Na, mi legyen? Dilemma a teraszon. Gyorsan vagy lassan élni. Akármelyiket választom, bánni fogom. Ez eddig lehetne egy vers eleje is, de nem az. Mind a kettőt kipróbáltam már, na és akkor mi van. Gyorsulok a szekszárditól, lassulok a jógától, mind a kettő az enyém. Szeretlek, bipoláris baby. A világ már csak ilyen.
Nézegetem, ahogy a gingkófa ezernyi teára való levelet dob el és le a kertben maga alá. A november, az embernevűek másodika még durvább, mint az október volt. Hőségben megy haza Napapácska délután négykor. Utána kotródás befelé. De mit lehet még tenni aztán a sötétben? Sok mindent, persze.
Főzni legfőképp, harcsapaprikás nokival, ez jött be. És a folytatás baglyokról, óriásokról és törpékről. Lynch-hangulat, persze. Szathmáry István, ez a zseniális rajzoló, grafikus és elképzelő, vagy mi, az előző fejezetbe beleszőtte David Lynchet, a nagy kreátort és indukátort, természetesen. Aztán belenéztem (félve persze) a tükörbe, és nemcsak Gyilkos Bobot véltem megpillantani szokás szerint, hanem azt is, hogy kezdek hasonlítani a mesterre – már úgy külsőleg használva. A rajzra. Aminek álmodom, olyan.
Egy mindenes feljegyzései (22. rész) | Magyar Hang
Hét közben hatkor kelek, felülök a buszra, aztán egy másikra, megyek a szakácsiskolába. Néha örülök neki, néha meg nem annyira.
Be is sötétedett közben. Mondják, ha már mondtam, de a bablevessel is baj van. Hozzatok la vache, de ne ilyet. Kimentem a híres piacra, ahová nem szoktam, csak télen, mert elviselhetetlen a tömeg úgy egyébként. Gondoltam, Jókai bableves kifőzdében, durván reggelire. Abba ugye közös megegyezéssel csülköt lódítunk kockákra vágva, csipetkével szöszmötölünk, rengeteg zöldséggel, ahogy azt Túlkomáromban minden rendes kocsmában feladják. A Túlkomárom Tóth Tamás barátomtól jött, aki Komárom mellett lakott. Ez azért elég szép. Na most ebben a cuccban magányos babok úszkáltak a lében, mintha egy lágerben találtunk volna egymásra, és egy darab sápadt köröm üldögélt az alján.
Az van, hogy a piacanya, Harmathy Ildikó kitalált egy csodásat, de aztán kipördült a kezéből az irányítás. Túlnőtt rajta mintegy. És ez van minden kocsmával, amit megszeretsz, és aztán megerőszakolják a turisták. Két faluval odébb az Ildikó most azt csinálja, amit igazán szeret. Azt nyilván veszteséggel. Nos, most ennyit a sikerpropagandáról, hogy mi a vér van itt, a Balaton tó környékén. Halál, az van. Ember nem jár a környéken. Zombifalvak. Se kocsma, se bolt, se trafik. Semmi. Nulla.
Befelé, az van. Ha kitalálod. Hogy például ötven éve mutatták be a Yellow submarine-t. És ennek örülsz. Nem feltétlenül a Beatlesnek magának a korapetőfis love me doval, ahogy ezt mondani szokás, de ez már komoly volt, szürreális animáció. Mint egy varrógép asztalon. Ringo is erős volt benne. Mert egyébként csak Johnról, Paulról és néha George-ról szólt a dal. Egyébként.
Egy mindenes feljegyzései (14. rész) | Magyar Hang
Belegondolni is borzalmas, mivel etethetik a gyárakban azokat a nyomorultakat, akik néhány hét alatt akkora melleket növesztenek, mint Anita Ekberg.
Egyébként meg az jut eszembe még, illetve nem nekem, ezt Levinek köszönhetem, aki fáradhatatlanul gyűjti az évfordulókat, amitől izgalmasabb lesz a kegyetlen idő, hogy háromszáz éve született John Montagu (nem a Capuletek ellenfele), Sandwich negyedik earlje, aki ezzel még olyan lenne, mint egy Wodehouse-regényhős, csak éppen ő találta fel a művelt világnak a szendvicset, amire mindjárt magam is nekimegyek. Mert nagy itt a baj. Lennének csajok és srácok, valamint nagy tévedések. A melegszendvics az többnyire úgy néz ki nálunk, magyaroknál, kik oly híresek vagyunk konyhaművészetünkről szerte a világban, hogy a gépsonkára rátolunk valami sajtfélét, oszt szevasz. És akkor még a magyaros milánóiról nem is szóltunk.
