Választás után, alkotmányozás előtt

Fellélegezhetünk: túl vagyunk egy mocskos, mégis ígéretes választáson. Egy olyan időszakon, amikor a hatalom kivetkőzve önmagából, kerülve a vitákat, az erejét fitogtatva, a választók zsarolásával próbálta elkerülni az önkormányzati bukást. Helyesbítek. Nincs itt szó kivetkőzésről. A rezsim megmutatta igazi arcát, rettegve, hogy a lassan tíz éve működő NER összeomlása kezdetét veszi, s az ország rombolásával, a horribilis vagyonok eredetével el kell számolnia. Hogy látótávolságba kerül az igazság pillanata. A rezsim vereséget szenvedett. Hosszú évek után az első vereséget.

A NER Budapesten már összeomlóban, és vidéken is megindult lefelé. Végre! Kilenc év kudarca után a pártok összefogtak. Igaz, a megsemmisülésük réme is kellett ahhoz, hogy feladják a pártjuk hegemóniájának illúzióját, s a többiekkel együtt szólítsák meg a választót. A választóknak meg kevés volt ez a pár hónap, hogy a korábbi évek majd tucatnyi választása során a pártokról kialakított véleményüket megfordítsák. De vajon a jövőbeni sikerhez elég csupán azt tenni, amit az utolsó hónapokban?

Nem gondolom, hogy a választói akarat megnyeréséhez elegendő, ha a pártok 2022-ig nem rivalizálnak egymással. Nem gondolom azt sem, hogy elég lenne, ha a pártok mérlegre tennék önnön tevékenységüket, s meghoznának olykor nehéz, a hibák kijavításához, az öntisztulásukhoz nélkülözhetetlen döntéseket is. Most már többre van szükség.

Az ország sorsával kell foglalkozni. Ezt kell látnia mindenkinek, ez az alap. Hová jutott az ország, annak ellenére, hogy nem lettünk kevésbé szorgalmasak, mind a munkaerő felkészültsége, mind a tudomány mindmáig igen kedvező nemzetközi megítélésnek örvend. De akkor a nemzeti össztermékünk, az életszínvonalunk miért csak fele annak, mint aminek eléréséhez a felkészültségünk a térségben leginkább adott volt a rendszerváltáskor? Csak két tétel magyarázatként. A World Justice Project legutóbbi mérése szerint a jogállami elkötelezettség paramétereinek vizsgálata során 126 ország közül 102-nek a kormánya előzi Orbán Viktor kormányát. A korrupció az eget veri. A rezsim az oka annak, hogy nem jut elég pénz az oktatásra, az egészségügyre, a szegénység, a kiszolgáltatottság felszámolására. A kisvállalkozók gazdasági teljesítményének, exportképességének fokozására. Mert a rezsim kizsákmányolja a népét.

Ezek nem új dolgok. Kilenc év során alakította ki ezt a rendszert a kormány – az ellenzék asszisztálása mellett. És az ellenzék nem cserélhető le, mint sokan szeretnék. Az egyes pártoknak kell megváltozniuk, szembenézve önnön felelősségükkel. Ki kell lépniük a NER kereteiből. Ehhez el kell vágni a Fideszhez fűződő szálakat, s modern program, stratégia, vízió kell. El kell jutni az emberekhez, hogy minden választó reális képet alkothasson az országáról. Olyan helyzetet kell teremteni, hogy mindenki lehetősége szerint kifejezhesse véleményét, s tehessen is valamit annak érvényesítéséért. A pozícióharcokon túllépve mindössze azokat a lépéseket kell megtenniük, amelyek – más országokban – a pártok alapvető, mindennapi feladatait jelentik. Különben a pártokról az a kép alakul ki, hogy csak a hatalom kell nekik. És ebből van a magyar választónak elege. És ezért merül fel a pártok félreállításának gondolata, amiről e lap hasábjain széles körű eszmecsere zajlik.

Számos feladat fogalmazható meg, de itt, most csak egy kérdéssel foglalkozom. Azzal a kérdéssel, ami mindannyiunk ügye, mindennek az alapja. A jogállamisággal, az alkotmányos renddel. Azért, mert egy mindent átfogó, s időigényes munkáról van szó, amit késedelem nélkül indítani szükséges.

Nincs törvényes alkotmányunk. Az alaptörvény – megtapasztaltuk – kevesek érdekeit veszi figyelembe. A Fidesz felesküdött ugyan a rendszerváltás részeként elfogadott alkotmányra, de esküszegéssel, társadalmi felhatalmazás nélkül tette annak helyére a centrális erőtér követelményeinek megfelelő alaptörvényt, s ezzel „törvényessé” a kizárólagos hatalom birtoklását. A törvényekkel védett korrupciót. Itt az ideje, hogy az alkotmányozás valamennyi előírását betartva most már elérjük, hogy legyen a társadalom minden tagját megszólító alkotmányunk, s 2022 után belátható időn belül azt el is lehessen fogadtatni az alkotmányozó testülettel. Hogy végre a törvény uralja a hatalmat. Az alkotmányozás mielőbbi indítása mellett szól az is, hogy Orbán Viktor jelezte, az alaptörvény átalakítását tervezi. Sok oka lehet ennek. Magyarország alaptörvénye ugyanis az EU-ban az alkotmánnyal szemben támasztott elemi követelményeknek sem felel meg, s a 7-es cikkely szerinti vizsgálat során ennek áttekintése várhatóan nagy súlyt fog kapni.

A képviseleti demokrácia mindenhol ezer sebből vérzik, a jövő a részvételi demokráciáé. De ez a jövő nagyon messze van. Magyarország pedig 2010 óta ellenkező irányba is megy. Ideje, hogy ezt a jövőt – számos helyi próbálkozás után – ismét végiggondoljuk. Az EU „alkotmánya”, a lisszaboni szerződés nagy hangsúlyt helyez a szubszidiaritás érvényesítésére, az állampolgároknak jogában áll hozzáférni minden őket érintő ügy információihoz. Magyarországon ez még a bíróságok révén sem érhető el mindig, Luxemburgig kell sokszor elmenni.

És itt jutottunk el ahhoz a kérdéshez, hogy a miért kell Orbánnak az alaptörvényünk átalakításával az uniós lépések elé menni. A rezsim számára ugyanis az EU által megkövetelt transzparencia maga az életveszély. Ha például az EU-s pénzek felhasználásának jogszerűségét hitelesen fel lehetne tárni, s a személyre szóló felelősséget meg lehetne állapítani, az elítélt exminiszterelnök Nikola Gruevszki sorsában a rezsim vezetőinek, az oligarchák százainak kellene osztozniuk.

Túl vagyunk egy erőpróbán, azon az önkormányzati választáson, amely nyilvánvalóvá tette, hogy a NER túlélte önmagát. A társadalom számára egyre szélesebb körben nyílnak meg a lehetőségek, hogy a változás mellett kiálljanak, a progresszió fórumai megerősödjenek, s mind több civil szervezet, párt, egyesület alkosson hálózatot, egyesítsék erőiket. Budapest, és sok, nagyon fontos vidéki város ad erőt a továbbiakhoz.

A Magyar Hangban megjelent véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerző a Kutatási, Technológiai és Innovációs Tanács egykori elnöke

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/42. számában jelent meg október 18-án!

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/42. számban? Itt megnézheti!