A valósághajlító politikai kommunikáció lényege, hogy az adott történésről alkotott vélemény, értékelés megelőzi a szikár tények ismertetését. Sőt, attól tartok, a megelőzésnél néha pontosabb helyettesítésről beszélni. Különösen akkor, ha egy viszonylag bonyolult esettel állunk szemben, mint most az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről, illetve a 750 milliárd eurós gazdasági helyreállító csomagjáról született brüsszeli megállapodás.
Ebben a versenyben a gyorsaság kulcsfontosságú, ez magyarázza a sietséget, amellyel a megszámlálhatatlan közül az egyik kormánypárti médiafelület hétfő este, nem sokkal a végső egyeztetés megkezdése után már tényként adott (ál)hírt a (még nem) kész megállapodásról. E szerint a magyar miniszterelnök mindent elért, amit akart, a jogállami feltétel meg elfelejtve. Ez így persze ebben a formában hazugság volt, de megadta a kormányzati kommunikáció, a roppant propagandagépezet alaphangját.
Erre még visszatérünk, de kiegyensúlyozottságunk ékes bizonyítékaként megemlítjük, hogy Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője szintén ítéletet hirdetett már az egyezség megszületése előtt az Atv-ben, amikor lényegében Orbán Viktor teljes vereségét emlegette. Ami szintén nem fedi a valóságot. Azon az oldalon viszont ő adta meg az alaphangot.
A valósághajlítás fekete öves mesterei azonban nálunk a Fideszben és környékén találhatók. A mostani EU-csúcs egy korábbi hasonló tanácskozás emlékét idézte fel bennem. 2016 elején, nem sokkal az Európára zúdult menekülthullám után az unió Törökországgal tárgyalt egy egyezségről, amelynek keretében pénzügyi támogatás fejében Erdogan rezsimje nem engedi tovább a menedékkérők tömegeit.
A kormánysajtón akkor végigsöpört annak a híre, hogy Orbán Viktor megvétózta a megállapodást. Más, nemzetközi hírforrás ilyesmit nem említett, aztán kiderült: nagy vita folyt a tervezetről, de odáig még nem jutottak el a felek, hogy egyáltalán lett volna mit megvétózni. A megállapodás egyébként kisvártatva létrejött, arra a magyar miniszterelnök is rábólintott, s néhány évig törékeny, de működő megoldást jelentett a 2015-öshöz hasonló krízishelyzet elkerülésére. A kormányzati gerilla hírközlés, a gátlástalan tényhamisítás egyik főpróbája zajlott négy éve éles helyzetben.
A mostani helyzet még élesebb volt, mert a magyar parlamenttel elfogadtatott feltételekkel a kormányfő emelte a tétet, s – legalábbis látszólag – szorosan megkötötte a saját kezét. Fogalmazzunk a lehető legvisszafogottabban: az Országgyűlés által megszabott kikötések nem teljesültek maradéktalanul az Orbán Viktor által is jóváhagyott megállapodásban.
Arról például, hogy a kormány gyűlöletkampányainak céltáblájává tett civil szervezetek ne kaphassanak uniós pénzt, a hírek szerint érdemben szó sem esett. A jogállamiság kifejezést sem sikerült kiirtani a szövegből, még ha nem is nevezhető a miniszterelnök ez ügyben vívott küzdelme teljesen sikertelennek. Hiszen nyitott kérdés maradt, a jövő zenéje, hogy képes-e az EU egy olyan mechanizmust működtetni, amely valóban összeköti a jogállami elvek betartását a pénzügyi támogatások felhasználásával. Láttuk már elégszer, milyen nehézkesen és olykor mennyire részrehajlóan próbál érvényt szerezni a deklarációiban rögzített magasztos elveknek az Európa Unió!
Ám akárhogy csűrjük-csavarjuk, Orbán Viktor ennek az egyezségnek az elfogadásával eltért a magyar parlament által adott kötött mandátumtól. Többről van itt szó, mint hogy „csak” rugalmasan kezelte azokat. Ez persze gyanúm szerint a kormánypárti képviselőket nem fogja zavarni. Életbevágó azonban a hatalom számára, hogy a teljes igazságról ne értesüljön a magyar nyilvánosság. Legalábbis az a része nem, amelyet a valósághajlításra tartott propagandagépezet befolyásol. A rendszer alapvetése ugyanis az, hogy Orbán Viktor az ilyen csatákból mindig győztesen kerül ki. Azok a tények pedig, amelyek ennek ellentmondani látszanak, nem számítanak. A harsány üzenet, a kommunikáció a lényeg, amely jótékony ködbe burkolja a tartalmat.
A kormánypárti hírfogyasztót amúgy is ahhoz szoktatják jó ideje, hogy a memóriája legyen szelektív. Ugyan kit érdekel, hogy pontosan mit fogadott el a múlt héten a parlament? Teljesen mindegy, mi történt vagy nem történt az uniós csúcson, s mi szerepel a laikusok számára követhetetlen nyelvezetű, hatvanhét oldalas megállapodásban. A győzelmi fanfárok így is, úgy is megszólalnak egy pillanattal azelőtt, hogy a felek felállnának a tárgyalóasztaltól. A megállapodás alapos értékelésére természetesen még visszatérünk.
Jó pihenést, miniszterelnök úr!
