Hallgatom hétfő este, influenzásan a rádiót, két ismert politológus vitázik, vagy inkább hol egymást szurkálja, hol elbeszél egymás mellett. Adottak a keretek, megingathatatlan az elköteleződés pró és kontra – legalább van kontra is –, a világok közt nincs átjárás, a másik felé nincs engedmény, nincs gesztus. Egyértelmű, ki fizeti a révészt. Amolyan proxyháború ez: mivel a hatalmat gyakorló politikusok érdemben nem vitáznak, kiszervezték az ütközeteket a megmondóembereknek. Arról beszélnek többek között az urak, van-e rasszista felhangja Orbán Viktor évértékelő beszédének, a nemzeti konzultációnak, egyáltalán, a Fidesz mostani politikájának. Van, nincs, van, nincs.
Atyaég, már megint itt tartunk! – hasít belém a fájdalom, és a torkomban kaparni kezd valami, aminek nincs köze a vírusokhoz. Mennyire utáltam ezt a korszakot, a „rohadt náci” – „büdös komcsi” világot, ami a rendszerváltozást követően hosszú, hosszú évekig körülvett minket. Okkal is, meg anélkül is repkedtek a jelzők, aztán a kétezres évek első évtizedének vége felé mintha végre felülemelkedtünk volna ezen.
Azt érzem, bár csak el tudnám küldeni magamban a sunyiba az ellenzéki elemzőt, hogy hagyjon már ezzel az ósdi mantrával, de közben mintha két rádió szólna, ott ülnek a fülemben Orbán szavai. Az sem csoda, ha tényleg megjegyezzük kívülről az évértékelőjét, annyiszor ismétlik. Szóval nem tudom hirtelen magamban eldönteni, hogy a rasszista kifejezés pontosan leírja-e az új politikai irányt, szónoklatostól, nemzeti konzultációstul. Mert abból indulni ki, azt venni alapul, hogy a Fidesz elitje utálja a cigányokat, vagy akár a migránsokat, így, pőrén nyilvánvalóan butaság és félrevezető. De egyre mélyebbre hasít a görcsös érzés, hogy itt bizony egy mély és alattomos társadalmi machináció bontakozik ki, aminek egyik fő eleme a tovább tekert rasszista hangulatkeltés, ami viszont „csak” eszköz, nem maga a cél. A cél a politikai-gazdasági hatalom megtartása bármi áron, csak éppen az aktuális eszköz rémesen veszélyes és alattomos. Valóságos, velünk élő embereket használ fel, létező sérelmekre épít, a célzás tűpontos. Fütyüléssel, dobolással (mint a városmajori kopaszoknál), ordas eszmézéssel és egyéb publicisztikai vagy szociokulturális eszközökkel ez a helyzet igazából nem kezelhető.
Itt most az történik, hogy a totális fizikai-szellemi uralmat gyakorló Orbán Viktor a valódi társadalmi problémákat és az alantas emberi ösztönöket is ismerve profin, rengeteg pénzből, alaposan kifundálva úgy kovácsol hatalmi tőkét, ahogy ma már senki más. Saját állampolgárait hergeli saját, de kisebbségben lévő és fizikai-szellemi kiszolgáltatottságban élő állampolgáraival szemben. Nem migránsok, nem Soros, nem Brüsszel, ezek már túl távoliak, hanem magyarok magyarok ellen. Szintet léptek.
Orbán tökéletesen tudja, hogy akár Gyöngyöspatán, akár az ország megannyi más fizikai-szellemi perifériára szorított településén a többségi társadalomnak nevezett magyarok hosszú listát vezetnek sérelmeikről, melyeket közösségük cigány tagjai okoztak nekik. És ezeket a sérelmeket bizony jogosan hánytorgatják is fel. A társadalomban lévő óriási bajokat az Orbán-kormány tíz éven át söprögette a szőnyeg alá, hogy aztán tíz év múltán elővegye a porolót.
Az, hogy egy átlag sértett állampolgár dühöt és elégtételvágyat érez magában, mert rendszeresen meglopják, mert ingatlana elértéktelenedett, mert gyermeke nem az elvárt oktatási színvonalon tanulhat, esetleg iskolája elhagyására kényszerül „azok” miatt, bizonyos keretek között teljesen érthető, emberi dolog. Az, hogy a teljes hatalmat gyakorló politikai elit orvoslás helyett erre rájátszva gyűlöletpropagandát indít: bűn. A legnagyobb az eddigiek közül, aminek következményei beláthatatlanok.
A cigányság elképesztő mértékben leszakadt többségének és velük együtt a nem cigány, de hasonló körülmények között tengődő százezrek számára a humán területek megerősítése hozhatott volna előrelépést. Ha gyermekeik minőségi oktatást kapnak a krízishelyzetekre felkészített, megbecsült tanároktól, ha valóságosan is hozzáférnek az európai színvonalú egészségügyhöz, és így nem halnak meg 10-15 évvel korábban, ha elesettségükben mellettük áll a szociális munkás, aki szellemi lökést is tud adni a családoknak az egyről a kettőre jutásban. Ehhez képest tíz éven át véreztették ki ezeket a területeket, és most tessék. Propagandagépezetükkel ráadásul olyan embereket is hergelnek, sőt, talán leginkább őket, akik a maga fizikai-szellemi valóságában nem találkoznak ezzel a másik Magyarországgal, de a kezük máris ökölbe szorult. (Nekik szólt az évértékelő is, aminek nem volt olyan mondta, amit ne lehetne ízekre szedni.)
A napokban kétszáznál több pszichológus indított petíciót, így tiltakozva az újabb ostoba és káros nemzeti konzultáció ellen. Mint figyelmeztetnek, a kérdőív Gyöngyöspatára vonatkozó része „súlyos társadalmi károkat fog okozni, hiszen alkalmas arra, hogy konfliktusokat generáljon, meglévő feszültségeket felszínre hozzon, amelyek akár erőszakos formát is ölthetnek, gyűlölet-bűncselekményekhez vezethetnek, és legitimálják az intézményes megkülönböztetés gyakorlatát”.
Mit tehetünk? Mindenekelőtt beszélgessünk, ne spóroljuk meg a higgadt vitákat környezetünkben. De tényleg törekedjünk higgadtságra és próbáljuk megértetni, hogy a világ nem fekete és fehér. Hogy ez a politika roncstársadalmat eredményez – valamennyire persze már most is az, hiszen egy fejlett, nyugati, polgári közegben Orbán nem politizálhatna így. Azt az érvet, hogy a gyerekek minőségi oktatásánál nincs hatásosabb eszköz a társadalmi felzárkózásra, még a legvadabb vérnarancsok is el szokták fogadni. Hogy is mondta Orbán annak idején? Mindenki vigyen magával még egy embert. Hajrá, tegyük ezt, és ne hagyjuk, hogy a vírusok győzzenek.
