– Fordítva.
– Mi?
– A cigid. Fordítva fogod meggyújtani.
– Kösz.
Végül is egy igazi férfi legyen romantikus, és dohányozza szét magát. Ekkor már vagy egy hete tartott az önveszélyeztetésnek ez a népszerű formája, ami azért elég ritka, de néha mégis előfordul, hogy nyolcan-tízen ültök a kocsma teraszán, és amikor valaki elfárad, hazaugrik kicsinykét szundikálni, aztán meg vissza a többiekhez még néhány jó szóra és történetre, vagy csak egy kis jóízű hallgatásra, hogy szebb legyen egy kicsit ez a világ, éppen csak egy kicsit, mert azért szép ez magától is, a kevésbé elkeseredett pillanatokban meg pláne.
Többé-kevésbé ismeritek egymást, mert hányszor volt már ez így, a történeteitek is hasonlatosak némiképp, ti szép, örök számkivetettek, valahol egy az alom, és ha mégsem, akkor valahogy az idők során egy lett a pálya, és így elég könnyű befejezni a másik mondatát, nincs sok magyarázkodás. Látjátok néha a turisták egyszer meglepett, máskor irigy pillantásait, hiszen nekik ti vagytok a helyi arcok, mint nektek a horvát halászok, felettébb autentikusak, akik láthatóan otthonosan mozognak ebben a közegben, és itt élnek, élhetnek ebben a paradicsomban. Van is ebben valami, bár akkor nem látnak benneteket, amikor végül csak hazakászálódtok, és minden boldogságos muskátlis ablak mögött ott a pokol verandája.
Egy mindenes feljegyzései (56. rész) | Magyar Hang
De azért előbb még leszáll az este, puhán odatelepszik rátok és hozzátok a diófa alá, és lassan, de dinamikusan újabb fejek bukkannak elő a sötétből, olyanok, akikkel most éppen szalad a szekér, de azon kevesek közül valók is egyben, akik tudják, hogy nem volt és nem is lesz mindig így. És ezen a ponton sörös-, boros- és viszkistálcák veszik át az uralmat a maradék józan értelem felett, újabb és újabb körök, kilépők sora, kifulladásig. Nehéz reggel, persze. De melyik könnyű?
Kipurcant ízületek a sok munkától, éjszakai izomgörcsök lábfejtől vádlin át combig és még egy furcsa helyen, közvetlenül a sípcsont mellett, beállt derék, meszesedő nyak, szapora szívverés és szaporodó visszerek, de ha a test néha még repül is, a lélek szinte már csak hálni jár bele, jeges veríték és forró hidegrázás, félelem mindentől, ami még jöhet, életösztön és halálvágy asszózik sisak és plasztron nélkül, már csupa seb vagyok, és persze plusz még ez a remegés, valahogy fel kellene állni, kimenni zuhanyozni, és eljutni egy gyógysörért. De akkor meg ott ragadok már megint. Ráadásul alternatív falunap lesz, totál civil, önkormányzat sem benne, a bevétel egy játszótérbe megy, mert az előző atomjaira hullott régen. Így azért már más inni valamit. Ha már az evés nem megy egy ideje. De mindjárt ez is megváltozik átmenetileg, a falubeli csajok látják, hogy nem vagyok a csúcson, és addig nem nyugszanak, míg tele nem mernek nekem egy műanyag tányért pincepörkölttel.
Egy mindenes feljegyzései (55. rész) | Magyar Hang
Ez fél liter. Lehetetlen küldetés. Fél óráig tartott, de megcsináltam. Büszke voltam és boldog. Egyrészt finom volt nagyon, másrészt komoly sportértéke is volt egy beszűkült gyomornak. Hogy jutottam megint idáig, az más kérdés. Én, aki rendes üzletmenetben feszt zabálok és főzök.
A dolgok akkor kezdték megint önállósítani magukat, amikor úgy kora este a Gáspár telefonált, hogy éppen nyílik egy új hely a hegyen túl, nagyon menő, és ő már ott van. Mire mondtam neki, hogy jogi értelemben véve én már ittas vagyok, kizárt, hogy vezessek. Mire ő, hogy ez nem akkora baj, a Levi mindjárt indul, és áthoz. Ez jól hangzott, csak azt felejtette el hozzátenni, hogy a Levinek bedöglött az autója, így aztán egy rohadt nagy motoron vágtunk neki az útnak, aminek a második percében úgy éreztem magam, mint egy „Hogyan szabaduljunk meg félelmeinktől”-szerű példatár egyik hivatkozása, mert a Levi nem az a pöfögős, nézelődős srác, én meg öregségemre benzintyúk lettem, férfit még nem öleltem így életemben.
De a vége az szépen sikerült, kezdtem megérezni, hogy miért csinálják ezt az öngyilkosjelöltek, és a megérkezés pillanatait nagyon odatettük. Kimért mozdulattal levettük Ray Banjeinket, lecsatoltuk a bukókat, lehúztuk a cipzárakat a bőrdzsekiken, és lassú léptekkel a pénztárhoz fáradtunk. Ez elég vagányra sikerült, és még senki sem tudhatta pontosan, hogy ölni jöttünk vagy csak szórakozni. Aztán bementünk, és körülnéztünk. Tényleg gyönyörű minden, egy hajdani magtár, és amit csak el lehet képzelni. Elsőre két dolog üvölt belőle, a jó ízlés és rengeteg pénz. Szerencsés kombináció.
Ki érti, miért, nagyon kevesen vagyunk. Na jó, első nap, de akkor is. A beugró a mostanság megszokotthoz képest baráti, az árak dettó, a program elsőrangú, jó kis kiállítások, a színpadon a Romano Drom úgy szól, akár a Stones, szóval minden rendben az utolsó gerendáig. Ez nekem persze jó, nyugiban sétálgatok a kertben, aztán még három év, és nem lehet parkolni, bent meg mindent letarol a tömeg.
Egy mindenes feljegyzései (54. rész) | Magyar Hang
De addig még van idő, annál is inkább, mert a visszafuvar, ahogy az már ilyenkor lenni szokott, egyre bizonytalanabbnak tűnt. Egy asztalnál üldögélve vártam sorsom jobbra fordulását, amikor odaült hozzám egy férfi. Te nem ismersz engem, de én tudom, hogy ki vagy (ezt már sokszor hallottam, gondoltam itt), valami baj van? Segíthetek? – kérdezte még.
És akkor rázúdítottam a bajaimból gyorsan hatot. Jóval kezdtem. Kiderült, hogy Portugáliában élő pszichológus. Na, ennek is sok esélye volt itt a szúnyogok között, bipolaritásom leszálló ágában. Nem mondom, hogy sokat segített, de azért örömmel töltött el, hogy szakember is van a kocsmában. Végül egy kedves malomtulajdonos vitt haza a magtárból (ehhez a helyhez semmi köze, de úgy tűnik, ez a nap már a gabonaiparé), be volt lassulva eléggé, Dead Can Dance-t hallgattunk ráadásul, és még mindig nem vágtam fel az ereimet. Betaláltam a zárba, és miközben végigvágódtam a kanapén, arra gondoltam, hogy mindig ez megy, ha az ember kimozdul pár percre. Még nem sejtettem, hogy másnap megint ott talál az este.
A sorozat többi részét itt olvashatja.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/30. számában jelent meg, 2019. július 26-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/30. számban? Itt megnézheti!
