Így végezd ki a humán erőforrásodat!

A pedagógusoknak „a jelen helyzetben” több szabadideje van, így van lehetőségük elvégezni az új Nemzeti alaptantervvel kapcsolatos feladatokat – fejtette ki pénteken az Inforádióban Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár.

Koronavírus ide vagy oda, egy pillanatra azt lehetett hinni, hogy erre a mondatra megszűnik forogni a Föld, megáll az üres négyes-hatos villamos a körúton, Szíriában a hadviselő felek lábhoz teszik a fegyvert, a németek félbehagyják az ebédjüket, világszerte abbamarad a harangozás, az indiai jógik szeme kipattan, és valahol hangosan felsír egy magyar pedagógus. A világ azóta is néma csendben várja a választ arra a kérdésre, hogy Maruzsa Zoltán államtitkár szerint jelenleg mivel töltik el a pedagógusok azt a rengeteg szabadidőt, ami az új tanítási módok, technológiák elsajátítása, az adminisztráció, a digitális oktatás, valamint otthoni oktatásban senyvedő saját gyermekeik kordában tartása, felügyelete mellett megmarad, úgy, hogy közben nem robban fel a lakás, amit az átlagostól eltérően nulla–huszonnégyben használ a család.

Pluszban jönnek ehhez a koronavírussal járó egyéb izgalmas feladatok, például a több órás sorbaállás csirkemellért, bár lehet, hogy ezt az autogén tréning rubrika alatt kellene adminisztrálni, esetleg beleszámítani az alvásidőbe (állva is lehet!) vagy a fertőtlenítőszer- és vécépapír-vadászat, ami meg lehet, hogy igazából sporttevékenység, hasonlóan a biciklizéshez és a gyalogláshoz, amit tömegközlekedés helyett alkalmaznak mostanában a polgárok (nagy örömmel!) meg adott esetben az idős hozzátartozók ellátása (mert ők ugye nem mehetnek el otthonról a józan ész és a kormány parancsa szerint).

Az a tanár, akinek nincsenek kiskorú gyermekei, sem idős szülei, még sokkal inkább rekreációként foghatja fel ezt az időszakot, csak tanítania, meg adminisztrálnia kell ugyanúgy, mint eddig, ugyan mi az a kis plusz, amit emellett az jelent, hogy át kell állni egy teljesen új módszertanra két nap alatt, miközben az ember még az utcára sem tud kimenni nyugodtan? Bagatell. Főleg úgy, hogy a digitális fordulat előkészítésére gyakorlatilag egy hétvége állt rendelkezésre. 

Az államtitkárt eredetileg arról kérdezték, hogy az új Nemzeti alaptantervet, amelynek februárban jelent meg a szövege, be lehet-e vezetni a tervek szerint szeptemberben. Az államtitkár szerint be lehet, és be is fogják. A pedagógus szervezetek kérik: ne tegyék. Az új Nat bevezetése természetesen vita tárgya lehet. Hogy egy nagyobb halászléfőző versenyt nem lehet ennyi idő alatt tisztességgel megszervezni, az ugyan száz százalék, de lehetséges, hogy egy teljes iskolarendszer ettől még átállítható egy új alaptantervre tokkal-vonóval, új kerettantervekkel, új tankönyvekkel. Koronavírus idején – mert ki tudja, mikor lesz vége. Távoktatásban. A mozgásszabadság több-kevesebb korlátozása mellett. Úgy, hogy ellenjavallt a más emberekkel való találkozás, főleg a gyülekezés.

A kérdés most elsősorban mégsem az, hogy bevezetik-e az új Natot, hanem az, hogy vajon mit gondolnak a pedagógusok, amikor azt hallják, hogy nekik éppen több szabadidejük van, miközben életük legnagyobb szakmai kihívásának közepén állnak, egy olyan országban, ahol digitális ügyekben előbbre járó országokhoz képest a tanügyben (sem) magától értetődő az ilyen irányú tapasztalat. A megoldást a pedagógusoknak kell szolgáltatni. Kőkemény tanulás előtt állnak. A szakmai életükben ekkora változás még nem volt. Talán az ország életében sem. A német kancellár már arról beszél, hogy ez a járvány a legnagyobb kihívás Németország életében a második világháború óta.

