A nemzetközi sajtót és a kommentmezőket Imane Khelif algériai bokszoló uralja azóta, hogy olasz ellenfele mindössze 46 másodperc után feladta az ellene zajló mérkőzést testi épségének védelmére hivatkozva. Elmondása szerint ökölvívó karrierje során soha nem kapott annyira brutális erejű ütéseket, amilyeneket feltűnően férfias megjelenésű ellenfele mért rá. Ez már önmagában elég lett volna ahhoz, hogy átüsse a hazáját a nemzetközi transzlobbitól megmenteni vágyó fideszes kommentelők meg a nemeket társadalmi konstrukciónak hamisító hazai progresszívek ingerküszöbét. Mivel azonban Khelif soron következő ellenfele történetesen a magyar Hámori Luca volt, nem csoda, hogy elszabadultak az indulatok, az online igazságosztók tömege pedig azonnal az internet virtuális szorítójának piros és kék sarkába csoportosult. Aki a Rogán-művek támogatását élvező jobboldali kommentelőknek hisz, az jól tudja, hogy Khelif egy degenerált, transznemű szörnyszülött, egy magát nőnek kiadó férfi, aki feminin álidentitásával tisztességtelen előnyt próbál szerezni, és akit az olimpiára minden bizonnyal maga Soros György készített fel. A baloldali és liberális progresszívek velük szemben mélységes együttérzésükről biztosítják az igazságtalanul meghurcolt algériai sportolót, aki tisztességesen felkészült élete megméretésére, és akinek ahelyett, hogy teljesítménye előtt tisztelegne a nagyvilág, gyalázatos módon mindenki a lába közt turkál. Sokszor megtapasztaltam a magam bőrén is, hogy aki ilyen helyzetben a szorító közepére áll, és a józan ész hangján szólal meg, azt kockáztatja, hogy jobbról és balról is pofán csapják. Mégsem tehetek ezúttal sem mást: megkísérlek racionális és humánus szempontokat nyújtani az identitárius indulatok forgatagában.
Nos, Khelif nem transzszexuális. Önmagában az a feltételezés, hogy Algéria muzulmán állama transznemű sportolót nevez az olimpiára, a jobboldali trollhadsereg értelmi színvonalának legújabb negatív rekordját képezi. Az az elképzelés, hogy Soros György transzmuszlim szélsőségeseket telepít be Magyarországra, hogy azok elvegyék a pedofil nevelőotthon-igazgatók munkáját, eddig a liberális humor kategóriájába tartozott. Sajnos úgy tűnik, a kormánypárt szavazóbázisának alsó harmada már valóban így gondolkozik, és semmi meglepőt nem talál abban, hogy egy férfi sportoló nemet vált egy szunnita többségű országban, ahol aztán boldogan és közmegbecsültségben éli napjait választott neme szerint. Hasonló nívót képviselt Novák Előd orvos öccse, Novák Hunor azon közösségimédia-bejegyzése, amelyben az algériai bokszolónak fitymaszűkület esetére ingyenes ellátást ajánlott fel. Nos, a valóság az, hogy Khelif soha nem akarta megváltoztatni születéskori nemét, és semmilyen jel nem utal arra, hogy pénisze volna. Születésekor a két nem közül a nők közé sorolták be, egész életében nőként élt, női mezőnyben sportolt, és az útlevelében nőként szerepel. Algériában a nemváltásra amúgy sem nyílt volna lehetősége, ahogy arra sem, hogy pénisszel élő nő legyen.
Imane Khelif interszexuális. Ez azt jelenti, hogy a kromoszómák, az elsődleges és a másodlagos nemi szervek, valamint a nemi hormonok nincsenek összhangban. Az interszexualitásnak féltucatnyi különböző változata létezik, okozhatja többféle genetikai vagy hormonális rendellenesség. Valamennyi változatában közös ugyanakkor az a tényező, ami az összes többi szexuális kisebbségtől megkülönbözteti: az interszexuálisok nem egy életmódkisebbség tagjai, állapotukról nem döntenek. Egy homoszexuális személy eldöntheti, miként éli meg szexuális orientációját. Arról senki nem dönt, hogy férfi kromoszómákkal, de hüvellyel szülessen, ahogy az interszexuális irodalom lefóliázása sem menti meg a lánygyermekeket a tesztoszterontúltengéstől. Az interszexualitás egészségi állapot, ami még makulátlan erkölcsű, jobboldali politikusok gyermekeivel is megeshet, akár azokkal is, akik hittanra járnak.
