A gondolkodás szabadságáért kiállók nyilván tolerálják a más véleményt. A napi politikai történéseket kizárva gondolkodjunk a kutatásról.
Többről van szó, mint az MTA-ról, mindarról, amit hozzáadott értéknek nevezünk. A szellemi vagyon hatékony kezelése a feladat, ami meghatározza minden ország életszínvonalát, fejlődését, jövőjét. Az MTA ennek fontos része.
Nem véletlen, hogy az innovációs képességgel is összekapcsolódik az MTA kutatóintézetei körül kialakult vita. Az innovációval hosszú ideje rosszul állunk, aminek gyenge versenyképesség, lassú fejlődés, lemaradás a következménye. A termelékenységgel kapcsolatos nemzetközi összehasonlításban gyenge mutatóink azt jelzik, hogy termékeinkben átlag alatti a szellemi tartalom. Az MTA nem egyedüli felelőse ennek, de „zászlóshajóként” felelőse annak, hogy a magyar tudomány elefántcsonttorony típusú, vagy a jelenkornak megfelelő, a hasznosíthatóságra fókuszáló szellemet sugároz a tudást előállító folyamat minden szegmensében. Ezt ajánlott vizsgálni.
Az OECD a magyar kutatás-fejlesztésről szóló évtizeddel ezelőtti jelentésében az alábbiakat jelzi a gyengeségek közt: „…alacsony az üzleti k+f (kutatás-fejlesztés) támogatás, gyenge a szabadalmi aktivitás, gyenge a vállalkozások, illetve az ipar és a tudomány kapcsolata, a közszféra kutatóhelyei (egyetemek és akadémiai intézetek) lassan igazodnak a tudásalapú gazdaság feltételeihez”. Azóta is ugyanez a helyzet, versenyképességi mutatóink romlottak, innovációs rátánk nem javult, az EU országok közt 23–24. helyen kullogunk.
Egy helyben járva: hiányoznak az innovatív iparágak Magyarországon | Magyar Hang
Arra lenne szükség, hogy innovatív – például biotechnológiával, a gyógyászattal vagy akár űrkutatással foglalkozó – vállalkozások telepedjenek meg hazánkban.
Ismert a valós lózung: a tudomány közvetlen termelő erő. A világon ez valóság. De a magyar tudományra ez mennyire igaz? Mennyire vesz részt a mindennapi gazdasági folyamatokban? Ma a világon azokat a kutatásokat díjazzák, ahol az alap-, alkalmazott-, fejlesztő kutatás és az alkalmazás, a piacra vitel szinte nem válik szét. A magyar tudomány résztvevői is álmodoznak Nobel-díjról, de Nobel kifejezetten azoknak szánta a díjat, akik kiemelkedően az emberiség anyagi hasznára voltak. Nem publikációkért. Jogos számon kérni a tudománytól, hogyan sáfárkodott a rábízott vagyonnal és ez nem az autonómia megsértése. Kell lennie értékelésnek, kell lennie jövőbeni ország prioritásoknak, amik alapján eldönthető, mire fókuszáljunk, mire van forrás, mit kutatunk, mi erősíti az országot.
Nem a magyar tudományosság kiválósága a kérdés, hanem az, hogy a kutatók inkább a világ tudományos életében szerzett sikerekkel, publikációkkal mérik magukat, vagy azzal, hogy milyen eredményt érnek el „közvetlen termelő erőként” a kutatási forrásokat is biztosító ország életében.
Évtizedek óta szerepel az MTA és a felsőoktatás céljai között a piaci kapcsolatok jelentős növelése. Az MTA éves beszámolóiban meg kell nézni, hogy a bevételi források közt mekkora a vállalkozásoktól eredő bevétel, ami jelzi az élő valósággal való kapcsolat nagyságát. A 47 intézet egy-két kivételével jelentéktelen a bevétel ezen a soron. Nem mindtől várható, de a társadalomtudományok terén is van hasznossági kérdés. A magyar felsőoktatásban hasonló a helyzet, a piaci bevételük töredéke a nyugati egyetemeknek.
Megdöbbentek az akadémiai dolgozók, megfutamodást látnak | Magyar Hang
Követelik, hogy a szándéknyilatkozatban megfogalmazott elveket az MTA Elnöksége a korábbi döntéseivel összhangban utasítsa el.
Az MTA körüli vita az ország lemaradásáról vagy lépéstartásának lehetőségéről szól. A szellemi élet mentalitásáról, felelősségvállalásáról. És azzal súlyos gondok vannak. Úgy tudjuk, a jó egyetemek, kutatóintézetek maguk körül virágzó gazdaságot teremtenek szellemi kisugárzásukkal, végzett hallgatóikkal, társadalmi beágyazódásukkal. Debrecen, Szeged, Pécs, régi, híres egyetemeink. Körülöttük az ország leggyengébb teljesítményű területei vannak. Mi a magyarázat? Áltatjuk magunkat a magyar ésszel, kreativitással, de ez miért nem jelenik meg az ország eredményeiben? Azért dicsérjük magunkat, hogy ne kelljen változtatni. Mert ha oly kiváló a magyar szellem, a magyar oktatás, miért változtatnánk. Veszélyes a hamis önáltatás, az ellenreformer is azt teszi. Szent-Györgyi Albert ellen a negyvenes évek végén az Akadémia elnöke polgári pert indított az MTA jó hírének megsértése miatt, mert Szent-Györgyi az Akadémia reformbizottságát tartotta a reformok legfőbb akadályozójának.
