Amikor 2015 nyarán a Magyar Nemzethez kerültem, az egyik első publicisztikám annak kapcsán született, hogy a hatalom szemet vetett a Dürer Kert épületére. Akkor a Liget Projekt keretében készültek ide helyezni a Cirkuszt, és Fekete Péter miniszteri biztos adott enigmatikus nyilatkozatokat. Olyanokat, amik rendre arról szóltak, hogy még semmi nem biztos, keresik a legmegfelelőbb helyet – miközben a mondatok mögül kiérezhető volt, hogy ha ahhoz van kedvük, szimplán csak elveszik, ami tetszik nekik.
Így működik a NER már több mint tíz éve, mégis újra és újra illúziókba ringatjuk magunkat. Elhisszük például, hogy az aggódó cikkek, a dühös nyilatkozatok, egy-két kiállás, esetleg tüntetés meghátrálásra bírhatja az agresszív nyomulást. Akadnak, akik reménykedni kezdenek benne, hogy a hatalommal szót lehet érteni. Hogy végül majd partnert fognak látni a kiszemelt áldozatban, és akkor lehúzzák a halállistáról az addig kinézett helyet.
A NER-rel nem lehet tárgyalni, sem a józan belátásában bízni. Ha elsőre ellenállásba ütköznek, akkor kicsit megállnak, kifújják magukat, majd egy alkalmasnak érzett pillanatban áttörik a falat, és mennek tovább. Mindig pontosan kiszámolják, mikor kell egy újabb frontot nyitni, feledtetve a tegnapi harcokat, az akkori bátor kiállásokat. Hogy eközben minden egyes helyen romokat hagynak maguk mögött? Hogy még azokon a területeken is ellehetetlenítik a hatékony működést, ahol az korábban valamennyire lehetséges volt? Az a legkevésbé sem érdekli őket. Meg lehet nézni, mi lett a Kaposvári Egyetem színészképzéséből, ahogy azt is, a Vajna haláláig jól működő filmtámogatási rendszert hogy próbálják teljesen bedarálni. A CEU elüldözése után nem sokkal jött egy másik magas színvonalú intézmény, a Színház- és Filmművészeti Egyetem átvétele, miközben a hatalom támogatói körében egy olyan mémet terjesztenek, hogy hát hiszen színésznagyságaink sem jártak ilyen egyetemre, mégis ember lett belőlük. Nekik pedig ennyi elég is, hogy a jelenlegi SZFE-t közellenséggé lehessen tenni.
A Dürer 2015-ös kinézése óta öt év eltelt, azóta a NER elméletileg még bukhatott is volna. Rengeteg minden történt ezalatt, a fővárost pedig egyenesen megnyerte magának az ellenzék. Jelenthette mégis bármi azt, hogy végre a Dürerben dolgozók, illetve a mellette lévő Keleti Blokkban próbálók megnyugodhassanak? És ne kelljen azt lesniük, hogy meddig tervezhetnek, és mikor kell menekülniük? Évek óta Damoklész kardjaként lebeg ez felettük. És még hányan vannak így az országban, akiknek a kiszámíthatóság, a tervezés helyett csak a folyamatos bizonytalanság jut. Az indexesek ezt például tökéletesen érezhették. Jellemző, hogy a főszerkesztőjük kirúgása után is voltak, akik azt kérdezték, hogy miért nem vártak még egy kicsit, és nézték meg, tudnak-e ezután szabadon dolgozni. Csak hát az a helyzet, hogy nem lehet az egész életünket így élni.
A Telex eddig egy nagyon jó, biztató sztorinak is tűnik. Jegyezzük meg, ahogy az Index szintén az volt húsz évvel ezelőtt. Felmerül a kérdés, ha egyáltalán ki tudná magát nőni az új projekt akkorára, mint az előző, akkor milyen jövőre számíthatna? A szabadság kis szigeteit még lehet építgetni, a NER a korábbi óriások bedöntésére koncentrál főleg. De ha kinövi magát egy újabb szereplő, akkor ő sem számíthat túl nagy nyugalomra.
Ez a Telex írta meg – még csak a Facebook-oldalán, ez is mennyire sajátos – hogy november elsejéig el kell hagyniuk az ott próbáló zenekaroknak a Dürer Kert melletti Keleti Blokkot. Ez az épület közel száz zenekarnak adott eddig otthont, olyanoknak például, mint a Mary PopKids, a The Qualitons vagy a Fran Palermo. Az elmúlt időszakban sem volt már könnyű az itteniek élete, miután bontási munkákba kezdtek, és az érkezők hajnal 3 és délután 3 között nem hajthattak be a területre. Tehát ha reggel négyre érkeztek meg egy vidéki fellépésről, akkor szorult helyzetben találták magukat.
A Keleti Blokk bezárása mellett a jelek szerint a Dürernek is csak hónapjai lehetnek. Az egész épületkomplexum ugyanis 2018-ban Garancsi István érdekeltségébe került. A cirkuszi álmok már a múltba vesztek, most állítólag luxusszállodát terveznek a helyszínre. Igaz, ezt is a Liget Projekthez kapcsolódóan. A Dürer Kert részéről egyébként 2015 nyarán azt mondták még az akkori Magyar Nemzetnek: a sajtóból értesültek a tervről, nekik pedig 2020-ig szóló szerződésük van. Az akkor olyan távolinak tűnő időpont pedig eljött. A NER, ahogy az látszik, ezt is kivárta.
Mindezt, jegyezzük meg, a koronavírus-járvány idején pörgették fel, amikor a zenekaroknak és a vendéglátóhelyeknek a korábbiaknál ezerszer bizonytalanabb a helyzetük. Raktárkoncertekkel próbálnak állítólag segíteni a könnyűzenészeknek, de ezalatt a mindennapos működés alapfeltételeit lehetetlenítik el. És eközben a Közvágóhíd területén korábban működő próbatermi lehetőség is elveszett, miután a helyet Adnan Polat török milliárdos szerezte meg, hogy ott lakóparkot építsen.
A düreresek keresik az új helyszínt, még kitartanak. Akik valamit összehoztak ebben az országban, azoknak marad ez: folyamatos aggodalom a jövő miatt, és pánikszerű tervezés, hogy újra lehessen építeni azt, aminek lerombolására semmiféle észszerű indok nem lett volna. Sajnos a következő években is pontosan erre számíthatunk.
