Spárgaszedési hadművelet koronavírus idején

Az elmúlt hónapban annyiszor és annyi mindennel kapcsolatban olvastam, hogy a koronavírus beköszöntével „búcsút inthetünk annak a világnak, amit eddig ismertünk”. Van azonban valami, amit még az életet leállító járvány sem tudott megváltoztatni, ez pedig a vendég- és idénymunkások helyzete. Apróságnak tűnik, pedig nagyon fontos, életünk alapjait jelentő kérdésről van szó. Nyugat-Európában most az az egyik központi kérdés, hogy azt a munkát, amit eddig a földeken románok, az idősotthonokban a lengyelek, a húsiparban a magyarok végeztek, ki fogja helyettük megcsinálni.

Jó példa a helyzet európai kezelésére a „nagy spárga-hadművelet”: karantén ide, határzár oda, szabályosan özönleni kezdtek Romániából Németországba az idénymunkások spárgát szedni. Lendületük akkora volt, hogy a hadművelet első etapjában finoman szólva is figyelmen kívül hagyták a szociális távolságtartás most előírt szabályait. De úgy látszik, pénz paripa, koronavírus nem számít: a spárgaszüret az spárgaszüret, kérem.

Gondoljunk csak bele, micsoda beismerő vallomás ez: még az is belefér, hogy buszoztatják, reptetik a kontinens pereméről érkező újzsellért, akinek aztán a biztosítását és a lakhatását is elintézik. Mégis mennyit kérhet egy német munkavállaló a spárgaszedésért, ha megéri ez a valóban hadművelet méretű húzás? (És kockázat nem mellesleg.)

Na, de mielőtt mélyen megvetnék a Willkommenskultur 2020-as változatát, és a hanyatló nyugatról szóló klisék kíséretében arra gondolnánk, hogy idehaza minden a legnagyobb rendben, akkor előbb olvassuk el a saját beismerő vallomásunkat is. A növekedés.hu arról ír, hogy „összesen 25-30 ezer külföldi – elsősorban erdélyi – idénymunkás hiányozhat a hazai kertészetekből az idei betakarításkor a koronavírus-járvány miatt. Már a szezonnyitó spárgaszedéshez napokon belül 2-3 ezer fős plusz munkaerőre lenne szükség”.

És ha a Nyugatnak van hadművelete, akkor nekünk is kell: Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter máris intézkedett, hogy a magyar-román határ 30 kilométeres körzetében újra lehetővé váljon a munkavégzési célú ingázás. Beszédes, hogy felmerült a közmunkások bevonásának lehetősége is.

Ezen kívül az Agrárminisztérium elindította a „Munkaszüret” fantázianévre hallgató honlapját, amivel az állásokat vesztett egyetemistákat és vendéglátókat szeretnék összekötni a napszámosok nélkül maradt mezőgazdasági vállalkozókkal. Ezzel az ötlettel a kisebbik baj az, hogy még mindig nem működik a honlap.

A nagyobbik, hogy ha megindul az állástalan pincérek áradata a földek és fóliák felé, nagy az esélye annak, hogy valami hasonló fog történni, mint Franciaországban. Ott a gazdák már könyörögnek, hogy ne jöjjön több divatipari dolgozó az eperföldre, mert egyszerűen nem ért az eperszedéshez. Ráadásul neki hosszútávra kéne a munkaerő, nem pedig addig, nem pusztán a karantén idejére.

És itt a lényeg: ebben kellene, hogy változást hozzon a koronavírus. Átállni a nagyüzemi, jó eséllyel génkezelt élelmiszerek termeléséről a háznál termesztett, tenyésztett, kisüzemben előállított javak fogyasztására és forgalmazására. Újzsellérek helyett kisgazdákra lenne szükség, viszont a paprikát és annak szüretelőjét most már nem kéne többet utaztatni. Egyelőre úgy tűnik, egy világjárvány nem elég hozzá, hogy felfogjuk ennek a húzásnak az egészségünkre, valamint a nemzetgazdaságra gyakorolt pozitív hatását. Talán majd legközelebb.