Barion Pixel
HIRDETÉS - AIP
HIRDETÉS - AIP

Elindult már József

Szerző: | 2020. december 26., 17:08 | Író olvasó

A mezőségi Visa (Fotó: Kallós Zoltán Alapítvány)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Jól emlékszem, gyerekkoromban nem létezett szenteste éneklés nélkül. Éneklésnek azt nevezték, amikor mi, gyerekek – persze egy felnőtt kíséretével – átmentünk a szomszédba, és ott énekeltünk karácsonyi szenténekeket. Enélkül nem volt teljes az ünnep. Az ablak alatt álltunk, ami nem nyílott ki, azon keresztül hallgatták. Énekeltük a Mennyből az angyalt, a Csordapásztorokat és minden mást, amit tudtunk. Aztán beengedtek, pár forint és némi édesség járt nekünk ezért.

HIRDETÉS - AIP

Amikor saját családom lett, és külön házba költöztünk a fővárosban, egyszer megpróbáltam itt is. Nem volt sikerem…

Változnak a szokások. A sok szempontból szép, de főként nehéz paraszti világban természetes volt a közös ünneplés, egymás terének megsértése nélkül. Senki nem gondolt semmi rosszra, kíváncsiságra vagy egyébre, ha egy-egy ünnepen megjelent nála a szomszédság. Nagyapámék tanyáján pedig rendszeresek voltak az összejövetelek. Átláthatatlan cigaretta- és pipafüstbe burkolt alakokra emlékszem, akik nagy hangerővel mondták egymásnak a történeteket. Jó hangosan, hisz senkit nem zavartak. Mindenkit kibeszéltek, de ebből sosem lett baj. Természetes volt mindez, hiszen egymásra figyeltek ilyenkor is.

Legkedvesebb vidékemen, az erdélyi Mezőségben élt Nagy Amália, Visában. Csaknem húsz évvel ezelőtt találkoztam vele, ő azóta már nem él. Sokat beszélgettünk, énekelt is nekem. Álljon itt életregénye, pár mondatban, ahogyan mesélte:

1918-ban születtem. Tízéves koromig nevelt a nagyapám, nagyanyám. Tizenegy éves koromban már mentem dolgozni. Mert otthon voltak még testvéreim, s mentem pénzért a grófékhoz dolgozni, a szőlőbe.

Tizenhárom éves koromban elmentem szolgálni Kolozsvárra. Télen voltam szolgálni, nyáron jöttem haza dolgozni. Tizenhét és fél éves koromban férjhez mentem. Korán mentem férjhez. Akkor jöttek a gyerekek. Jött a nagyobbik leányom, aztán a kisebbik. ’40-ben jött a háború. ’40-ben jöttek be a magyarok ide, kicsit vótak – négy évig –, akkor még itt volt a férjem. Akkor elvitték a románok, „békoncsentrálták”, ahogy mondtuk mi. Akkor állapotos maradtam a fiammal. Aztán nem volt könnyű. Úgy mondom: nem volt könnyű az életem, elég nehéz volt… Három kicsi gyermekkel. A nagyobbik leányom ’38-ban született, hatéves volt ’44-ben, amikor aztán nem jött haza a férjem soha. ’45-ben született a fiam. Neveltem őket egyedül. Nem volt könnyű… Nagyon nehéz volt.

De Amáli néni nemcsak a bánatról beszélt. Arról is, hogy mindenben megtalálta az örömöt: kenyeret sütött, kapálta a konyhakertet, bojtot font, és nevelte az unokákat:

Van három gyerekem, van tizenhárom unokám, mert a két leányomnak van négy-négy gyereke, s a fiamnak öt. A tizenhárom unokából csak egy van, aki nincs férjnél, mert ő még csak tizenhat éves, Kolozsváron jár iskolába. A fiúk is megnősültek, s van tizenöt dédunokám. Én nyolcvannégy éves vagyok. Már van dédunokám, aki férjnél van, voltam az esküvőjén.

Aztán énekelt egy karácsonyi köszöntőt, ahogyan ők mondják: kántálóéneket. Álljon itt most ennek a szövege. Afféle legendaballada ez, tehát valós bibliai esemény elmondása, nem pontosan úgy, ahogyan a könyvben áll. Az ilyen versek általában nyomtatva, ponyván terjedtek, tulajdonosuk nagy becsben, az imakönyvben tartotta, aztán kézírásban is továbbadták őket. Természetesen nem marad ki belőlük a tanító szándék. A végén köszöntés is van, az meg váljon valóra!

Elindult már József szép Szűz Máriával
Szép Szűz Máriával teljes mátkájával.

Szállást kéregetni szállást nem adának
Szállást nem adának a sok vendég miatt.

Elhelyezik őket kívül a városba
Kívül a városba vendégfogadóba.

S ott született Jézus barmok jászojába
Barmok jászojába nem szép palotában.

S ha most a kis Jézus bejönne hozzátok
Karácsonyfátokról néki mit adnátok?

Így szól a jó szülő és a jó gyermekek
Neki adunk mindent, gyorsan így feleltek

Alig így szóltak, belép egy kis árva
Rongyos kis ruhába hidegtől megfázva.

A karácsonyfáról néki adtak mindent
Isten fizessen meg, szólt az árva, s elment.

Jeruzsálem földjén juhok legelésznek, pásztorok mellette vígan beszélgetnek, énekszót hallanak a magas mennyekből. Egy szép angyalsereg vígan énekelte: jöjjetek pásztorok, dicséretet zengjünk, Isten az egekből királyt küldött nékünk! Pásztorok e szóra hamar föl is keltek, csillag vezetésére Betlehembe mentek. Jászojba találták a drága Szűzanyát, ápolgatta vígan a világ megváltóját. Istenünk, jó atyánk, ki egekbe valál, ki e bűnös népnek szabadítót adtál, áldd meg e háznak urát, és vele együtt az egész családját! 

Amáli néni így emlékezett azokra a régi, szép időkre, amikor az ének a bú és a nehézségek ellen szólt: Volt, amikor kérleltem édesanyám: énekel nekem vaj még egy éneket? Had’ tanuljam meg én is! Ő nagyon szépen énekelt. Sok-sok éneket énekelt.

Énekeljünk mi is. Senki, semmi nem tiltja.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang karácsonyi dupla számában jelent meg december 18-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/51. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS - AIP

Címkék: ének, hagyomány, Jézus, karácsony, Mezőség, szentének, vallás


HIRDETÉS - AIP

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANGRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Hirdetés

HIRDETÉS - AIP

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Az élet meg minden podcast – Ferber Katalin

Fotó: Az élet, meg minden

Árnyék podcast – Öngól

Pin It on Pinterest