Nehéz időszak elé nézünk, mert a ma élők feladata lesz véghezvinni azt a rendszerváltozást, amelyet ‘89 után csak intézményi szinten sikerült úgy-ahogy elkezdeni. Az azóta eltelt 35 év egyik legfőbb tanulsága, hogy vannak olyan teendők, amelyek nem spórolhatóak meg. Amit akkor szemérmesen csak igazságtételnek nevezett a politikai zsargon, ma úgy hívunk, elszámoltatás. Szükséges azonban pontosítani, hogy túl a kifejezés politikai üzenetén valójában mit kell, mit lehet, és mit szabad ezalatt érteni.
Sokan, sokszor beszélünk arról, mi az, amit egy kormányváltást követően azonnal el kell kezdeni, melyek lesznek az új kabinet legsürgetőbb feladatai. Az állami költségvetésben előirányzott éves keret aránytalanul gyors elherdálásának megfékezése, az Európai Unión belüli peremre sodródás lassítása és, mondjuk, a devizahitelesek kártalanítása érdekében tett kormányzati intézkedések mellett kétségtelenül az Európai Ügyészséghez történő csatlakozás az, amely valamilyen kontextusban mint az első feladatok egyike a legtöbbször felmerül.
Az elszámoltatás, amely most már szükségszerű, s amelynek egyik előfeltétele az Európai Ügyészséghez történő csatlakozás, bár az elmúlt évtizedekben politikai termékké vált, mégis, és ez nagyon fontos, elsősorban jogi, azon belül ügyészi, bírói feladat. Ennek indoka elsődlegesen az úgynevezett államhatalmi ágak megosztásának Montesquieu óta ismert elméletében keresendő, amely a zsarnokság megakadályozásának talán legfontosabb eszköze.
A törvényhozói, a végrehajtói és a bírói hatalomgyakorlásnak egymástól függetlenül kell működnie. Ahogy az egyén felelős magatartását meghatározzák a büntetőjogi normák, úgy az állam hatalomgyakorlásának útja a demokratikusan megválasztott országgyűlés, a mindenkori kormány, a helyhatóságok testületeinek alkotmányos döntései, illetve az igazságszolgáltatás szervezetrendszerének jogszerű működése kell, hogy legyen. Nincs, és nem is lehet más út, mert annak mindig, mindenkor önkény a neve. Fontos tehát, hogy az úgynevezett elszámoltatás is a demokratikus jogelvek abszolút figyelembevételével történjen majdan, bármit diktál az indulat vagy a jogos felháborodás.
A hatályos, illetőleg a mindig aktuális eljárás tárgyát képező jogsértés idején hatályban lévő jogi norma kell, hogy a döntések alapját szolgáltassa. A ma már bevett, egyébként teljes mértékben alkotmányellenes és erkölcsi értelemben is elfogadhatatlan visszaható, úgynevezett ex tunc hatályú jogszabályalkotás (lásd: átláthatósági törvénytervezet) a demokratikus állami berendezkedéssel mindenkor összeegyezhetetlen.
A gondosan előkészített, a jogalkotás során óhatatlanul keletkező és szándékosan létrehozott joghézagok sokaságát kihasználó gazdasági és egyéb természetű, például állam elleni bűntények feltárása, leleplezése, az elkövetői kör felkutatása és eljárás alá vonása precíz jogászi munkát igényel majd. Ez az aprólékos és hosszadalmas munka azonban szükséges, ha valóban a demokráciát akarjuk visszaépíteni. A politika feladata ebben az esetben kizárólag a gyanús körülmények megállapítása és az ezek alapján megtett feljelentés lehet, minden más a nyomozati szervek, illetve a bíróságok hatásköre. A tapasztalatom az, hogy ezt sokkal kevesebben értik, mintsem gondolnánk.
Fontos jogászi feladat lesz különbséget tenni büntetőjogi és polgári jogi relevancia között, illetve komoly nehézséget okozhat majd bizonyos esetekben a vegyes természetű cselekmények „szétszálazása”: hol valósít meg bűncselekményt egy jogügylet vagy bármilyen okirat, esetleg annak létrehozása, illetve hol állapítható meg a jogszabályi feltétele a részleges, valamint a teljes érvénytelenségnek, urambocsá megállapítható-e adott szerződés, egy megbízás vagy egy sebtében kikényszerített közigazgatási határozattal kapcsolatban a semmisség jogintézménye.
Az Európai Ügyészséghez történő csatlakozás fontos, garanciális eleme a teljeskörű elszámoltathatóságnak. Ez az a fórum ugyanis, amelynek legfőbb feladata az EU gazdasági érdekeit sértő bűncselekmények elleni fellépés. A 27 tagállamból 24 már csatlakozott, hazánk viszont még nem. Kérdés, mi okból. Hivatalos magyarázat nincs… , illetve van, úgy hívják: szuverenitásvédelem. Még az is lehet, hogy így van. De legyünk őszinték, nem kizárható az sem, hogy valami egészen más az oka ennek a kérlelhetetlen távolságtartásnak. Ha majd csatlakozunk, ez is kiderülhet.
Nulladik lépésként kell tehát gondolnunk a törvényes elszámoltatásra, éspedig azért, mert a büntetés elkerülhetetlenségének biztos tudata komolyabb elrettentő erővel bírhat, mint akár annak súlyossága. Ez a tény pedig a jövő politikusai számára is elgondolkodtató lehet. Közhely ma már, de az elmúlt évtizedek Magyarországa a következmények nélküli jogtiprások hazájává vált. Ennek kell véget vetni, és kollektív élményként, katartikus erővel bírnak majd az első sikerrel végződő eljárások, főleg, ha azok eredményeként legalább a részleges visszaszerzés lehetősége is megadatik.
Az a történelmi szükségszerűség tehát, amit hajdanán az Antall-kormány kissé eufemisztikusan igazságtételként emlegetett, és amit mások mellett a most hatalmon lévők is szabotáltak az elmúlt másfél évtizedben, mint elszámoltatás konkretizálódott. Ha most is elmarad, könnyen lehet, hogy a fent vázolt kultúrált és nem utolsósorban törvényes módon többé már nem lesz végrehajtható. Nagy tehát a tét.
