Jankovics Marcell (1941-2021)

Jankovics Marcell (1941-2021)

A közmédia életműdíjával kitüntetett Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, grafikus budapesti otthonában 2019. április 1-jén (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A május 29-én elhunyt Jankovics Marcell emlékére. A legendás alkotótól június 22-én 14 óra 30 perckor a Farkasréti temetőben vesznek végső búcsút.

Egészen más kép élt a fejemben Jankovics Marcellről, amíg nem hallottam egy előadását. Komoly, súlyos mondatokat vártam szakralitásról, ezeréves távlatokról. Ehelyett a rendező képes volt arra is, amire az alap- és középfokú oktatás nem: közel hozta hozzám Arany János Toldiját.

A két évvel ezelőtti Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (KAFF) beszélt elképzeléseiről Jankovics, így kiderült, hogy míg György „kissé idióta alaknak tűnik”, addig Miklós anyja még bőven „bomba nő”, alig 43 éves. A csehverő daliának, ahogy a történet is mondja, még a legénykor sem pelyhedzik az állán, tehát a kamaszkor javában jár. Eközben György kicsit franciás megjelenésű, természetesen manikűrözi magát, és babakendőszerű infulát visel, amire a macsó magyarok már biztosan nem vállalkoztak volna.

A rendező a lelkesedésével magával rántotta azt is, aki előtte még szkepszissel fogadta a milliárdos támogatásból készülő rajzfilmsorozat hírét. De hát az igazság az, hogy Jankovics Marcell művészete abszolút megérdemel minden támogatást. Klasszikussá vált egész estés rajzfilmjei éppúgy tanúskodnak erről, mint a Magyar népmesék vagy a Mondák a magyar történelemből epizódjai.

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!