Nem vagyok a régi, de néhány ilyen libernyákot, akikkel vitatkozni kellett, azokat azért elviszem a hátamon – ki nem ismeri még a miniszterelnök péntek reggeli, a (párt)állami rádióban elhangzott szavait? Orbán Viktor a maratoni EU-csúcson átélt megpróbáltatásait, az alvásmegvonás közepette tanúsított helytállását ecsetelve arra is emlékeztetett, hogy szerencsére volt katona, és fél életét edzőtáborokban és öltözőkben töltötte.
A libernyák szólelemény figyelemre méltó karriert futott be azóta a nyilvánosságban, a közösségi fórumokon. Nyilván ez is volt a cél. Az ellenzéki érzelmű megszólalók a miniszterelnökre néhány éve jellemző, fesztelen, az értelmiségi attitűdöt levetkezett, kocsmanyelvet alkalmazó, olykor erőltetetten bárdolatlan stílust alapvetően kétféle módon magyarázzák. 1. A Fidesz hatalomgyárában megmérték, hogy ez a stílus a nyerő. 2. Ez a megszólalás, viselkedés a kormányfő valódi énje, a korábbi liberális, majd konzervatív, polgári álcát csak magára erőltette.
Fogalmam sincs, mi az igazság (az is lehet, hogy a két verzió elegye), a politikusi viselkedés pszichologizáló magyarázatát mindig is ingoványos talajnak éreztem. Azt tudjuk, hogy Orbán Viktor igazi értelmiségi, képzett, művelt személyiség. Nincs olyan szépírói vénája, mint Boris Johnsonnak, de illiberális eszmetársai, Trump, Bolsonaro vagy Berlusconi a nyomába sem érnek intellektuálisan. Ne tévedjünk: egy szint felett minden politikus szerepet játszik, és a legtöbbször tudatosan spontán. A kérdés csak az, hogy buggyos nadrágként lötyög-e rajta a stílusa, illetve hogy szimpatikusnak, még inkább: hitelesnek érzi-e a választó a karaktert.
A Fidesz kommunikációs háttérhatalma tudatosan pozicionálja intellektuálisan alul a miniszterelnököt, akit nem feszélyez, ha kissé gyűrötten, megkötetlen nyakkendővel, esetlenül mozogva mutatkozik a brüsszeli csúcson. Nem kétséges, személyiségében, az otthonról hozott mintákban ezek a gesztusok is benne vannak. A magyar férfi archetípusa a gazda – mondta nemrégiben (ez azért még mindig túl intellektuális), azt remélve, hogy a vidék Magyarországa azonosul vele.
Az most mellékes, hogy szerintem ő inkább a közös vagyont a sajátjaként kezelő tsz-elnök figuráját hozza. Fontosabb, hogy mintha már a következő választás miniszterelnök-jelöltje kampányolna a kiszemelt ellenféllel, Karácsony Gergellyel szemben. A disznótorokon otthonosan mozgó, vidéki, életszagú figura pozicionálja magát az életidegen, puskaport és öltözői illatot nem szagolt, városi entellektüel főpolgármester ellenében. Hasznos volna az ellenzéki agytrösztnek – van ilyen? – a gúnyolódás mellett, helyett a jelenség megértésére törekedni.
Az a modor, stílus, amellyel a miniszterelnök itthoni és külföldi ellenfeleit kezeli, megmutatja, hol a forrása a kormányközeli sajtó embertelenségének, gyalázkodó hangvételének. Orbán Viktor lekezeli, megveti, kigúnyolja, megalázza, sértő jelzőkkel illeti a vele szemben állókat, ennek a tudatos magatartásnak a példája, ahogy a parlamentben személyeskedő, néha alpári riposztokkal kerüli el az értelmes, érveket ütköztető vitát.
Világossá teszi a híveinek, hogy a másként gondolkodók nem érdemelnek tiszteletet, a hazátlan libernyákokkal szemben szinte minden eszköz megengedett. Meglehet, rövidebb távon jól kalkulál. Az elkötelezett hívek biztosan jót röhögnek az otromba miniszterelnöki poénokon, s talán el sem hiszik, hogy bálványuk volt a Liberális (Libernyák) Internacionálé alelnöke is. De tisztelni az ilyen vezetőt egyre kevésbé lehet. Aki a kocsmapult alól osztja az észt, azzal azonosulni talán könnyebb, felnézni rá viszont nem lehet.
Egy idő után a felvett stílus is maga lesz az ember.