Különös volt hallani Strasbourgban a Sargentini-jelentés megszavazása után a kormányfő és a külügyminiszter némely mondatát. Például azokat, amelyekkel a feléjük irányuló gyűlöletet tették szóvá: „Jobban gyűlölnek engem/minket, mint …”, ésatöbbi. Kicsinyes bosszút is emlegettek.
Szokatlan szóhasználat a nemzetközi kapcsolatokban. De nem beszéltek a levegőbe: igazuk lehet, bármilyen furcsa, hogy ezt ilyen nyíltan szóvá tették. Szerintük azért gyűlölik őket a többiek – a baloldaliak, a liberálisok, a centristák, a zöldek, a valódi keresztények (kereszténydemokraták) és mások – mert azok rossz jellemű és gonosz szándékú emberek, akik tönkre akarják tenni Magyarországot, a kereszténységet és Európát. Szemben ővelük, meg szélsőjobbos és/vagy euroszkeptikus támogatóikkal, akik viszont jó emberek és védelmezik mindezt. Megejtően egyszerű és koherens világkép, olyan mint a faék: nincs is mit hozzátenni. Aki vitatja, magára vessen, ha nem igazodik el a világban.
A vita lefolyása és a szavazás eredménye láthatóan rosszul érintette a kormányfőt: mindezt nem tudja a szokásos módon, nagy győzelemként eladni. Meglepve túlságosan azért nem lehet; végső soron várható volt, ami történt. Mivel az elmúlt években annyi ellenséget szerzett az országnak és magának, hogy számítania kellett a válaszra; csak az volt a kérdés, hogy mikor kapja meg és hogyan. Hogy mikor elégelik meg az érintettek az európai intézmények és vezetők évek óta folyó lejáratását, ócsárlását, befeketítését. A politikai szempontokról nem beszélve: mert az EU vezetői mégsem nézhették végig tétlenül az Unió szétverését, és a hazai ámokfutást.
Sok meglepő voks van a Sargentini-jelentés szavazólapján - Magyar Hang
A bevándorláskritikus közép-európai államok képviselői se álltak ki egységesen az Orbán-kormány mellett.
Itt tehát világos az okozatiság: a szelet vetés és vihart aratás tipikus példáját láttuk. Évek óta az államilag szervezett gyűlöletkeltést vetik az Orbán-kormány szemére, külföldön és itthon. Rossz lehet ebből visszakapni most valamit. De mégsem helyes úgy átértelmezni, hogy ez Magyarországnak szól. Bármi áll is a Sargentini-jelentés címlapján.
Jó volna, ha a kárvallottak elgondolkoznának ezen. Azon, hogy mi váltotta ki irántuk a tapasztalt általános ellenszenvet. Meg azon, hogy nem lehet becsapni mindig mindenkit.
*
A szavazás eredménye és értékelése adhat okot vitára. Bizony lehet, hogy ott valakik visszaéltek helyzeti előnyükkel és erőfölényükkel. Majd eldönti a bíróság. A magyar kormány pedig minden követ megmozgat ellene, már csak időhúzásból is, az EP-választásig.
Mindez érthető a részükről; ám a méltatlankodásuk annál kevésbé. Mert mindez – a joggal és a hatalommal való visszaélés – egyáltalán nem szokatlan errefelé szavazások és választások alkalmával. Ismételten előfordul; sőt bármilyen hihetetlen, van még olyan kormány is Európában, amely a tevékenységét erre alapozza.
Kis magyar Sargentini - Magyar Hang
Megvolt a miénk is. Itt ugyan nem jött össze a kétharmad, de nem is volt akkora a tét, hiszen az ATV nézői mondhatták el, hogy ők megszavazták volna-e.
Például megtörtént, hogy érvénytelen népszavazást adtak el(ő) úgy, mintha megnyerték volna (2017-ben). A szavazástól tartózkodó túlnyomó többséggel nem foglalkoztak. Azzal sem, hogy mit jelent a tartózkodásuk: azt, hogy nem osztják a kormányuk álláspontját. Arra hivatkoztak, hogy akik szavaztak (a kisebbség), azok csaknem mind őket támogatták, és azok az egész nemzet.
