Ahova nincs rövidebb út – Egy első alkalommal résztvevő a Pálos 70-ről

Ahova nincs rövidebb út – Egy első alkalommal résztvevő a Pálos 70-ről

Fotó: Facebook/Pálos 70

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Kilencedjére tartották meg október első hétvégéjén a Pálos 70 nevű rendezvénycsokrot, amely a szervezők szerint zarándoklat, kirándulás és teljesítménytúra is. Összesen tíz különböző útvonalat és résztávot hirdettek meg a Sziklatemplom és Márianosztra között. A legkisebbek a 3 kilométeres gyermekzarándoklaton indulhattak, a legedzettebbek az egynapos, 74 kilométeres teljesítménytúrán, de jelentkezni lehetett 20, 30 és 40 kilométeres távokra is. A fő zarándoklat a „Fehér barátok nyomában” címet kapta, 130 résztvevője a teljes Sziklatemplom–Márianosztra útvonalat járta végig péntektől vasárnapig.

A zarándoklat legfontosabb tulajdonsága a pálos atyák jelenléte. Három hordozható hangszórónak és az azokat cipelők fáradozásának köszönhetően mindnyájan hallgathattuk az ő elmélkedéseiket a vallásról és vallásos életről. Azt hiszem, a kezdő és haladó keresztények is kaptak új útravalót általuk, esett szó a nem vallásos emberek Istenkereséséről, a mindennapi ima fontosságáról, de egy máig eldöntetlen teológiai vita is szóba került, nevezetesen, hogy hol van a határ az isteni szándék és az emberi akarat között. Ha lehet még ennél is fontosabb, hogy bármikor megkereshettük őket, előre sietve vagy éppen lemaradva a tömegtől, bizalmasan beszélgethettünk, gyónhattunk.

A másik, tapasztalatlan zarándok számára új és fantasztikus élmény a közösség tudata és szeretete. A zarándoklat mint kiindulási alap segített, hogy hamar megtaláljuk a közös hangot olyanokkal is, akikkel máshol ez nehezen ment volna. Öröm volt, amikor egy társammal tudtuk, hogy egészen mást gondolunk a világról, este mégis együtt teáztunk, és inkább a közös pontokat kerestük. Ennél még felemelőbb volt egymást segíteni. Hátul maradva lelket önteni a sáros úton lassan haladókba jelentett ugyan felelősséget, de sokkal inkább azt, hogy osztozhattam az örömükben, amikor megérkeztünk, ráadásul a legmélyebb és legmeghatározóbb beszélgetések a zord körülmények között születtek.

A harmadik szeretetélmény a minket segítők állhatatos munkája volt, akik vártak minket a hidegben és esőben, finom ételeket főztek a szálláson, és a legnagyobb derűvel igyekeztek mindenben segíteni, amikor mi már fáradtak voltunk. Isten fizesse meg nekik!

Végül érdemes átnézni a végigjárt út szépségeit. Ritkán adatik meg az embernek a Gellérthegyről végignézni a napkeltét Budapest felett, és megcsodálni az ébredő várost, hiszen ilyenkor általában még mi is csak ébredezünk, vagy már rohanunk a munkába. A Budai-hegység sok természetbarátnak ismerős lehet, akik okkal szeretnek ott kirándulni, ahogy a máriaremetei bazilika is megéri a sokadik látogatást. A második napon a Pilisben barangolunk, első állomásunk Csobánkán a Szentkút volt, majd az őszi erdőn át Klastrompusztára, Pilisszentlélekre (Pajkaszeget ismerők előnyben!), és a basaharci komppal Szobra mentünk. Megpillantani az útra kirakott gyertyák sorát este kilenc óra után Basaharc előtt és tudni, hogy megcsináltuk, végigjártuk ezt az emberpróbáló utat, sokaknak a legboldogabb pillanat volt, néhányan elsírták magukat. A zarándokút utolsó napján, vasárnap rövid sétával értünk a célhoz, Márianosztrára, ahol a templombúcsú ünnepi miséjét Marton Zsolt váci püspök mutatta be.

Mindehhez az élményhez egy zarándoktársam gondolatát szeretném idézni, aki az utat már többször megjárta: „Sokan megfogadják, hogy nem jönnek többet. Aztán elmúlik a fajdalom az ember lábában, és csak az élmény marad. Akkor szokták eldönteni, mégis jönnek a következőre.”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/42. számában jelent meg október 18-án!

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/42. számban? Itt megnézheti!