Ha a résztvevők szándékával szemben ugyan, de kifejezetten szimbolikus lett az a videó, ami egy washingtoni Black Lives Matter-demonstrációról került ki a netre. Többek között a Washington Post is beszámolt róla, hogy a tüntetők Adams Morgan városnegyedben álltak körül egy vacsorázó nőt, majd azt üvöltötték neki: emelje fel ő is az öklét szolidaritása jeléül. „Keresztény vagy?” – kiabálta egyikük az arcába, míg többen azt skandáltak, hogy a „fehérek hallgatása is erőszak.”
A 49 éves Lauren B. Victor nem volt hajlandó engedelmeskedni, később pedig azt mondta, szinte rátámadtak a tiltakozók. Mindezt ráadásul úgy, hogy a BLM-mozgalom támogatójának vallja magát, és korábban még tüntetéseken is részt vett. Az erőszakos akciót egyébként elítélték jobbról, balról is. Ennek ellenére akadnak, akik nagyon is egyetértenek az efféle gesztusokkal, az állásfoglalások kikényszerítésével. A mindig aktuális Radnóti-sorok szellemében: „s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, / már azt is gyűlölték, akár a pestisest.”
A radikálisok egyik jelszavának „a személyes is politikai” számít, ennek jegyében pedig minden pillanatban döntéshelyzetbe állítanák az embereket. Miközben a többség nyilvánvalóan nem szívesen vállal folyamatosan konfliktusokat, a társadalmi igazságosság harcosai elvárnák, hogy életünk egy véget nem érő politikai állásfoglalás legyen. Hol ebédelünk? Mit eszünk? Kivel járunk? Kikkel barátkozunk? Milyen vicceket mesélünk a kocsmában? Ha egy kicsit is kilógunk a sorból, a politikai korrektség szószólói – főleg persze Amerikában – rögtön lesújtanak. Ahogy ez az ironikus videó is mutatja, a „cancel culture” (a kirekesztés kultúrája) jelenségen ironizálva.
Nálunk persze csak elvétve találkozhatunk a jelenséggel, inkább az ellenkezője a jellemző. Az illiberális hatalom Magyarországon arról gondoskodik, hogy senki ne merjen politikai állásfoglalást tenni, már ha az a kormánynak nem kedvező vélemények hangoztatását jelenti. Utánamennek hát mindenkinek, üzletembereknek és iskolaigazgatóknak éppúgy, mint akár csak egy tüntető gimnazista diáklánynak. De azért találkozhatunk azzal is, ami jóval jellemzőbb nyugaton. Nemrég például egy 444-interjú mutatta meg, mire számíthatnánk egy jóval erősebb radikális szubkultúra megléte mellett. Semmi jóra, ahogy azt Márton Joci roma aktivista szavai egyértelművé tették.
Az persze nagyon is elismerésre méltó, ha a nyilvánosságban kevéssé szereplő romák összefognak, és elindítanak egy olyan beszélgetős műsort, mint amilyen az Ame Panzh. Méltathatjuk külön-külön is a résztvevőket, akik fontos jogvédő feladatokat látnak el, többnyire szabadidejükben, elkötelezettségből. Az előrelépésben viszont biztosan nem segít az, ami ebből az interjúból az elejétől a végéig kihallatszik: az arrogancia, a megbélyegzés, az agresszív ítélkezés.
Mártont az „identitáspolitika egyik legérdekesebb hazai képviselőjeként” jellemzi a 444, az interjú pedig az ő bemutatását, személyes motivációinak feltárását szolgálná. Ehhez képest a beszélgetés fele kizárólag Bogdán László szidalmazásából áll, míg a többiből is süt az, amit Orbán Viktor frappánsabban fogalmazott meg: „ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, ha pedig még tovább támadják, akkor Lovasberényig.” Az áldozati póz, a folyamatosan sulykolt frusztráció persze érthetőbb egy kisebbségi megszólalótól, mint a Magyarországot egy évtizede vezető kormányfőtől és holdudvarától. Mégis kínos és fárasztó, mert ebből semmi építő jellegű nem tud születni, csupán a viszonyok lesznek feszültebbek, kiélezettebbek.
Márton arról beszél, hogy nem szabad hátrálniuk, nem szabadkozhatnak egész életükben, igenis fel kell venniük a kesztyűt. Példaképeként pedig a roma polgárjogi aktivistát, Setét Jenőt említi. Na de miért épp őt? Még a jogvédő csoportokon belülről is említhetne többeket, akiknek a tevékenysége nem merül ki a nagyon harcos Facebook-posztokban, meg néhány utcai akcióban. A kulturális életből pedig rengeteg példát hozhatna Choli Daróczi Józseftől Caramelen át Farkas Franciskáig. Olyanokat, akik tényleg letettek valamit az asztalra.
Letett Cserdi polgármestere, Bogdán László is – ezt a legpontosabban a G7 által néhány hete bemutatott grafikon tükrözte. A tragikusan fiatalon elhunyt faluvezető szívós munkával, rendíthetetlen küzdelemmel elért valami olyasmit, amire láthatóan végtelen mennyiségű pénz és erőforrás birtokában sem képesek mások. Mi erre a roma polgárjogi aktivista válasza? „Amikor azt látod, hogy az Alföldi Róberttől kezdve Havas Henriken át Karácsony Gergelyig, ilyen felkent progresszív félistenek, egy öngyűlölő cigányt ajnároznak, mert ők egy ilyen vezetőt kívánnak nekünk, akkor mindent értünk, köszönjük. (…) Képzeld el, hogy Amerikában, mondjuk Idahoban, van egy csávó, aki a farmon dolgoztatja a feketéket, és közben arról beszél, hogy a feketék drogoznak, gengszterkednek. Erre a progresszív Ellen Degeneres felmagasztalja, és behívja a TV show-jába. Ez abszurd.”
Tehát a lényeg ez: legyél progresszív, beszélj a lehető legkorrektebben, és akkor méltó lehetsz a magasztalásra. Az, hogy kemény munkával felhozol egy falut a semmiből, nem számít, ha eközben olyan dolgokat mersz mondani, illetve olyan megoldásokat kipróbálni, amikkel valaki nem ért egyet. Utóbbi persze vitába szállhat, lehetne ütköztetni a véleményeket. Csak hát Márton Joci inkább csak rásüti az „öngyűlölő cigány” jelzős szerkezetet Bogdánra, ezzel egy épp annyira szofisztikált érvrendszerhez igazodva, mint amilyenhez Novák Előd vagy Toroczkai László is szokott. És felmerül közben a kínzó kérdés, mit ért el Bogdánnal szemben Márton, ami igazolhatná őt? Azt, hogy Soros György megosztotta egy képét? Ez sajnos, fájdalom, kevésbé fog hozzájárulni a GDP növekedéséhez, az akár fizikai, akár szellemi értelemben vett jobb élethez, de egyébként még az elfogadóbb társadalomhoz sem. Érthetetlen, hogy ezt az érintettek miért nem veszik észre.