Ugyanez a kormány rendez manipulatív úgynevezett nemzeti konzultációkat, független ellenőrzés nélkül, viszont az európai közvélemény teljes rosszallása közepette. Ezen rendszeresen csak kisebbségi támogatást kapnak, de erről is úgy beszélnek, mint az egész nemzet támogatásáról. Erre hivatkozva hoznak törvényeket, akár emberjogi szervezetek ellen.
A legrosszabb mégis a parlamenti választás. Ott az általuk kierőszakolt torz választási rendszer juttatja őket kétharmados parlamenti többséghez, a leadott szavazatok (kisebbik) felével, például az idén. Amit ők rendre úgy adnak el külföldön, mint a választók kétharmados támogatását; külföldieket ezzel könnyű becsapni. Miközben a választók egyharmada tartózkodott a szavazástól, és az ellenzék náluk valamivel több szavazatot kapott. Ezért igen különös, hogy most ugyanők a strasbourgi tartózkodókat a jelentés ellenzőihez számítanák.
Pávatánc és atombomba - Magyar Hang
Akárhogy alakul az EU jövője, erős szövetségesek nélkül sem Orbán Viktor, sem Magyarország nem számíthat sok jóra..
Ennek amúgy volna létjogosultsága – ott is, itthon is. Akár jogos is lehet a kifogásuk – csak ne ők mondanák. Mert tőlük ennek nincs semmi erkölcsi alapja. Akkor ők itthon egy kisebbségi kormány, egyharmados választói támogatottsággal, egyharmadnyi ellenzővel és egyharmadnyi tartózkodóval; és ennek megfelelő körülbelül 50 százalékos parlamenti képviselet járna nekik.
Akármennyire nem azonos folyamat is a magyar választás és a strasbourgi szavazás (persze hogy nem), az összevetés mégis kézenfekvő. És a kormány magatartása a kettős mérce tipikus példája, amit viszont ők maguk kifogásolnak állandóan. – Legfőképpen pedig a szavazási aránytól független, alapvető tény: 1956 óta először ítélt el nemzetközi szervezet magyar kormányt, és megint a saját népe elleni visszaélések miatt.
*
Semmiképpen nem célszerű a strasbourgi szavazással kapcsolatban csalást emlegetni. Mert a csalás csúnya dolog. Hogy mennyire csúnya, azt a hazai választások meg szavazások tapasztalataiból tudjuk. Nekünk érintetteknek a csalásról azonnal az idei parlamenti választás jut eszünkbe. Meg a 2014. évi, amelyről a kormánynak hivatalos papírja van az EBESZ nemzetközi megfigyelőitől, hogy tisztességtelenül nyertek. Ezt rövidebb kifejezéssel csalásnak nevezik.
Az elárult ország - Magyar Hang
Az árulta el Magyarországot, aki egy hatalmi játszma folyományaként – önmagát az egész nemzettel azonosítva – ezt a bajt a fejünkre hozta. Vezércikk.
Ugyanis az akkor bevezetett új rendszer meghamisította a választói akaratot: lásd a választókerület-manipulációt, a nyugaton élők szavazásának akadályozását, a győztes-kompenzációt, álcivilek és kamupártok futtatását kormányzati szervezésben. Továbbá a leplezetlen visszaélést, fideszes propagandát közköltségen(!), a kormánypártok javára és az ellenzék lejáratására, eszközökben nem válogatva.
2018-ra az akkori helyzet jelentősen romlott (az ellenzéki kampánytevékenység pénzügyi-jogi és erőszakos akadályozása, plakáttépkedés, stb.), és a csalás megszokott gyakorlat lett.
*
Ennyit Strasbourg tanulságairól. Ne menjünk el mellettük szó nélkül. Sokat fogunk még róluk hallani.
A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját.
