Ki szeretne 2020-ban egy jó kis népszavazást?

Belegondolni is kimerítő, milyen hosszú választási időszak áll mögöttünk. Bár az országgyűlési fordulót 2018 áprilisában tartották, a kampány már 2017 őszén elkezdődött, hogy aztán szinte megállás nélkül dübörögjön 2019 májusáig és októberéig, az európai parlamenti, illetve az önkormányzati választásokig. Innentől kezdve viszont legalább kétéves űr tátong a politikai naptárban. Elképzelhető, hogy az állandó csatazajba belefáradt állampolgárok végre kicsit fellélegezhetnek? Ugyan már, ennél jobban ismerjük a hazai közéletet. Ráadásul nem csak a mára permanenssé vált kampányüzemmóddal érdemes számolni: egyáltalán nem lenne meglepő, ha a következő választás előtt sor kerülne egy népszavazásra is.

Látszólag ködszurkálásról van szó, de induljunk ki abból, hogyan is változott a népszavazás mint politikai eszköz alkalmazása az elmúlt években. A Fidesz már a 2008-as szociális népszavazással aktuálpolitikai fegyverré tette ezt a politikai részvételi formát, amellyel végzetes ütést vitt be az amúgy is tántorgó Gyurcsány-kormánynak. Nem csoda, hogy 2010 után az ellenzék többször is ugyanezzel a módszerrel próbált fogást találni a Fideszen – némi járulékos eredménnyel, hiszen a NOlimpia kampányból született a Momentum –, ahogy az sem véletlen, hogy a kormányoldal képes volt bármit megtenni egy nem általa kezdeményezett referendum elkerüléséért. Szinte szó szerint bármit: itt nemcsak a példátlan „kopaszbotrányra” érdemes gondolni, hanem arra is, hogy Orbán Viktor nem restellt akár számára kiemelten fontos ügyekben is hátraarcot csinálni, csak hogy ne kelljen kitenni őket egy népszavazás próbájának.

A népszavazás intézménye Magyarországon a 2016-os kvótareferendummal veszítette el végleg ügydöntő – értsd: vitatott ügyekről döntő – jellegét. A „kötelező betelepítéssel” kapcsolatban kiírt népszavazásra semmi szükség nem volt abban az értelemben, hogy két valós alternatíva, egymástól karakteresen különböző álláspont közül kellett volna választani. 2016-ra egyértelmű többség állt a Fidesz bevándorlásellenes agendája mellett, és nem volt olyan ellenzéki párt, amely a kötelező kvóta mellett foglalt volna állást vagy egyáltalán bármiféle „migránspárti” megközelítést képviselt volna a nyilvánosságban. Vagyis a 2016-ban tartott referendum mellett semmilyen racionális érv nem szólt a fideszes választási gépezet működésének belső logikáján kívül.

Ellenzéki oldalról sokan kaján örömmel fogadták, hogy a kormányoldalnak végül nem sikerült megugrania az általa túl magasra tett érvényességi küszöböt. Akkor még persze nem lehetett sejteni, hogy Orbán Viktor tulajdonképpen 2016-ban nyerte meg a 2018-as választást. A népszavazás nemcsak a szimpatizánsi listák frissítésére és az új, végsőkig lebutított kampányüzenetek tesztelésére volt alkalmas: a miniszterelnök ekkor kovácsolta össze azt a széles választói koalíciót, amely a későbbi parlamenti voksoláson újabb kétharmados győzelemhez segítette.

Nem valószínű, hogy Orbán Viktor szem elől tévesztené ezt a fontos tanulságot. Különösen most, amikor a politikai képlet ilyen nagyot változott. A Fidesz évek óta arra építette a kommunikációját, hogy az ellenzék gyakorlatilag nem létezik, vagy ha mégis, akkor alkalmatlan (al-kal-mat-lan). Az októberi választás viszont ennek az ellenkezőjét bizonyította: azt, hogy a nagyvárosokban az ellenzék versenyképes a Fidesszel, és az emberek láthatóan hajlandók is bizalmat szavazni neki. A Fidesz pedig 2006 óta tartó sikerszériája után most kénytelen ezzel a tapasztalattal hosszabb pihenőre engedni a választóközönséget. Orbán Viktor ezt aligha engedheti meg magának: a következő, valódi téttel bíró megmérettetés előtt választási helyzetben kellene revansot vennie.

Erre kitűnően alkalmas lenne egy újabb népszavazás. Nem elkapkodva, de nem is vészesen közel a következő választáshoz – tehát 2020-ban. Ennek egyetlen előfeltétele van: addig meg kell találni azt a nagy témát, amely nem kétfelé osztja a társadalmat, hanem a többség támogatását élvezi, és épeszű ellenzéki párt nem képviselheti az ellenkezőjét. Ne legyenek illúzióink, ezt már biztosan neki is láttak kikísérletezni a Fidesz politikai boszorkánykonyhájában. Így az ellenzéki pártoknak nemcsak a mostani együttműködésük fenntartásához kell megfelelő keretet találniuk, hanem arra is fel kell készülniük, hogy bármikor újabb kampányhelyzetben találhatják magukat.

A kettős kihívásra az előre menekülés lehet a válasz, vagyis egy ellenzéki kezdeményezésű népszavazás. Ezzel leginkább Budapesten érdemes kísérletezni, ha a kormányzat – kezdeti gesztusai ellenére – mégis politikai présbe szorítaná a fővárost. Ez pedig az előző ciklushoz hasonlóan megint elindíthat egy népszavazási versenyfutást. Hiszen mindkét fél tudja: aki képes kikényszeríteni egy idő előtti voksolást, az már 2020-ban megnyerheti a 2022-es küzdelmet.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/44. számában jelent meg október 31-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja jövő csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/44. számban? Itt megnézheti!