Mint a bagoly nappal

Azokban a kitüntetett másodpercekben, amikor Macondo-alsón éppen nincs felhőszakadás, orkán erejű szél, vagy az ezeket minden átmenet nélkül felváltó negyven fok, és a szúnyograjok is elfáradnak egy kis időre, kimerészkedem a kertbe. Bogarászok, szöszmötölök. Vagy éppen lepkészek. Nem gyűjtök, mert érző lényeket gombostűre tűzni beteges, és a végén meg az van, hogy az ember bezár egy nőt a pincébe, majd elviszik a rendőrök.

Szemlélődöm csupán, merengek a lepkék és a virágoskert szépséges szerelmi viszonyán. Leegyszerűsödöm mintegy a felfoghatatlanul színes biodiverzitásban, el egészen a közhelyek birodalmába: lám a csinosnak csak nagy jóindulattal nevezhető lárvákból az Úr kifürkészhetetlen akaratának és jókedvének köszönhetően egyszer csak mi lesz. Közben azon kapom magam, hogy megfogadom Maszuno Sunmjo [Shunmyo Masuno] japán zenbuddhista útjelző tanácsát, miszerint: beszélgess el egy kerttel! Ezt teszem, addig sem futok ámokot.

Két gyönyörű, vicces, és rendkívül kreatív illusztrációkkal ellátott könyvet hoztam magammal, amelyek könyvek és művészeti alkotások is egyben, azonnal bevonzanak magukba, és még a végső kialakításukban is részt vehetek. Az egyik James Lowen munkája, a Kis képes lepkeház (Kossuth Kiadó, 2019), a másik Michael Scott műve, a Csodás virágoskert (Kossuth Kiadó, 2019). Mondom, hogy kell elképzelni. Ötven lepke és ötven virág, száz kis történet, ebben eddig nincs semmi rendkívüli, bár a szövegek jók.

Ámde az állatokat és a növényeket életre is kelthetjük a következő módon. Egyik kezünkkel erősen megfogjuk az adott lapot, a másikkal meg óvatosan nyomkodni kezdjük az ábra körül a kilyuggatott vonal (perforáció) mentén. Majd eltávolítjuk a felesleges részeket, elegyengetjük a kép széleit, és hopp, a lapokat szétnyitva feltárul a lepkeház, vagy éppen a virágoskert. Ötven darabnál már elég jól néz ki. Kicsit emlékeztet gyerekkorunk kedves mesekönyveire, csak éppen nem készen kapjuk a látványt, hanem meg is dolgozunk érte. Íme a bevonódás és a bevonzás.

Mert természetesen az utóbbi sem várat magára sokáig, felbukkan a kertben egy nappali pávaszem, azaz egy Inachis io. Lenyűgöző látvány, de eszünkbe sem jutna, hogy fejen álljunk a kedvéért. Viszont Lowen könyvéből megtudhatjuk, hogy amennyiben a nappali pávaszemet inzultus érné, mondjuk egy egér vagy egy kisebb madár részéről, és éppen fejjel lefelé kapaszkodik, a hátsó szárnyainak két színjátszó kék szemfoltja, amelyeket citromsárga gyűrű vesz körül, rögvest azt az érzetet kelti a rá vadászó állatban, hogy egy rémisztő bagollyal hozta össze a balsorsa, és iszkiri, már húzza is el a csíkot. A lepkék tehát nem mindig azok, amiknek látszanak.

Ha ezen a ponton azt hinnénk esetleg, hogy a szerző túloz, fordítsuk meg a könyvet, és emeljük közel a szemünkhöz. És ha most megjelenne egy drón a kiskert felett, a következőt látná. Egy egyébként viszonylag normálisnak tűnő meglett ember könyveket nyomkorász és fordítgat ide-oda, miközben néha elrévül egy pillangón, és kimondottan élvezi. Olyannyira, hogy legközelebb innen folytatja.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/26. számában jelent meg, 2019. június 28-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/26. számban? Itt megnézheti!