Nyuszika és a kisemmizett adósok

Egyre inkább meggyőződésem, hogy Magyarország – és nem Amerika – a korlátlan lehetetlenségek hazája. Itt megtörténhet az, ami egy jogállamban kizárt, vagyis – hasonlóan a pártállami időszakhoz – az úgynevezett igazságszolgáltatást minden ügy szolgálatába lehet állítani, ha éppenséggel a politikai hatalom így akarja. Míg a parancsuralmi rendszerben a sajtó azt írhatja le, amit parancsolnak, többpártrendszerű parlamentáris „demokráciában”, ahol elméletileg szólásszabadság van, szabadon lehet hazudni. Hogy mi a kettő között a különbség, döntse el az olvasó.

Ilyen és hasonló gondolatok jöttek elő, amikor olvastam a hírt, hogy a Magyar Bankszövetség 30 éves fennállását ünnepelte egy konferenciával, ahol másokkal egyetemben ott volt a regnáló pénzügyminiszter, az ország Lázár Jánostól vett megállapítással „legnagyobb uzsorása” Csányi Sándor, és az ismét a bankszövetség élén trónoló Patai Mihály. Aki jó pár évvel ezelőtt éppen az akkori Hír Tv-ben mondta a riporter kérdésére válaszolva, hogy a „nyuszika szereti a répát”, ebben a kontextusban a nyuszika a devizahiteleseken meghízott bankok, a répa pedig a tisztességtelen árfolyamkockázati bezsebelt profit.

Egymást ünnepelték, Csányi például megvilágosodva most azt mondta, hogy óriási hiba volt a 2002–2008 közti devizahitelezés, és emiatt az MNB akkori vezetését és a bankfelügyeletet okolta. Eszébe sem jutott, hogy hamut hintsen a saját fejére, ruháit megtépve bocsánatot kérjen a kereskedelmi bankok kapzsiságaiért, pénzéhségéért, akik családok tízezreit tették tönkre. Akkor nem volt ilyen empatikus.

Mint immár öt éve többek közt devizahiteles adósokat is képviselő ügyvéd – nem mellesleg negyvenéves praxissal – alappal állítom, hogy

az utóbbi tíz év magyarországi jogállamiságának minden mocska jelen volt és van ebben a bankok által akkor nagyon kedvelt pénzügyi konstrukcióban.

Tudjuk, hogy a mindenkori kormányok feladata kettős: egyrészt a nemzetközi és a magyar pénzhatalom szivattyúinak működtetése, másrészt a „bennszülöttek féken tartása”.

Aljas módon 2010-ben éppenséggel a bankok elszámoltatásának ígéretével politikai hatalomhoz jutott Fidesz, maga Orbán Viktor valójában az adósok háta mögött lepaktált a bankokkal. Megígérte, hogy a végrehajtások nem lesznek leállítva, és látszatintézkedésekkel, az adósoknak morzsákat dobva a bankrendszer nem fog jelentős veszteséget elszenvedni. Meghozta az úgynevezett devizahiteles törvényeket, csak éppen nem az adósokat, hanem a bankokat mentette meg.

Egyértelműen nem merte meglépni azt, hogy egy valódi elszámoltatás során az adósokat a legnagyobb tehertől szabadítsa meg. Helyette egy összetákolt törvénnyel a sokkal kisebb terhet jelentő árfolyamrést és egyoldalú kamatemelést ipso iure tisztességtelennek nyilvánították, míg az adósra teljes egészében terhelő árfolyamkockázatot a forintosítást követően is az adósokon hagyták. Ezzel megnyitották a hosszú évek pereskedési hullámát, ahol a magyar bírósági rendszer nullára vizsgázott jogállamiságból, amikor először éveken át teszetosza módon az Európai Bíróság iránymutatására várt, közben jogegységi határozatával – abszurd módon – semmis vagy tisztességtelen szerződések tömkelegét mégis „meggyógyíthatónak” látta, olyan jogértelmezést adva az alsóbb bíróságoknak, amivel teljesen ellehetetlenítette az adósokat. Tehát a magyar bírósági rendszer is a politikai hatalom szolgálatába állt.

Meg is lett a következmény, amely a végrehajtások, kilakoltatások révén családok tízezreit tette földönfutóvá, és gyakorlatilag lehetetlen volt a bankokkal szemben pert nyerni. Közben az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírói Tanács egymással vívja csatáját, hogy ki is az úr a szemétdombon. A belső állapotokat jól jelzi, hogy több bíró, akinek a lelkiismerete nem bírta el a történteket, kilépett a karból, és ekkor már beszélni is kezdett.

A Kúria továbbra is maszatol, hallgat, noha az utóbbi fél évben megszületett két olyan Európai Bíróság-ítélet is, nevezetesen a C-51/17 és legutóbb a C-118/17. számú, amely mind a jogalkotó, mind pedig a magyar bíróságok joggyakorlatát egyértelműen az Európai Unió fogyasztóvédelmi szabályaival ellentétesnek ítélte. Az EU-tag Magyarország számára ennek alkalmazása kötelező, ezen ítéletek hasonló tényállás esetén irányadók a magyar bírósági gyakorlatra még annak ellenére is, hogy a Darák Péter- és a Wellmann György-féle kúriai jogalkalmazás még mindig „irányadó” a bíróságok számára. Itt tartunk.

Vajon lesz-e valóban olyan bíró és olyan bírósági gyakorlat az elkövetkező hónapokban, amely helyreállítja a jogállamiságot, és visszaszerzi a bíróságokba vetett, nagyon is megtépázott közbizalmat? Ez itt az alapkérdés.

Álljon itt végezetül egy megállapítás, amely szerint: „Sohasem tudhatod, milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, de ha nem cselekszel, eredményük sem lesz”.

A szerző ügyvéd

A Publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/20. számában jelent meg, 2019. május 17-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/20. számban? Itt megnézheti!