Találóan fogalmazott az Index akkor, amikor 2020 Szomszédokjának nevezte az operatív törzs most búcsúzó sajtótájékoztatóit. Nem véletlenül viccelődtek eddig is sokan azzal: kíváncsiak, hogyan zárul majd az Operatív Törzs nevű szappanopera első évadja. („Első évad, utolsó fejezet” – fogalmazott egyenesen a miniszterelnök.) Készülve rögtön a folytatásra, miután annyi tudós és politikus jósolja a járvány második hullámát, az őszi felerősödést. Amire, jegyezzük meg, egyelőre nincs bizonyíték. Legalábbis logikai bukfenc egyszerre azt mondani, hogy a nyári meleg nem feltétlenül veti vissza a járványt, az őszi időjárás viszont biztosan felerősíti. Nagyon keveset tudunk még mindig az új típusú koronavírus természetéről – halljuk sokszor. Ennek jegyében viszonyuljunk mindenféle jóslatokhoz.
De hagyjuk is az epidemiológiai fejtegetéseket, evezzünk könnyedebb vizekre. A járvány még alig tört ki, az első szigorú korlátozások bejelentése után voltunk, amikor világszerte kénytelenek voltak felfüggeszteni a valóságshow-k gyártását. Így történt Németországban, Kanadában szintén, erről pedig kifejezetten hatásos videók is a rendelkezésünkre állnak. Egészen pontosan azokról a pillanatokról, amikor a lakókkal közölték a fertőzöttek számának emelkedését, a határok lezárását és azt, itt ér véget a Big Brother aktuális fordulója. Volt valami hátborzongató abban, ahogy a valóság beszüremkedett a reality-be, többen pedig ugyanazzal a túljátszott szenvedéllyel reagáltak rá, mint máskor a kiszavazásos drámákra és a házbeli intrikákra. Éreztük, hogy kivételesen komoly dologról van szó, miközben a gyártók megrendítő aláfestő zenével, az információk lassú adagolásával, valamint drámai tónussal igyekeztek valóságshow-sítani a valóságot.
Izgalmas véleménycikkek születtek arról, mennyiben hasonlított egy reality-re ez az időszak, ami egyébként kőkemény tragédiákat, száz éve nem látott válságot és beláthatatlan következményeket hozott. Érdemes kiemelni például Kardos Gábor írását az Azonnaliról, azt a felvetését kiemelve: kialakulhatna hasonló tömegpszichózis teljesen más témában is, ha a világ pontosan úgy reagálna rá, mint a koronavírusra.
De nem is kell már fiktív példák után kutatnunk. A zavargásokba forduló amerikai tömegtüntetések, valamint a streaming-szolgáltatókról eltüntetett régi filmek és vígjátékok esete egészen hasonló logikát mutat. Előbbiek kapcsán még tragédiáknak sem vagyunk híján – sajnos. Nem lehet azt mondani, hogy ne lenne súlyos az, ahogy az Egyesült Államokban a feketéket szokás kezelni, illetve a rendőri brutalitás önmagában is régóta meglévő probléma. Fontosak lennének a reformok a hatóságokat, a fegyverviselést, az egyenlőséget illetően, továbbá a bűnözés, és az azzal kéz a kézben járó nyomor felszámolása érdekében. Ehelyett mit látunk? A történelmi szereplők szobrainak való nekiesést, Elfújta a szél-jellegű filmek letiltását, autonóm zónák kikiáltását, üzletek, rendőrök, ellendemonstrálók szétverését. Túlhajtott indulatokat, a józan ész teljes hiányát és olyan pótcselekvéseket, amiken jól el lehet vitázni, de semmivel sem visznek előrébb minket. Hacsak nem hisszük azt, hogy Floyd gyilkosának szívét az Elfújta a szél keményítette meg, empátiára való képességét a Thomas Jefferson-szobrok látványa űzte tova. Mégis valószínűbb, hogy a fegyverek és az erőszakos megoldások elfogadottsága, a nyomorúságos állapotokkal való folyamatos szembesülés könnyebben hozzájárult, hogy képes volt percekig valaki nyakán térdepelni. Mert abba nőhetett bele: egy óvatlan pillanat, és ő kerül a térd rosszabbik végére.
