Tartományi választást tartottak a kelet-németországi Szász-Anhaltban, a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland pedig fölényes győzelmet aratott a várakozásokat is messze meghaladó 44 százalékos eredményével. A német választási rendszert persze nem Orbán Viktor szájíze szerint szerkesztették, a 44 százalék így még kevés ahhoz, hogy a tartományt az AfD egyedül kormányozza, annak megállapításához azonban bőven elég, hogy a politikai tűzfal, amellyel a Német Szövetségi Köztársaság hagyományos politikai elitje és annak megmaradt szavazótábora a putyinista szélsőjobbot eddig a hatalmon kívül tudta tartani, soha nem tapasztalt ostrom alatt áll, és leomlása immár napirenden van. A kelet-németországi tartományban több mint húsz éve a CDU delegálja a miniszterelnököt, az utolsó ciklusban azonban gyökeres társadalmi fordulat zajlott le: a legutóbbi választás óta a kereszténydemokraták támogatottsága megfeleződött, az AfD szavazótábora pedig megduplázódott.
Ahogy Franciaországban Marine Le Pen pártja, a Rassemblement National, úgy Németországban az AfD az az erő, amellyel riválisai nem pusztán kizárják a partnerséget, de rendre együttműködnek annak érdekében, hogy azokat, mint a XX. század rossz szellemeit, távol tartsák a hatalomtól. A most született választási eredményt elnézve azonban immár nyilvánvaló, hogy a puszta elzárkózás nagyon kevés: eljött az idő a Bundesrepublik nyolcvan éve dédelgetett dogmáinak és tabuinak radikális felülvizsgálatára.
Az az elképzelés, amely szerint a németség a zsidósággal összemérhetően holokausztsérült lett, hiszen nemcsak a túlélők szenvedése, hanem az elkövetők bűntudata is traumatizáló hatású, csak az egykori nyugatnémetekre vonatkozóan igaz. A háború után a nyugati megszállási övezetekben élők tizenkét évnyi nemzetiszocializmusukért, tömeggyilkosságaikért meg a világ felgyújtásáért nem szenvedtek el kollektív büntetést. Újraépítési segélyt kaptak, és esélyt, hogy két világháborújuk tanulságait feldolgozzák, visszataláljanak kultúremberi mivoltukhoz, s újra méltóvá váljanak Gotthold Ephraim Lessing, Johann Wolfgang von Goethe, Friedrich Schiller, Friedrich Hölderlin és Thomas Mann örökségéhez. És a németek tényleg megváltoztak – hiszen nemcsak mérnökösködésben, háborúzásban meg barbárságban eminensek, hanem ha úgy diktálja a történelem, akkor szembenézésből, az erkölcsi következtetés levonásából, a közös bűn súlyának személyiségformáló katarzisából, mélyreható és átfogó lelkiismereti elszámolásból is ők kell, hogy a világnak példát szolgáltassanak. Az 1949 májusában alakult Bundesrepublik a polgári demokrácia és a liberális jogállam mintaadó rendszere lett – csakhogy nem németek lennének, ha beérték volna ennyivel: a szövetségi köztársaság berendezkedésében 1990 októberétől újra egységes Németország a woke-kultúra európai magállamává vált. Így állt elő az a történelmi jellegzetesség, amelyben mind a testvériség, mind az egyenlőség, mind pedig a szabadság szélsőséges ideológiája rendszert foglalt Németországban: Harmadik Birodalom néven a nemzetiszocializmusnak meg az SS tömeggyilkosságainak, Német Demokratikus Köztársaság néven a bolsevizmusnak meg a Stasi megfigyelő- és besúgóállamának, Német Szövetségi Köztársaság néven pedig a progresszív liberalizmusnak meg a multikulturalizmus tömeges extrémizmusának. A németségnek végül mindháromból ki kell józanodnia.
Minden, a választóknak fontos témában az AfD végzett az élen Szász-Anhaltban
Az Alternatíva Németországnak kiugró sikere hatalmas presztízsveszteség Friedrich Merznek, a rendkívül népszerűtlen kereszténydemokrata szövetségi kancellárnak.