Az MTA intézeteivel kapcsolatos vita nem új. Az 1990 utáni új akadémiai törvény egyik vitatott kérdése éppen az intézetek működése volt. Az volt a szándék, hogy leválasszák az intézeteket az Akadémiáról. Azt akarták, hogy a „piacosítható” intézetek megfelelő finanszírozású átmenet után önállósuljanak, a többiek tagozódjanak be az egyetemekbe vagy más formában működjenek tovább. Az ellenállás nagy volt, az MTA szakszervezete vállvetve harcolt az Akadémia képviselőivel a változatlanságért. Annyit sikerült elérni, hogy a költségvetésben külön sorba került a tudóstestület és az intézetek pénze. Sajnálatos, hogy akkor, korrekt körülmények között nem történt meg a tudóstestület és az intézetek különválasztása. De az élet ezt ki fogja kényszeríteni. Lehet, hogy most.
Pálinkás József: Ennyi erővel néhány akadémikus unokáját is ellophatták volna | Magyar Hang
Egy hatalmi játék és zsarolás része lett a Magyar Tudományos Akadémia – mondta a Fidesz korábbi minisztere.
A „volt keleti” országokban a centralizált társadalom következtében lett centralizálva a kutatás. Máshol az akadémiák másként működnek, akár több is van egy országban, a különböző kutatási területeknek saját akadémiájuk van. Szakmailag miért is akarnának a művészeti akadémia tagjai együtt ülésezni a műszaki vagy orvostudományok képviselőivel? Magyarországon is van külön művészeti akadémia, akár kettő is, más okból…
A mai magyar akadémiai szerkezet alkalmatlan a kor követelményeihez igazodáshoz. A megoldás az intézetek és az MTA mint tudóstestület szétválasztása, az intézetek működésének a jelen és következő évtizedek alkalmazás orientáltabb igényeinek irányába való tartalmi és szerkezeti átalakítása. A politika penész módjára kártékonyan mindent átsző, múló hatalmi téveszmével mindent politikaivá tesz. Ám ez politikától független szakmai alapkérdés.
A racionális ráfordítási döntéseknél az ország méretei, nemzeti jövedelme nyilvánvaló korlátokat szab. További áldozatot akkor érdemes vállalni, ha itthon elegendő jó példa van arra, hogy sikeresebbek azok a vállalkozások, amelyek együttműködtek valamilyen „tudományos műhellyel”. Ha a közvélemény számára is evidens a tudomány sikert támogató szerepe is. Nem általában a világban, hanem itt Magyarországon. Ha elég jó példa van, indokolhatóbb és vonzóbb a több befektetés a tudományba.
Az autonómia nem azt jelenti, hogy azt kutatunk, amit akarunk, hanem azt, hogy úgy kutatunk, gondolkodunk, ahogy akarunk. Ha egy cég a megbízó, fel sem merülhet a kérdés, mit kutatunk. Azt, amit a fizető kér. Az állam is egy megbízó. Az állam lehet mecénás is, akkor van lehetőség a kutatási irány szabadságára is. Az nem az autonómia megsértése, ha el kell számolni a finanszírozással.
A hazai közhangulat megöli a szabad gondolatot | Magyar Hang
A kormány nem tudja vagy nem akarja észrevenni: szabad gondolkodás hiányában életszerűtlen abban reménykedni, hogy Magyarországból az innováció vezető hatalma lesz.
Értem, érdeksérelem érte az érintetteket. De érdeksérelem éri az országot, az adófizetőket, ha nem kérjük számon a befektetett költségeket, ha nem gondolkozunk azon, hogy a jövőben mire fókuszáljon a szellemi élet. Az egyedüli „rendszerváltó” ország vagyunk, ahol az elmúlt 30 évben nem született tényleges reform sem kormány–ellenzék-konszenzussal, sem anélkül. Van változtatni való a teljes oktatási, szellemi, tudományos rendszer szervezeti, tartalmi, működtetési vonatkozásaiban, hogy megfeleljünk a következő évtizedek igényeinek.
A szerző 1990-1998 között országgyűlési képviselő volt (1995-ig az SZDSZ színeiben), főként felsőoktatási, kutatási, innovációs, MTA-t érintő kérdésekkel foglalkozott
A Publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/10. számában jelent meg, 2019. március 8-án.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/10. számban? Itt megnézheti!
