Egy újabb labdarúgó-világbajnokság közeledik,válogatottunk már megint/még mindig nincs a résztvevők között, magyar ember ilyenkor évtizedek óta régi dicsőségünkön mereng, a sivár jelent átkozza. Ezúttal azonban nincs különösebb ok a kétségbeesésre, futballpesszimizmusunk egén a felhőkön átüt a napsugár, nem csak a kommentátorok, szakemberek vágyvezérelt látomásaként tűnnek fel azok a bizonyos biztató jelek a horizonton.
Legelőször a 2016-os magyar Eb-szerepléskor éreztem, majd az angolok elleni 4–0-nál vált bizonyossággá, hogy eljárt az idő a nosztalgia felett; nem érdemes, nem is kell a magyar foci mai teljesítményét az Aranycsapatéhoz vagy más nagy elődökéhez mérni. Ami elmúlt, elmúlt, de a jelen sem kudarcok sorozata, a modern futball világában mi is kiharcolhatjuk azt a helyet, ami miatt nem kell szégyenkezünk a külvilág, de leginkább magunk előtt.
A válogatott a Nemzetek Ligája elitcsoportjában elért második helyével bizonyította, hogy a legerősebb ellenfelekkel szemben is van keresnivalója. A fejlődés klubszinten is érzékelhető, a Ferencvárosról ugyanis már nemcsak az mondható el, hogy kinőtte az itthoni mezőnyt, hanem az is, hogy felkerült az európai térképre. A zöld-fehérekkel olyasmi történt most, ami magyar csapattal nagyon régen nem: megérték a tavaszt a nemzetközi klubküzdelmek porondján. Előzőleg ez a 2003–2004-es idényben a Debrecennek sikerült. A Loki az Európa-liga elődjének tekinthető UEFA-kupa harmadik köréig jutott, ahol az FC Bruges állította meg. Az, hogy most a Fradi megnyerte az Európa-liga csoportját, kivételesnek számít a magyar foci történetében.
Ám nem csupán hazai viszonylatban érdemes értékelnünk a sikert: a Ferencváros egyből a második legrangosabb európai kupa nyolcaddöntőjébe, vagyis a legjobb 16 csapata közé jutott olyanok társaságában, mint az Arsenal, a Feyenoord vagy a Fenerbahce. És olyanoknak kell még a rájátszásban megküzdeniük a nyolcaddöntőben való szereplésért, mint a Barcelona, a Manchester United, a Juventus, az Ajax Amsterdam és az AS Roma!
A Sztanyiszlav Csercseszov által irányított, döntően légiósokra építő Ferencváros eközben a hazai bajnokságot is vezeti úgy, hogy a riválisainál kevesebb mérkőzést játszott. (Őszi botlásai közül a legemlékezetesebb, egyben a legkínosabb, ahogy a magyar kupaküzdelmektől elbúcsúztatta az Iváncsa.) Ha már a magyar futball biztató jeleivel kezdtük, zárjuk a Ferencváros bajnoki meccsével, amikor a Fehérvár vendégeként 2–2-es döntetlen játszott. Nem akármilyet! A gyönyörű gólok (mindkét zöld-fehér találatot Ryan Mmaee jegyezte), a bődületes kapufák, a nyílt sisakos küzdelem és a bátor támadójáték fordulatokban gazdag mérkőzése a legfinnyásabb drukkerek ízlésének is megfelelt.
Vége a hazai szezonnak. A téli vb után pedig végre reménykedve várhatjuk a magyar futballtavaszt.
Olvasna még Szerető Szabolcstól? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/46. számában jelent meg november 11-én.