Nézzünk két más verziót! Mielőtt azonban belefognánk, játsszunk egy kis Led Zeppelint a sajtunknak, hogy még jobb legyen neki és nekünk a rezgésektől, ahogy azt szép képzeletű svájciak teszik, miként egy boldog olasz apuka, akinek a kisfia csak Robert Plant hangjától nyugszik meg az autóban. És magam is jobban lettem a Zepptől a minap, jelesül a veszprémi Utas és Holdvilág antikváriumban, midőn megismerkedtem egy tiszta tekintetű férfival, aki néhány perc múlva csak úgy akusztikusan belefogott két klasszikus dalukba, és azok kiszabadultak a vynilek és a könyvek közül, és vidáman szálltak fel a barokk házikók falairól visszapattanva, egyenesen a vár felé.
Na, de vissza a királynéktól a királynőig, a melegszendvicsek csúcsára, a croque madame-hoz. Besamel, pirítós, rendes sonka és sajt, sütés, tükörtojást neki. A sonka nélküli verziót nevezhetjük bátran kisasszonynak, ha meg elhagyjuk a tüktojkalapot a tetejéről, megkapjuk a croque monsieur-t. Most persze egyszerűsítettünk, mint egy lendületes matematikus. Álmaim brutális reggelijéről (nyúlik, folyik, ropog, mindent csinál egyszerre) még maga Proust is megemlékezik, ha már az időről is szó esett, ami persze közben nincs is, de mégis rohan, olyan, mint a gomba, sem nem növény, sem nem állat, mégis van, ám az a szövegtest kevesebb figyelmet kapott, mint a madeleine, amihez szintén használunk vajat is. Hölgyeim és uraim.
Egy mindenes feljegyzései (12. rész) | Magyar Hang
Tovább tombol a hőség, meg lehet vadulni. Van, aki meg is teszi. Megy a feszkó rendesen, mindenki mindenki ellen.
Beleragadtam az évfordulókba, de most már mindegy. Kimaxolom az ebben rejlő lehetőségeket. Is. Mert nincs megrendítőbb, szívszorítóbb látvány, mint egy százéves egér. Miki az, természetesen. Aki a legtöbbet tett azért, hogy a lánygyerekek nővé serdülve ne kezdjenek el azonnal egy szék tetejéről sikoltozni, ha megpillantanak egy rágcsálót. És tényleg, de tényleg ebben a pillanatban hozott be egyet a Cirmos, kissé kapkodva, de mégis büszkén. Hej, József Attila, ez itten mégis egyszerre fog kint s bent egeret, mert hogy elengedte pár másodpercre, aztán valahogy kiterelem a klasszikus duót a kertbe. Élet egyenlő halál. A gingkó tovább kopaszodott. Becsukom az ajtót. Magamra.
A Mikinek lett aztán csaja is, a Minnie. És boldogan éltek, míg halhatatlanok nem lettek. Mint Serge és Jane. Vagy Sid és Nancy. Felkapaszkodok a netre. Ez ebben a faluban nem egyszerű mutatvány, minden második alkalommal kivágom előtte a wifit a kettőhúszról, aztán kicsit később vissza. Nem pont az a szolgáltatás (pénzért), amelytől egyenlő állatok vagyunk. Aztán már csak az van hátra, hogy igazoljam, nem vagyok robot. Na, azt a droidot, aki kitalálta sokért, hogy harminckét gyalogátkelőhelyet, közlekedési lámpát, tűzcsapot és kirakatot ismerjek fel, hogy megtudjam, ikszelt a Barca, azt tényleg szívlapáttal, falutáblától falutábláig. Cosmos Cirmos éhes. Megyek
Egy mindenes feljegyzései (8. rész) | Magyar Hang
Döbbenet, ami a Balatonnál megy, de ebből a bulizni járó turisták mit sem látnak. Az illúziók mögötti összefeszülések egyre nyilvánvalóbbak.
Felkapaszkodok a netre. Ez ebben a faluban nem egyszerű mutatvány, minden második alkalommal kivágom előtte a wifit a kettőhúszról, aztán kicsit később vissza. Nem pont az a szolgáltatás (pénzért), amelytől egyenlő állatok vagyunk. Aztán már csak az van hátra, hogy igazoljam, nem vagyok robot. Na, azt a droidot, aki kitalálta sokért, hogy harminckét gyalogátkelőhelyet, közlekedési lámpát, tűzcsapot és kirakatot ismerjek fel, hogy megtudjam, ikszelt a Barca, azt tényleg szívlapáttal, falutáblától falutábláig. Cosmos Cirmos éhes. Megyek.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 26. számában jelent meg, 2018. november 9-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 26. számban? Itt megnézheti!