Legmesszebb szokás szerint a Pesti Srácok merészkedtek: szerzőjük, Varga „Fair Right” Ádám öntudatosan merült alá a maga alávaló bunkóságába, amikor Teljesen mindegy, hogy Imane Khalif interszex vagy transznemű című, megvető hangvételű írásában nem érte be azzal, hogy helytelenül írja le a szóban forgó ökölvívó nevét, de a téma szándékos meg nem értéséről is demonstratív tanúságot tett. „Ha ő nőnek érzi magát, akkor ő mindig is nő volt. Teljesen mindegy, hogy TE mit gondolsz. Ha pedig nem értesz vele egyet, akkor egy mocskos náci vagy – hangoztatja a Nemzetközi Unikornis Koalíció.” Nos, nem arról van szó, hogy Imane Khelif nőnek érzi magát, hanem arról, hogy a születésekor egy algériai szülészorvos lánygyermekként azonosította, bizonyára azért, mert az elsődleges nemi szerve egy nőére emlékeztette. Ettől még lehet, hogy XY kromoszómája van, lehet, hogy a hüvelye mellett kezdetleges heréi is voltak, amelyek kamaszkorában nagyobbak és meghatározóbbak lettek, és lehet, hogy a szervezete annyi tesztoszteront termel, ami egy férfinak is elég volna. Ezt azonban születésekor a lábai közé pillantó szülész nem mérhette fel.
A transzmozgalom általában körültekintő kritikusának, J. K. Rowlingnak a gyógyszere is elgurult, amikor Khelifet egyszerűen férfinak nevezte. Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó még tovább ment, és Khelif olasz ellenfele fölött aratott győzelmét az olimpiák történetének eddigi legsötétebb pillanataként nevezte meg. Nos, az talán sötétebb pillanat volt, amikor az 1972-es müncheni játékokon palesztin terroristák az olimpiai faluban tizenegy izraeli és egy német állampolgárt lemészároltak – de ez persze ízlés kérdése. Meglepő józanságot tanúsított viszont Schmitt Pál, aki a jobboldali kórusból kiénekelve kijelentette, hogy a szabályok értelmében Khelifet semmilyen módon nem lehetett volna kizárni a női mezőnyből. Csakhogy az, hogy jelenleg ez a helyzet, nem jelenti azt, hogy így helyes. A progresszív társadalmi igazságharcosoknak jelzem, hogy bár a nemi identitás, orientáció vagy egyszerűen csak az, hogy mi van valakinek a lába közt, valóban a legszentebb magánügy, aki azonban elindul egy olimpián, az szabad akaratából dönt így, ez a döntés pedig járhat olyan következményekkel, amelyek nyomán az illető magánszférája védelméből engedni kénytelen. Ha egy nap megjelenne egy fehér köpenyes ember az ajtóm előtt, és azt követelné, hogy a szeme láttára vizeljek a kezében lévő üvegbe, azt bizonyára a privát szférám megsértéseként értékelném – ha viszont elindulok egy olimpiai versenyszámban, akkor vállalnom kell, éspedig jó okkal, hogy ilyen megalázó helyzetbe kerüljek. Éppígy: az interszexuálisoknak is csak addig a magánügyük a hormonszintjük meg a kromoszómaszámuk, amíg szabad akaratukból el nem indulnak egy sportversenyen. Ha ugyanis heréik vannak, vagy a nők tesztoszteronszintjének sokszorosával rendelkeznek, az hatással van az izomzatuk kialakulására, ez pedig számos sportban elfogadhatatlan előnyhöz juttathatja őket a többi női versenyzővel szemben. Ahogy Khelifet tavaly kizárták a világbajnokságról hormonszintje és kromoszómái miatt, ugyanúgy kizárhatták volna az olimpiáról is, ha a szabályok ezt ott is megengednék.
Míg 1996-ban meg nem szüntették, az olimpiákon is végeztek kromoszómavizsgálatokat. Meggyőződésem, hogy időszerű lenne ezt visszaállítani, és hormonvizsgálatokkal kiegészíteni. Minél előbb szükség volna arra, hogy a szervezők biztosítsák, hogy a női versenyszámokban csak biológiai, tehát hormonális és kromoszomális értelemben egyaránt nőnek bizonyuló versenyzők indulhassanak el. Ez nemcsak azoknak áll érdekében, akik az egyenlő esélyek küzdelmében hisznek, hanem a szexuális kisebbségek tagjainak is, akiknek elképzelni sem lehet rosszabb reklámot, mint egy összevert nő fölött tornyosuló interszexuális bokszoló látványát – mert amikor egy ilyen kép a társadalomban fortyogó zsigeri indulattal és éjsötét tudatlansággal párosul, az sokkal többet árt az LMBTQ-közösségeknek, mint holmi Rogán Antal által szervezett szexuális normalitáskampány.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hnag 2024/32. számában jelent meg augusztus 9-én.
