A kormány napról napra rukkol elő olyan új javaslatokkal, amelyek alapjaiban változtatják meg egy-egy fontos terület működését. Korábban magától értetődő szabályokat és elveket engednek el egyik napról a másikra egyeztetés nélkül, és úgy, hogy sok esetben egyáltalán nem világosak a részletek, alapvető kérdések maradnak nyitva.
Az, hogy a nyilvánosságot kész tények elé állítják, kisebb baj, mint az, hogy általában az érintetteknek is meg kell elégedniük annyi információval, hogy „jó lesz nektek”. Ez még akkor is kevés lenne, ha a későbbiekben igaznak bizonyul, legalább egy szintig. Általában mégis inkább az derül ki idővel, hogy az ördög a részletekben lakott, legalább részben – azokban a részletekben, amelyeket az érintettek nem ismertek meg időben.
A közalkalmazottak például szép lassan, csoportonként kikerülnek a közalkalmazotti törvény hatálya alól, amely viszonylagos biztonságot adott a többnyire rosszul fizetett közszolgáknak. Először a szakképzésben oktatók kerültek sorra, utána – a koronavírus járvány idején, a húsvéti ünnepek alatt, az érintettek számára villámcsapásszerűen – a kulturális dolgozók. Míg a változtatás hátrányai nyilvánvalóak, addig az előnyei egyelőre bizonytalanok. A változtatás pedig akkora szemléletváltást jelent, és olyan nagy jelentőségű további változásokat – hosszú távon a közalkalmazotti státusz teljes megszűnését – vetít előre, hogy azzal kapcsolatban jóval alaposabb vita lett volna indokolt. Érthető lett volna, ha más közalkalmazottak is megmozdulnak a lassú „leszalámizás” láttán, a téma mégsem került igazán a figyelem középpontjába.
Pedig a kulturális dolgozók és a szakképzésben oktatók valószínűleg csak előőrs voltak, most újabb közalkalmazottak csatlakoznak hozzájuk: annak a hét egyetemnek a dolgozói, amelyek augusztus 1-től alapítványi fenntartásba kerülnek. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt sem zárta ki, hogy később további felsőoktatási intézmények következhetnek. Gyakorlatilag alapjaiban alakulhat át a felsőoktatás, egyelőre teljesen bizonytalan menetrend szerint, a nyilvánosság és az egyetemek számára teljesen ismeretlen elgondolások alapján. Egy ötsoros közlemény természetesen szép dolog, de nem minősül válasznak akkor, amikor hét intézmény több ezer hallgatója és munkavállalója a saját, a többi érdeklődő pedig az egyetemek jövőjére kíváncsi. A reform végrehajtása lényegében az oktatókra és hallgatókra fog hárulni, nem volna csoda, ha legalább azt szeretnék tudni, hogy „mi a projekt”.
Az egyetemi modellváltásról sokat elárul, hogy még az is kérdésesnek tűnik, hogyan fog részt venni az új fenntartó, vagyis az alapítvány a rektor megválasztásában. Ennek a pikantériája nem csak abban rejlik, hogy az alapítványok kuratóriumának részben politikai színezete is lehet, hanem egyszerűen abban, hogy egy alapvető szerkezeti átalakítást anélkül sikerül nyélbe ütni, hogy előtte tisztázták volna, az egyetem legfőbb szakmai vezetője pontosan milyen módon kerül az intézmény élére. Ha ez sem világos, akkor mégis mi az, amit tudni lehet?
Más területen is történt érdekes szemléletváltás: amennyiben elfogadja a parlament a Miniszterelnökség törvényjavaslatát, akkor a mai formájában nagyrészt megszűnik Magyarországon a műemlékvédelem, és valami egészen más lép a helyére. Mondhatjuk úgy, hogy egy megegyezés a magánszférával, amelynek során az állam a felújításokért cserébe jelentős részben eltekint a műemléki védelemtől. Hogy melyik épület esetén miről mond le, azt majd egy későbbi kormányrendeletben meghatározott későbbi értékvizsgálat állapíthatja meg. Azzal kapcsolatban pedig, hogy a döntés szempontrendszerét megismerheti-e majd a nyilvánosság, az elmúlt tíz év kormányzati gyakorlata kevés jóhiszeműségre ad okot. Öt, de pláne tíz évvel ezelőtt egy ilyen döntésnél még komoly ellenszéllel kellett volna számolni a közvélemény részéről, ahogy egy-egy műemlék minősítése és átalakítása is komoly vihart tudott kiváltani. Most mély csend van.
A járványveszélyből való lábadozás okozza, vagy egyszerűen fárad az a réteg, amely intenzívebben foglalkozott a közügyekkel, és már egyébként is szomorúan keskeny volt Magyarországon? A műemlékvédelemben például megszűnt egy intézményrendszer – ebből adódóan nyilván szakmai közösségek, fórumok is – és nehéz idők járnak a civil szervezetekre. Amennyiben legalábbis nem kellemes közös vasárnap délutáni fonalgombolyítást vagy ehhez hasonló, kétségtelenül nemes közösségépítő célt tűznek ki, hanem, mondjuk egy adott szakterületen kutakodnak, és utána mindenféle kérdésekkel kellemetlenkednek a hatóságoknak.
Lassan már semmi nem tartozik a nyilvánosságra a monoton kormányzati üzeneteken és a villámpcsapásszerűen érkező törvényjavaslatokon kívül, amelyek még az érintetteket is meglepetésként érik. Velük aztán mindig sietnek közölni, hogy „jó lesz nektek”. Körülbelül ennyi tájékoztatással indulnak neki a modellváltásnak az érintett egyetemek is. Lássuk be: felnőtt embernek általában ennél több információra van szüksége.
Ennek a kihívásnak a teljesítése érzékelhetően problémát jelentett a kormányzatnak a koronavírus járvány idején is. Sokat hezitáltak, mire végre, hosszú hetek után előrukkoltak valamiféle szakértői becslésekkel azok közül, amelyekre a döntések meghozatala során folyamatosan hivatkoztak. De még ezt a lépést is hosszas mérlegelés előzte meg, amely talán arról szólhatott, hogy vajon nem lehetne-e a nyilvánosság tájékoztatását mégiscsak megúszni annyival, hogy a tiszti főorvos a sajtó kizárásával tartott összejövetelen részletesen elmondja, hogyan fertőtlenítsük a tojást.
A kormányzat tájékoztatáshoz való viszonya, a szélmalomharctól valószínűleg egyre fáradtabb civil társadalom, a helyenként leszalámizott szakmai érdekérvérnyesítés és a kérdezéstől nagyrészt eltanácsolt sajtó alkotja a mai magyar nyilvánosságnak az egyre zavarosabb elegyét. Ez simán lehetővé teszi, hogy egy egyetemi modellváltást úgy vezényeljenek le, hogy nem lehet pontosan tudni, hogyan kerülhet majd az intézmény élére a rektor. A műemlékvédelmi rendszer átalakítását úgy hajtsák végre, hogy nem lehet tudni, mennyit és hogyan lehet majd lazítani a műemlékvédelmi elvárásokon az új törvény alapján. Vagy éppen teljes ágazatokat emeljenek ki a közalkalmazotti státuszból egy húsvéti hétvége alatt.