A második világháború után a bosszúvágyó Sztálin kegyetlenül megbüntette azokat a németeket, akikhez hozzáfért – ezek a szovjet megszállási zónában élők, későbbi nevükön a keletnémetek lettek. A rájuk váró negyvenöt évnyi megszállás alatt az SZKP Központi Bizottsága szétzúzta és darabjaikból újra összerakta őket, hogy magára ismerjen bennük: egzisztenciájukat önmaga németképévé, a szovjet emberhez hasonlóvá formálta. Aki a németség körében akár az AfD támogatottságának, akár az ateizmus és a vallásosság földrajzi eloszlására pillant, az előtt az egykori NDK és NSZK térképe rajzolódik ki: az egykori keletnémetek az egykori nyugatnémetektől nem pusztán a szélsőjobboldali rubelpárt iránti elkötelezettségükben, de a vallástalanságukban is döntő eltérést mutatnak. Nem mellesleg érdemes ezt a tényt összevetni azzal a mítosszal, amely szerint Putyin Oroszországa őrzi és kínálja Európának a tradíció tiszteletét és a civilizáció megtagadott értékvilágát.
Egyedül a keletnémetek bűnhődtek a maguk, a nyugatnémetek és az osztrákok bűneiért, ez pedig nem igazság – ennek számláját nyújtja be most a történelem a nyugatnémeteknek és Európának. Az AfD előretörése nem más, mint a keletnémet ember egzisztenciájának ostroma a nyugatnémet ember létállapota ellen. A felületes szemlélő számára a kelet-németországi válság tűnhet nagyobbnak, de valójában a nyugat-németországi a fenyegetőbb: a friss mérések szerint a keletnémet létforma már az egykori Nyugat-Németország területén is relatív többségben van – márpedig ezért sem Sztálin, sem az SZKP nem tehető felelőssé, erről egyedül az NSZK-ban uralkodó szellem szélsőségekig hajtott kulturális relativizmusa meg a Wilkommenskultur képében kifejeződő, fenntarthatatlan német bevándorláspolitika tehet.
A kulturális konszenzusok többé nem maguktól értetődőek, uralmuk természetességének ideje lejárt, új korszak kezdődik a német történelemben: a Demokratische Republik a Bundesrepublik társadalmi és kulturális felépítményét ostromolja a lelkekért, az intézményekért és a hatalomért. A centrumerőknek, legyenek akármelyek, el kell végre foglalniuk a szellem lövészárkait, és fel kell venniük a harcot az AfD rubelből szerveződő erőivel szemben. A nyugatnémet embert fel kell szabadítani a szélsőliberalizmus, a woke-kultúra és a valóságabsztrakció valamennyi extrémitása alól, hogy a keletnémet ember hódítását visszatarthassa. A mérnökök, harcosok és ideológiai megszállottak társadalma most a demokrácia meg a jogállam megvédésének példázatát kell, hogy legyártsa magából.
Az AfD „valós" programja: tényleg veszélyt jelent a német demokráciára, ha kormányra kerülnek?
A Deutsche Welle riportjában megszólaltatta az AfD politikusait, ellenfeleit, támogatóit, politológusokat és biztonsági szakértőket is.
A szalonpolitizálás korának vége. A Bundesrepublik elitje többé nem engedheti meg magának, hogy bizonyos kérdéseket ne tegyen fel, mondván: a szalonképtelenek kérdeznek így. Az összeomló két centrumpárt, vagyis a CDU és az SPD meg bármi, ami a helyükbe lép, soha többé nem hivatkozhat a maga jóságosságára és kulturáltságára sem kifogás, sem megfellebbezhetetlen érv gyanánt. 2026. szeptember 6-a az utolsó figyelmeztetés napja. A Szövetségi Köztársaság megvédéséhez a centrális erőknek mostantól igenis válaszolniuk kell az AfD által feltett kérdésekre. Válaszolniuk kell a multikulturalizmus, a bevándorlás, a teokratikus-iszlamista kihívás és a csődöt mondó kulturális relativizmus égető kérdéseire. Elég a kérdések megbélyegzéséből. A válaszok kell, hogy különbek legyenek. Több múlik ezeken a válaszokon Németországnál. A XX. században a szélsőséges német nacionalizmus két soha nem látott méretű dögkutat nyitott meg Európában, és két tömeggyilkos rémbirodalmat okozott: indirekt módon a Szovjetuniót, direkt módon a Harmadik Birodalmat. A németek a fél évezrede széttagolt németségüket 1871 januárjában egyesítették, a következő évtizedekben rohamosan tömegesítették, iparosították és gépesítették – s a XX. században új fogalmat kellett alkotni a háborúra. A modern német birodalom elleni háború neve világháború lett. Európa nem bír ki egy harmadikat.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2026/37. számában jelent meg szeptember 11-én.