A magyar pedagógusok viszont most azt hallják, hogy egész szakmai működésük napok alatt való teljes áttervezése – mindez a mindennapi életük felfordulása mellett – semmiség, bagatell, jut itt még idő plusz feladatokra is.

Erről a történetről eszembe jutott, hogy az egyik megbízóm a héten vastag betűs üzenetben köszönte meg, hogy az össznépi koncentrációs zavar közepette ezen a héten is sikerült teljesítenünk a minimumot. Nem volt mellette megjegyzés. Nem volt mellette fenyegetés. Nem volt ott mellette azoknak a hibáknak a listája, amelyeket a héten elkövettünk. Nem volt mellette plusz feladat, mert hogy „a jelen helyzetben” ez vagy az még biztosan beleférne. Csak köszönték szépen, hogy működünk. Mert tudják, hogy most nehezebb, ezért úgy vélik, most a minimum is teljesítmény. Ezzel a kommunikációval vissza lehet tartani az úgynevezett humán erőforrást a lejtőn. Azzal pedig, amit Maruzsa Zoltán előadott, lehet rajta taszajtani egyet lefelé.

Ez döntés kérdése, és azért is furcsa hozzállás, mert az egyik leghatékonyabb dolog, amit ma az ember megtehet azokért, akiknek a munkájára számít, abszolút semmibe sem kerül: ingyen és bérmentve bármikor meg lehet köszönni – a pedagógusok, a szociális és az egészségügyi dolgozók és az összes többi állami alkalmazott esetén lehetőleg térden állva - hogy bár nem mindig tökéletesen, de teljesítik legalább a minimumot. Mert ebben a helyzetben a minimum is teljesítmény. Főleg úgy, hogy sok területen ijesztően megnövekedett ez a minimum is.

Az már sok esetben nincs ingyen, hogy a koronavírus miatt kialakult helyzetben, bármennyire is nem szeretnénk, néha át kell alakítanunk a terveinket. Adott ponton mindenkinek el kell fogadni, hogy családja, cége, szakmai tevékenysége, politikai elképzelései, de ő maga sem úgy fog funkcionálni, ahogy korábban. Érthető a normális üzletmenethez való ragaszkodás, de a realitásokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. A józan ész azt diktálja, hogy mindenki legalább egyszer elgondolkodjon azon, hogy vajon minden olyan terhet levett-e másokról, amelynek a cipelése nem létkérdés a jelen helyzetben.

Lehet, hogy az új Nemzeti alaptanterv is ilyen. Az is lehet, hogy nem most kell új adminisztrációs kötelezettségeket kitalálni. Nem most kell továbbképzést, számonkérést, vizsgát, a jó ég tudja, mit szervezni. Nem most kell, az Isten szerelmére, a helyzet miatt előállt plusz kötelezettségeken felül újabb feladatokat kiadni. Nem csak a tanügyben, hanem sehol sem. Most talán inkább csak megköszönni kell, hogy az emberek reggel feltápászkodnak, és elvégzik, amit el kell. A legtöbben nem csak egzisztenciális félelemből, hanem mert tudják, hogy számítanak rájuk. 

Nem ideje van a pedagógusoknak „a jelen helyzetben”, államtitkár úr, hanem elege. Ahogy mindannyiunknak. A saját határaikon táncolnak minden nap, ahogy mi mindannyian – pedig a java csak most jön. És nem szabadságon vannak, hanem fogságban. Ahogy mindannyian. Nem „boldogság van a rendszerben”, hanem stressz és bizonytalanság az egész országban. És nem az extra elvárások meg a más szabadidejével való nagyvonalú gazdálkodás idejét éljük most, hanem a soron kívüli alázatos köszönetekét. A szívbéli gratulációkét, az őszinte elismerését. A minimumért. Azért, hogy az ország ma sem dobta be a törülközőt.