MIÉP-es pályafutásom – alkalmazásom – 1993-ban vette kezdetét. Akkoriban még ízlelgettük, figyelgettük a nemrég megszerzett állítólagos demokráciánk mibenlétét és egyre gyakoribb buktatóit. Reméltük, hogy beletanulunk az új helyzetbe, amellyel az én generációmnak, akik beleszülettünk a világháborúba, még nem volt szerencsénk ismeretséget kötni. Ezekben az években tűnt fel a MIÉP nagygyűlésein Nagy Feró és zenekara, akik eljátszottak néhány számot, több-kevesebb sikerrel.
Később eltűnt Nagy Feró, a „nemzet csótánya” a zenekarával együtt. Ismét eltelt néhány év, és megint volt szerencsénk MIÉP-gyűléseken fellépőként Nagy Feró műsorát nézni és főleg hallgatni. Sőt, amikor a MIÉP rádiója, a Pannon Rádió megkezdte adását, Nagy Feró műsorvezetőként köszöntötte a hallgatókat, hogy „aggyon az Isten jó napot”. Arra nagyon jól emlékszem, hogy egy betelefonálós-beszélgetős műsort is vezetett és ennek során igen kemény, határozottan nemzeti radikális megnyilvánulásai voltak. Hamarosan kiderült, hogy a MIÉP a 2002-es választásokon képviselőjelöltként indítja Nagy Ferót. Ekkor valaki interjút készített vele, talán egy rádióriporter. A „miért vállalta” kérdésre a válasza az volt, hogy „vállalni kellett, mert Csurka István kért fel, s amit az Elnök Úr kér, az olyan, mint a parancs”. Ha jól emlékszem, Csepel lett volna a választókerülete.
Egy pénteki vagy szombati napon Csurka István legszűkebb környezetével tartottam előbb Mórahalomra, majd Szegedre választási nagygyűlésre. Amint beültem az autójukba, a bordó színű Audiba, még el sem helyezkedtem, amikor nekem szegezték a kérdést: „Mit tud a Feróról?” Túl általánosnak tartottam a kérdést, és kértem, hogy konkrétabban fogalmazzanak. A válasz csak annyi volt, hogy „lelépett”. Közöltem, hogy erről nem tudok semmit, de érdekelne, hogy mi is történt. Elmondták. Aznap délelőtt megjelent a Pannon Rádió stúdiójában, köszönt, és elkezdte összepakolni a személyes holmiját, majd újabb köszönés után a cuccával együtt távozott. Erről kellett volna tudnom valamit. De nem tudtam. Szegedig jószerivel másról sem esett szó, csak erről.
Késő éjjel volt, amikor visszaérkeztünk a fővárosba. Másnap gondolkodtam azon, hogy felveszem a kapcsolatot egy ismerősömmel, akit még abból az időből ismertem, amikor gépkocsivezető tanfolyamra jártam. Akkor sokat és őszintén beszélgettünk. Főleg ő mesélt. Belső elhárító tiszt volt – III/III-as –, akinek munkaterülete a balhés zenekarok megfigyelése volt. Köztük gyakran emlegette Nagy Ferót és zenekarát. Visszaemlékezve az általa meséltekre, semmi olyan nem jutott eszembe, ami összefüggésbe hozható lett volna a „lelépésével”. Viszont elég szomorú kép alakult ki bennem ezekről a zenekarokról, főleg erkölcsi vonatkozásban.
Este bekapcsoltam a televíziót, majd elkezdtem nyomkodni a csatornaváltó gombját. Amikor az akkori TV2 – ahogy a nézők ismerték: a „csigatévé” - műsorához értem, talán még a szám is tátva maradt. Nagy Feró szerepelt valami revüműsorban, frakkba öltözve, fején cilinder, kezében sétapálca, és fennhangon énekelte, hogy „Különös szilveszter …”. Erre a műsorra jó néhány napot készülni kellett. Nagy Ferónak, amikor „lelépett”, már biztos helye volt, és nem csak egyetlen műsorban a liberálisok kedvenc „csigatévéjénél”. Máris hívtam Csurka Istvánt, és kérdeztem, hogy mi van a Feró ügyében. Azt válaszolta, hogy még semmi. Mondom az elnöknek, hogy szerintem megvették a libernyákok. Honnan veszem? – kérdi. Elmondtam neki, hogy mit láttam a televízióban. Ott, ahova addig egy Feró be sem tehette a lábát. Csurka véleménye az volt, hogy mindig voltak és lesznek megvehető emberek. Én meg rávágtam, hogy „csótányok”. Ezt követően került sor a képviselőjelöltek közül a visszahívására. Soha többet a MIÉP közelébe sem jött, nem is jöhetett.
Jó egy év múlva sikerült bejátszanom magam a TV2 egyik műsorába riportalanynak. Akkor megtapasztaltam az ottani állapotokat, és rájöttem, hogy a Feró oda is való, ha szerepelni akar.
Teltek-múltak az évek, és egyszer Nagy Feró művész úr és csótány egy március 15-én megkapta a Kossuth-díjat. Azonnal eszembe jutott, hogy ha a rákosista rezsim alatt frontfejtő sztahanovista vájár is, meg a termelőszövetkezeti fejőnő is lehetett az ilyen magas kitüntetésben részesítettek között, akkor egy csótány is lehet. Szegény Kodály Zoltán meg közben forog a sírjában. Mondanom sem kell, hogy a csótánnyal való azonosulás háttérbe szorult, mert mostanában Nagy Feró a Fidesz-csicska kitalálmány nevet aggatta magára. Így változik át a csótány csicskává.
A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
