoz egy pohár sört, ez kedves. A tűznél volt vagy negyven fok, kilépek, már csak tizenöt. Kell a mackófölső.
Most mi legyen, örök dilemma. Ezúttal fegyelmezett vagyok, elhúzok aludni a kijelölt vackomra. Így aztán persze hajnalban ébredek. Az első igazán hideg pirkadat hónapok óta. Feldobom a kapucnit és végigballagok a csatatéren. Recsegnek az üvegszilánkok a talpam alatt. Fütyül a szél. A Szomjas Gyuri filmje, Dzsoko bácsival, Isten nyugtassa, az igen. Egyébként pont olyan a díszlet, mint egy szerb lagzi végén – mínusz eldobált kalasnyikovok. Elrecsegek az elárvult sörcsapig, hörög egy adag habot, de aztán összeszedi magát. Tekerek egy cigit, megtámasztom a könyöklőt. Előkerül két kutya, a desszertre jöttek, ami már nem az én dolgom volt, mert az Úr ügyel az ilyen idiótákra is, akik egy, a háta mögötti faluban szagolják a reggelt, az életre szomjasan, a halál torkában. Itt állunk hárman, lakodalmas kutyák.
Egy mindenes feljegyzései (9. rész) - Magyar Hang
Az oktatásba bele nem feccölt pénz két lábon járó következményei. Hamarosan veszélyesek lesznek, akár a mesterséges intelligencia.
Váratlanul előkerül a vőlegény, aki már inkább férj. És inkább részeg, mint másnapos. Köszöni, és ez kedves. Nekem ugyan tényleg mit, csak egy alkalmazott vagyok, egy alkalmas pillanatban. Még a lelkét sem tudom kezelni, pedig ráférne. Mit mondjak neki, hogy kétszer váltam, ezerszer csalódtam, a szerelem vak, mint a bányaló, vagy hogy legyen ez most? Szerencsére hamar visszadől pihenni, maradok magamnak, bár ez sem túl biztató. Az élet jó, a világ nem.
Ha elmúlik a fiatalságom, mi marad nekem? Mindent beleadok, és belehalok. Van itt valaki, aki boldog? Menyhárt Jenő hangjával hasad a hajnal. A múlt héten voltam Európa Kiadó-koncerten a szomszéd faluban. Na, ott aztán felvonult a fél életem, hiába menekültem előle. Gyönyörű autók, gyönyörű nők, éjszakai dühöngők. A pincérnő mellét most hagyjuk is. Ezen a ponton most meg is sajnáltam magam rendesen.
URH - Kétezer (1990)
Uploaded by Matt5 H on 2018-03-31.
Talán jobb lesz, ha kimegyek a kocsmába. Ott már nyiladozik az értelem és valahogy el kell verni ezt az értelmetlen pénzt is, amit a főnök felettébb bőkezűen még az éjjel átnyújtott. Persze, meg lehet kérdezni, hogy miért kell magára hagyni az ingyen csapot és felcserélni a fizetősre, de nem kell feszt a logikát keresgélni. Ott legalább valaki majd újra szól hozzám, pont a döntő pillanatban.
Jön is egy srác mindjárt, kiderül, hogy zenész. Mindent átható tekintet, hosszú, szőkés haj és még egy bajusz is a tetejébe. Kiköpött Baksa Soós János a hatvanas évekből, még mikor nem Január Herceg. Mondom is neki, mert nem bírom megállni, elnézést, a hasonlóság szinte kísérteties, ön pont úgy néz ki, mint Baksa Soós János a hatvanas években, amikor még nem volt Január Herceg, ámde mégis csak kitalálta a magyar undergroundot.
Kex - Elszállt egy hajó a szélben
A Kex egy magyar rockegyüttes volt 1969 és 1971 között. 1968 decemberében alakult a zenekar. Az együttes frontembere és motorja Baksa-Soós János volt. A zenekar klasszikus felállásának tagja volt még Bianki Iván, Doleviczényi Miklós, Imre Attila és Kisfaludy András. Bár többnyire az Illés elozenekarának szerzodtették oket, és így viszonylag sok koncertet adhattak, az átlagos közönség nem értette zenéjüket.
És nem ismeri. Pedig azt hittem egy pillanatig, hogy azt mondja, „igen sokan mondták már, dobzse, köszönöm, szolmizáljunk. (Mi, ti, szó.)” Nos, akkor guglizza be, ez a végső érvem. Megígéri, de még megkérdezi, hogy a Kexet iksszel írják-e. De lehet, hogy csak szívatott. Él a remény. Különben tényleg semminek semmi értelme ezen a Földön.
A sorozat többi részét itt olvashatja. Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 16. számában jelent meg, 2018. augusztus 31-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon!
