Hirtelen halál

Hirtelen halál

Az Index szerkesztősége a tömeges felmondáskor (Fotó: Bődey János)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Bevallom, a múlt héten én is csak kapkodtam a fejem az Indexről érkező híreket hallva, olvasva. Sokakkal együtt aggódtam, véleményeztem, hirtelen ítéleteket alkottam. Eltelt annyi idő az eddig ismert Index szétrobbanása óta, hogy az események sodrásából kiszakadva, egy lépés távolságból szemléljük a történéseket, értékeljünk, mérlegeljük a jövő lehetséges forgatókönyveit.

Mindenekelőtt nem kétséges: nehezen pótolható veszteség érte a magyar sajtót, nyilvánosságot, közéletet. Az Index a legnagyobb elérésű portálként a még sajtószerűen működő magyarországi média meghatározó, megkerülhetetlen szereplője volt. Ezt még azoknak is illene elismerniük, akik idegenkedtek a lap szemléletétől, hangvételétől, amely kritikus volt nemcsak a kormánnyal, hanem általában a magyar közélet jelenségeivel szemben. Megbízható hírforrás volt, amit a mai magyar sajtóviszonyok között sajnos hangsúlyozandó erényként kell említenünk. Akármi lesz is az Index helyén, bármilyen módon folytatják pályafutásukat a felmondott újságírók, a hiány, a veszteség érzete legfeljebb enyhíthető. Bodolai László kuratóriumi elnök és Dull Szabolcs főszerkesztő motivációitól – amelyekről a teljes igazságot nem ismerjük – függetlenül az újságírók egységes és határozott fellépése mindenképpen példaértékű. Láttunk olyan távozási hullámot a közelmúltban, amelynek hősei előre tudhatóan puhára estek, politikai akarattal formált, állami hirdetések tömkelegével fenntartott sajtóorgánumok sora várta őket. Itt másról van szó: a legoptimistább forgatókönyv megvalósulása esetén sem valószínű, hogy a távozó indexesek mindegyike el tud helyezkedni a szakmájában az eddig megszokott kondíciók mellett. Lehet érzelmi felindultságtól vezérelt, hirtelen döntést emlegetni, ám egy egész közösség tette kockára az egzisztenciáját, hagyta maga mögött azt a műhelyt, amelyhez nyilván erősen kötődött, amely az identitása részét képezte.

A főszerkesztő leváltása erős érv egy ilyen radikális lépés mellett – megint csak függetlenül attól, hogy a tulajdonos döntésének is lehettek erős indokai –, de megkockáztatom, más okai voltak annak, hogy a szerkesztőség nem a másik lehetséges utat, az ostromlott vár védelmét az utolsó töltényig, választotta. Egyszerűen nyomasztó lehet évek óta úgy dolgozni, hogy mindenki pontosan tudta, a politikai beavatkozás lehetősége adott. Legkésőbb azután, hogy a kormánymédia egyik építőmestere, Vaszily Miklós megjelent az Index gazdasági ügyeit intéző cégben, nyilvánvaló volt, hogy a hatalom beavatkozásának az Index életébe csak az ideje és a módja kérdéses. Ezt a lélektani terhet dobták le magukról az újságírók a felmondást a valószínűsített lassú elsorvasztás, kifárasztás helyett, a hirtelen halált választva.

De kinek volt az érdeke, ami történt, történik? Csak sejtéseink lehetnek. Az sem kizárt, bár nem is túl valószínű, hogy véletlen baleset történt. Bodolai László rosszul mérte fel döntése hatását, a konfliktus eszkalálódott, s a kiszolgáltatottság tudata okozta feszültség elemi erővel tört fel a szerkesztőségből. A szokás szerint néha egészen elképesztő teóriákat megosztó hatalompárti sajtó vezérmotívuma: baloldali pártocskák harca zajlik, amely mögött a Fideszt nyomokban sem lehet felfedezni. Ezzel kapcsolatban annyit érdemes megjegyezni a mindentudás fegyverzete hiányában, valóban nincs kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a Fideszben nyomták meg a gombot, amellyel véget vetettek a ma ismert Indexnek. Ám a lényeg mégiscsak az, hogy ez a gomb a kormánynál van. Tudható, hogy 2010 után, még az Orbán–Simicska-korszakban kezdődött a hatalom átkaroló hadművelete. Ahogy az is, hogy a Fidesz előbb-utóbb lehív egy ilyen opciót. Az utóbb ez esetben a 2022-es kampány kezdete. Meglehet, még nem dőlt el, hogy a teljes beszántás, az Origo rémisztő sorsa, esetleg az őfelsége fogatlan ellenzéke státusa várt volna az Indexre.

A Fidesz sajtópolitikájának következményeivel napról napra szembesülhetünk, most éppen az Index konkurensét, a 24.hu-t is üzemeltető Centrál Média csoport elsőembere panaszkodik kormányzati nyomásra.

Bodolai László eközben új szerkesztőséget próbál összerakni; mondhatnánk, hamarosan kiderül, kinek a szekerét is tolja az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumi elnöke. Ám mozgásterét alighanem most még inkább megpróbálja korlátozni a Fidesz. Nem mindegy, milyen tartalom fut tovább Index név alatt, hiszen a brand valamekkora olvasottságot továbbra is garantál. Ahogy a távozó újságírók is jó eséllyel életre hívhatnak egy működőképes portált, amennyiben kihasználják az egységes, demonstratív felmondás keltette figyelmet, hangulatot. Ehhez sok sikert kívánunk!

Van még egy pont, amelyet muszáj megvizsgálnunk: az időzítés. Egyesek szerint az uniós csúcs, a jogállami háború fontos csatájának végeztével a saját bevallása szerint a fejét álomra hajtó miniszterelnök üzent Brüsszelnek: ő az úr Magyarországon, nem tűr beleszólást az itteni ügyekbe. Van persze másik olvasat is, amelyre éppúgy nincs kézzelfogható bizonyíték, mint az előzőre: az Index szétrobban(t)ása, a távozó újságírókról készült erős képek olyan nemzetközi figyelmet generálnak, amely kikényszeríti az uniós megállapodásba kiherélve, de mégiscsak bekerült, a nálunk ezer sebből vérző jogállamiságot az EU-s pénzek kifizetésével összekötő mechanizmus élesítését. Esetleg a hetedik cikkely szerinti eljárás is új lendületet kaphat a kormány által remélt lezárás helyett.

Akármelyik verzió áll közel a valósághoz, elkeserítő lenne, ha a sajtó ez esetben is csak egy nagypolitikai játszma eszköze volna. Pillanatnyi remélt haszonért túl nagy ár egy egész szerkesztőség. Hiszen nincs belőle másik.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/31. számában jelent meg július 31-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/31. számban? Itt megnézheti!