1994 tavaszának végén híre jött, hogy megvannak a budapesti Zsidó Múzeumból ellopott műkincsek. Az elkövetőkkel senki nem foglalkozott, a megbízókkal – a felbujtóval – még annyira sem.
Publicisztika
Ha már kultúraváltásról, a szabad tájékoztatás és az igazmondás fontosságáról beszélünk, akkor épp az lenne fontos, hogy a mostani ellenzéki szereplők is elfogadják a velük szemben kritikus cikkeket és kérdéseket.
A miniszterelnök mert szerény célt kitűzni, és – ahogy máskor is – a saját maga által meghatározott feltételek alapján győztesnek tudja nyilvánítani magát.
„A nagyfater szamizdatozott Kádár alatt, a Fater tüntizett Gyurcsány idején, énnekem meg nincs semmilyen megtakarításom, hogy a Viktor ne tudjon már ellponi tőlem semmit!”
Silabizáltam a napokban a negyvenes–ötvenes évek budapesti névjegyzékeit. Hihetetlen forrása az emlékezésnek. A múlt alakjai, mélyemlékezetből felbukkanó események; arcok, mosolyok, ölelések.
Miközben „a gyorsan fejlődő keleti országokra összpontosítunk”, mintha elfelejtették volna, hogy a „húzóágazatunk”, a közúti járműgyártás, amire olyan nagyon büszkék vagyunk, német márkanéven fut, csak uniós kereteken belül működik, és mintája a totális függőségnek.
Most komolyan: tényleg létezik ember e hazában, aki azt hiszi, hogy az általános választójog jó, támogatandó, demokratikus vívmány?
Az irodalom a bennünket körülvevő világ, a társadalom és az ember tükre, és aki képes mindezekről hitelesen mesélni, valós és hihető történeteket elmondani, folyamatokra, feszültségekre és megoldási lehetőségekre rámutatni, annak a szavára odafigyelnek.
Karsai Dániel országgyűlési elhagyatottsága szinte mindent elmond a nagyon szuverén, nagyon büszke, nagyon erős és mélyen keresztény Magyarországról.
Orbán Viktor nem hisz abban, hogy a válság megoldható – vagy ha hisz: neki jobb megoldatlanul. Orbán Viktor nem akar többet, mint uralni a válságot.
Az ősbűnt nem meghaladni, hanem arra hivatkozva újra és újra elkövetni igyekszik a magyar politika. Érdemi vitákban kiérlelt megoldások keresése helyett változó érdekeik szerint rángatják a szabályokat, döntenek emberek, tájak sorsáról. Tehetik, hiszen hagyjuk, hogy így legyen.
A gond a kérlelhetetlenséggel van, a látszólagos kompromisszum-képtelenséggel. Azzal, hogy a kormány egy ideje képtelennek tűnik kormányon lévő európai szövetségeseket maga mellé gyűjteni.
„Úgy tudom, Ön ellenzi a keresztényüldözést. Bevallom, kicsit izgultam, hogy meg fog szidni, amiért kipucoltam Hegyi-Karabahot a keresztényektől.”
Nem szól ez másról, mint arról, amit címként jegyeztem: maradjunk csendben! Lehet itt hímezni-hámozni, szuverenitásvédelem néven ideológiát rakni mögé, a végső cél ugyanaz, a hatalomkritikus hangok elhallgattatása büntetőjogi fenyegetés belengetésével.
Borsod, Nógrád, Békés, falu, község, szegény család? Kész, finis, ennyi volt, úgynevezett karriered ezennel véget ért.