Bár egyáltalán nem őrzök jó emlékeket a katonai szolgálatom idejéből (sőt!), de újabban egyre gyakrabban jut eszembe a címben szereplő vezényszó (aminek az elöljárók által használt hangsúlyozását próbáltam érzékeltetni a fura írásmóddal).
Azon szerencsések számára, akiknek már nem kellett 11-27 hónapot elvesztegetniük az életükből: az „igazodj” akkor hangzott el, amikor a jobb sorsra érdemes kiskatonáknak valamilyen alakzatba kellett rendeződniük, akár (menet)oszlopokba, akár (arc)vonalba. Ennek megfelelően ez a vezényszó napjában több tucatszor hangzott el (és gondolom, hangzik el ma is) a hadseregben, miközben másutt nem szokás ugyanezt ordítozni, holott más területeken is ajánlatos igazodni a körülményekhez, a társakhoz, az utasításokhoz és elvárásokhoz.
A politikában is van ilyen igazodási kényszer: nyilvánvaló okokból nem lenne szerencsés, ha egy-egy párt vagy pláne a kormány tagjai „kilógnának a sorból”, azaz egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tennének, egymástól eltérő vagy egymással ellentétes intézkedéseket hoznának. Ha másban nem is, de ebben érdemes példának tekinteni a Fideszt és az általuk vezetett kabinetet: amit a háttérben dolgozó szakértői csapatok ajánlása alapján a vezetők eldöntenek, azt mindenki egyöntetűen képviseli, olykor már-már komikus módon is, ugyanazokkal a szavakkal, szórenddel, példákkal (lásd papagájkommandó). És ha a miniszter- és pártelnök véletlenül valami sületlenséget mond, akkor (jó esetben) igyekeznek elhallgatni, (rosszabb esetben) mögé állnak, (még rosszabb esetben) meghosszabbítják Bicskéig, de semmiképp nem bírálják.
Reméljük, Orbán Viktor komolyan beszél, mert viccnek durva lenne
Nyunyóka, lélegeztetőgép, Superman – propagandavideóban bizonygatja a kormány, hogy sikeresen kezelték a koronavírus-járványt.
A mostanában óellenzéknek nevezett pártok erre képtelenek voltak (talán az egy DK-t kivéve), rendre a nyilvánosság előtt, olykor a sajtón keresztül vívták belső harcaikat. Az egymáshoz és valamiféle központi stratégiához való igazodás teljes hiányát legjobban a ’22-es választások előtti „ellenzéki összefogás” mutatta meg, amikor is a közös cél érdekében végzett közös munka helyett, szinte az első perctől kezdve egymás gyengítése zajlott. (Az egyik odaszúrt, hogy ő bizony nemcsak a kormányt, de az ellenzéket is leváltja; a másik közölte, hogy hiába nyerte meg valaki az előválasztást, miniszterelnököt majd a parlament választ; a harmadik csak ott fejtett ki érdemi kampánytevékenységet, ahol saját jelöltjei voltak.)
A politikában (is) fontos tehát az igazodás, mint már leszögeztük: a körülményekhez, a társakhoz, az utasításokhoz és elvárásokhoz. Ugyanakkor az is tény, hogy az igazodásnak is van észszerű határa. És ami ezen a határon túlmegy, az minimum komikus, de akár kifejezetten röhejes is lehet, ám mindkét esetben kontraproduktív. Mindenki emlékezhet rá például, hogy milyen hatása volt, amikor Lázár János videóriportban mutatta be, mily élhetetlen város lett az a Bécs, amit egyébként több nemzetközi rangsor „a világ legélhetőbb városának” vagy „a külföldiek számára legjobb életminőséget kínáló városnak” talált.
Újabban az ilyen kormányzati és fideszes stréberkedő túlkapások erősen szaporodni látszanak. Csak néhány példa az utóbbi napokból: a kormány propagandafilmje diadalmenetnek állítja be a járványidőszakot; az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője (!) szerint ma a magyarok legszegényebb ötöde jobban él, mint 2010-ben a leggazdagabb ötöd; a kormányszóvivő a Fico és Trump elleni fegyveres merényletekhez hasonlítja az Orbán család gazdagodását firtató videófilmet… A sor folytatható lenne többek között a külkapcsolatokat érintő megalapozatlan vagy túlzó állításokkal vagy éppen a Trumpot majmoló stréberkedésekkel.
A jelenség pontos magyarázatát kívülállóként megadni nyilván nem lehet, de lehetőségek azért kínálkoznak:
1.) a kommunikációért felelős apparátus elfáradt, nem találja a korábbiakhoz hasonlóan sikeres patenteket, és ebből eredően az egyes szereplők próbálnak saját szakállukra rögtönözni,
2.) egyes hatalomközeli figurák próbálnak a főnöknél jópontokat szerezni, hátha őket is megdicsérik, mint Menczert a tahóskodása után.
