Óriásit bodolaizott a Demokratának adott interjújában Vidnyánszky Attila. A pozícióhalmozó kuratóriumi elnök, ahogy eddig mindig, most is hosszan sorolta, mennyire rosszul látnak szerinte mindent a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói és oktatói. A rendező-igazgató szerint ő csak jót akar, de az érintettek nem hajlandóak beengedni a változást az egyetem falai közé. Már-már konzervativizmussal vádolja a tiltakozókat, hiszen ragaszkodni a bevált struktúrákhoz - a korábbi szabadsághoz - csak ilyen indíttatásból lehet. Ezzel szemben Vidnyánszky, mint valami progresszív forradalmár, a maga képére formálná az egyetemet. Láthattuk, milyen sikeres volt ez a tevékenysége a kaposvári színészképzés esetében is. Az ottani egyetem azóta nyögi Vidnyánszky felbukkanását.
Ellentmondásokból nincs hiány a Vidnyánszky-nyilatkozatokban. Rendre kiderül például, hogy ő nem szólna bele semmibe, minden mehet tovább, mint eddig. Aztán két percre rá már arról beszél a kuratóriumi elnök, hogy az egyetem nem kellőképpen nyitott, ott szerinte nem jelenhetnek meg bizonyos hangok. Az oktatók nagyrészt a Katona József Színházból kerülnek ki, „más ízléseknek, gondolatoknak viszont így alig marad tér az egyetemen, pedig azok éppúgy érvényesek lehetnek” – mondta most a Demokratának. Kicsivel később pedig azt ecsetelte, hogy „senkitől nem vettünk volna el osztályt, és senki munkájába nem szóltunk volna bele. A változtatások a maguk tempójában, fokozatosan zajlanak majd, építeni akarunk, és nem rombolni ész nélkül.” Kicsit olyan ez, mint amikor a Támad a Mars című Tim Burton-szatírában megjelennek a földönkívüliek, és lelkesen hirdetik, hogy békés szándékkal jöttek. Ennek ellenére néhány pillanat múlva lemészárolnak mindenkit, túszokat ejtenek, majd elmenekülnek. Aztán visszatérnek, és a trükköt másodjára is el tudják játszani.
Hanem mondott most valami olyasmit is Vidnyánszky, amit nem nagyon szokása. Kifejtette, ha valóban ő a kizárólagos akadálya az álláspontok közeledésének, akkor félre fog állni. Neki ez nem hatalmi kérdés, és soha nem az a típus volt, aki „két kézzel kapaszkodik mindenféle igazgatói székekhez” – nevettetett meg mindenkit a kuratóriumi elnök. Ezzel pedig sikerült felzárkóznia a cikk elején említett Bodolai Lászlóhoz, aki egy indexes állománygyűlésen vetette fel, hogy ha nem közelednek az álláspontok, ő feláll a székéből. Csak hát nálunk valamiért mégsem olyan könnyű kuratóriumi elnöki pozíciókból távozni. Az ügyvéd nem sokra rá már egyértelművé tette, nincs olyan opció, hogy ő lépjen ki. Nem ismerte el, hogy kényszerítették volna Dull Szabolcs kirúgására, inkább az egész ügyből hiúsági kérdést csinált. Mintha Magyarország vezető hírportáljának jövője múlhatna azon, hogy ő épp kivel szeretne együtt dolgozni.
Az indexesek persze akkor kaptak volna a belebegtetett lehetőségen. Ha van ilyen lehetőség, az nekik megfelel, csak Bodolai adja írásba – mondták a 444 júliusi cikke szerint. Vidnyánszky nyilatkozatára pedig már Schilling Árpád válaszolt a Facebook-oldalán, feltéve a kérdést, „mikor szándékozik fölállni a székből. Mikor és még melyikből?”
Nagyon mellé valószínűleg nem lövünk azzal, hogy efféle félreállás nem fog történni. A pozíció visszaadásával való fenyegetőzés nálunk a nárcisztikus személy aduásza, amivel elsősorban nem is ellenfeleinek, hanem támogatóinak, kinevezőinek akar üzenni. Miközben a távozó indexesek és az SZFE-t elbarikádozó hallgatók esetében is felemelő a szolidaritás és az együtt mozdulás élménye, addig a velük szemben állókat kizárólag a saját pozícióik, hatalmi szempontjaik érdeklik. Ennek jegyében pedig akár még a diákokat is támadják, éretlen bábokként bemutatva felnőtt embereket. (Tanulságos, hogy Vidnyánszkyék hányszor nevezték gyerekeknek a tiltakozókat. Mintha csak óvodásokról lenne szó, akik nem tudják megítélni, mit szeretnének.)
A Vidnyánszkyhoz hasonlóknak gyakorlatilag minden és mindenki hatalmi kérdés. A pszichologizáló magyarázatok persze csábítóak, sokan elemzik is mostanában Vidnyánszky frusztrációinak, elnyomatásképzetének gyökereit. Csak hát itt megint leviszünk valamit olyan személyes szintre, aminek nem szabadna számítania egy nagy múltú intézmény esetében. Az indexes újságírók, ahogy az SZFE-s hallgatók együtt álltak ki, hogy megvédjenek valamit, amit mások minden áron fel akarnak forgatni. Teljesen érdektelen, milyen egyéni sérelmeket dédelget Vidnyánszky, ahogy az is, hogy milyen politikai hátszél áll mögötte. (Mert az állításával szemben nem a hallgatókat, hanem egy bizonyos kuratóriumi elnököt mozgat bábként egy párt.) Akiknek a jövőjéről van szó, rég egyértelművé tették, hogy nem kérnek belőle. Miért olyan nehéz ezt megértenie neki vagy Orbán Viktornak?