A Waczak Szálló szatirikus, de nem elég polkorrekt epizódjával kapcsolatos felhajtás, a szobrokra való rápörgés, és a hatósággal mint intézménnyel való szembeszegülés kicsit mind olyan, mint egy operatív törzs-sajtótájékoztató. Azaz: értelmetlen hülyeség, ami mégis elhiteti velünk, hogy a problémák megoldásán dolgozunk. Eltelt fél év, továbbra is csupa ellentmondásos információ vesz körül minket, és ezernyi kérdőjel repked azt illetően, a kormány melyik döntését mire alapozva hozta meg. Miért fordultak 180 fokot egy nap alatt az iskolák ügyében? Mi alapján várták korábban a tetőzést júniusra, sőt, júliusra? Miért kellett a fővárosban még heteket várni a lazítással? Lehet még számtalan kérdésünk, és lehetett az elmúlt hónapokban is, de a válaszokra nyilván felesleges volt várnunk az operatív törzs sajtótájékoztatóin.
Ehelyett miről szóltak azok a órák, amiket döbbenetesen sokan követtek, annyian, amennyien feltehetőleg az elmúlt években egyszer sem kapcsoltak a köztévére? Nyilván nem a fontos bejelentésekről, hiszen azokat Orbán Viktor Facebook-oldalán, esetleg a kormányinfón vagy politikusi sajtótájékoztatókon kaptuk meg. Müller Cecíliának, továbbá rendőr szárnysegédjeinek az jutott, hogy közhelyes életmódtanácsokat osztogassanak és érdektelen adatokat soroljanak például arról, előző nap hányan szegték meg a hatósági házi karantént. A szokott menetrend szerint elsőként valamelyik kormánypárti fejes tartott propagandaperceket, sikeresen érve el, hogy ezeket élőben közvetítse minden jelentősebb sajtótermék. Aztán következett Müller Cecília, aki kijelentette, hogy
– nagyon keveset tudunk
– de nem ért véget a járvány
– még mindig fontos a távolságtartás
– nem lanyhulhat a fegyelem
– most ezt ki kell bírnunk
A hasonló mondatok közti szüneteket az országos tiszti főorvos azzal töltötte fel, hogy a szellőztetés fontosságáról, a fertőtlenítő mosásról, a gyerekek nyunyókájáról, érintésmentes fogócskázásról és Wass Albertnek tulajdonított Márai Sándor-mondatokról fogalmazott meg magvas gondolatokat.
Végül jöttek a mindig barátságos hangot megütő, bizalomgerjesztő rendőrök, akik adatokat soroltak, néha dorgáltak, máskor dicsértek. Nem meglepő, hogy hamarosan egy színezőn találták magukat, amit persze Gál Kristóf szóvivő egy sajtótájékoztatón látványosan fel is villantott.
Az operatív törzs sajtótájékoztatói szelepként szolgáltak, megadva a látszatot, hogy a feje tetejére forduló világban minden nap tájékoztatnak minket arról, mi várható, és mi áll a dolgok hátterében. Ennyit kaptunk: egy fekete-fehér képet színeztek hol ilyenre, hol olyanra, attól függően, a kontrollálhatatlan járványhelyzet épp mit hozott. Mi pedig azt hihettük, urai vagyunk a helyzetnek. Eljátszottuk ezt, mert más lehetőségünk nem volt, a tehetetlenségbe pedig bele lehet őrülni.
Aztán váratlanul kisütött a nap, az eső is elállt, újra kiengedtek minket a szabadba, az unaloműző színezőt pedig végre a sarokba dobhattuk.
Egyesek még buzdítanak, hogy tanuljunk belőle, és mágnesezzük a rajzot a hűtőre, de hát csak jobban mutatnak majd ott a fotók a velencei nyaralásról.
