Két oldalas cikket jegyez a miniszterelnök az állami hirdetésekkel kitömött, újra bekebelezett „Magyar Nemzetben”. Libernyákozik benne négyszer is, hogy rögzítse a szitokszót, amit az új belső ellenségre kitalált valamelyik nyelvi leleményeket beszállító tanácsadó.
Aki nem ért egyet Orbánékkal, aki nem képes követni őket az újabbnál újabb eszmei kacskaringóikon, hiába gondolja azt magáról, hogy a szabadságot és a hazáját szerető liberális, vagy a Jézus tanításait minden igyekezetével követni igyekvő keresztény, hogy politikai nézeteit tekintve konzervatív, maholnap üldözendő ellenségként, koncként dobják a NER szekértábora elé.
Magyarország miniszterelnöke 2020-ban ellenségnek tartja mindazokat, akik másképpen gondolkodnak a keresztény szabadságról, hazánk jövőjéről, a jogállamiság alapeszményéről, társadalmi igazságosságról, demokráciáról, külpolitikáról, mint ő. Most a legitim kormányfő polgárháborús hangulatot szítva kezdte meg a választási kampányt a 2022-ben esedékes országgyűlési választásra.
Sokan vagyunk, akik még azt sem nagyon tudták megemészteni, hogy a polgári Magyarország gondolata csupán politikai reklámfogás volt, a megtévesztésünket szolgálta. Az illiberális demokrácia mibenlétét már a bőrünkön érezzük, most éppen a keresztény szabadság eszmerendszerének mézes madzagán rágódunk, miközben nem értjük, miért nem jut elég közpénz Iványi Gáborék hajléktalanokat, mélyszegényeket ellátó intézményeinek támogatására, miért nem telik a munkájukat vesztő emberekre, a távoktatásra kényszerült gyerekek megfelelő technikával való központi ellátására.
Csak kapkodjuk a fejünket, hogy a családokat már külön bejáratú miniszteri hivatal védi, az ő jövedelme már egymillióval is meghaladja ama tíz évvel ezelőtti kétmilliós bérplafont, de a családi pótlék több mint tíz éve nem bírja követni az inflációt.
Keresztény értékek, Isten, Haza, család – állítólag ezeket az értékeket veszélyeztetik a megveszekedett hazai „Soros Györgyök”, vagy legalábbis az idegenbe szakadt hazánkfia hálózata által állítólag irányított belső „libernyák” ellenség. A sajtó munkatársai különösen veszélyes „libernyákok”, ha nem az ellenőrzött sajtóorgánumokban írnak. Az egyik kormánypárti fő propagandista el is árulta, hogy az ellenzéki pártoknál is veszélyesebbnek tartják az általa ellenzékinek nevezett, vagyis – a mi értelmezésünk szerint – a Fidesz által nem kontrollált sajtót. Igaza lehet abban az új megmondó embernek, hogy az ellenzéki pártok hosszú ideje parlamenti jelenlétükkel legitimálják a NER-nek nevezett borzadályt, az állami hirdetésektől megkímélt, az olvasók által eltartott sajtóval viszont nem tudnak mit kezdeni. Nincs ugyanis olyan tulajdonosuk, akit bőséges állami apanázzsal befolyásolni lehet.
Kellemetlenkedni azért tudnak majd. Például úgy, hogy jogilag necces módon kikutatják, mely újságírók vettek részt ilyen-olyan külföldi tanulmányúton. Bármilyen, etikai szempontból támadhatatlan külföldi út miatt akad majd fenn valamelyik kolléga a kutakodás következtében, elég ok lesz arra, hogy ráeresszék a felhergelt kormánypárti hívek felkorbácsolt indulatát. Mint ahogy megtették ezt a menekültekkel, a tudósokkal , a szexuális identitásukban az általuk „normálisnak” mondott többségtől eltérőkkel szemben.
A keresztény család modelljét harsogják bele a képünkbe, miközben jól tudjuk, mit művelnek a "keresztény" NER-társak a luxusjachtjaikon, hogy cserélgetik le vezető politikusaik feleségeiket fiatalabbakra, jelezve mit jelent számukra a család szentsége, a „holtodiglan, holtomiglan” esküje.
Képesek Soros György nevét felhasználva idegen érdekek kiszolgálóinak feltüntetni ártatlan embereket a vélt politikai haszonszerzés reményében, miközben ők Soros György tenyerén hordozva szedték össze a tudást ahhoz, hogy bekerülhessenek a hazai politika színpadára.
Azt írja a kormányfő, hogy „a kormányzás nehéz évei után” ideje visszatérni a „csatatérre”. Folyton-folyvást fegyverkezünk, harcászati gépeket vásárolunk, hadi ipari kütyüket előállító üzemeket létesítünk, már a koronavírus ellen is haditerv alapján állig felfegyverkezve harcolunk, vezényelt ápolónőkkel és katonákkal, de a maszkot leginkább csak nekünk kell az orrunkra húzva hordani, ők szabad szájjal szurkolnak a lelátókon, vagy szabad szájjal tolják a hülyeségeiket az arcunkba.
A kormányzás nehéz évei megviselhették a miniszterelnököt: nem a korábbi önmagára vall, hogy 16 ezer lélegeztető gépet vásárol, miközben mindössze kétezer működtetésére biztosít szakképzett személyzetet, majd 2,5 milliárdért keresnek raktározóbázist azoknak a lélegeztető szerkezeteknek, amelyekhez nem képesek szakképzett dolgozókat állítani. Két és fél milliárdból hány szakképzett ápolót, szakorvost, akár külföldit, lehetett volna letelepíteni, tisztességesen megfizetve a munkájukat?
2002-ben jórészt azért veszítették el Orbánék a választást, mert a népszerű miniszterelnök nagyon későn, az utolsó egy-két hétben szállt be a kampányba. Akkor későn tette, most viszont talán idejekorán.
Ráadásul egy emberéleteket veszélyeztető világjárvány idején akar választási harcba kezdeni a miniszterelnök, amikor a magyar gazdaság összeomlott, emberek ezrei veszítik el a munkájukat, amikor az egészségügyi rendszernek egyszerre kell ellátni a vírussal megfertőződötteket és a többi beteget is. Akkor akar a miniszterelnök az általa belső ellenségnek tartott ellenzékével megküzdeni, velük 2022-re leszámolni, amikor a legteljesebb összefogásra lenne szükség a kormány és az önkormányzatok között, a politikai hatalom és ellenzéke között, a jobboldali és a baloldali törzstábor között. Ők ehelyett alapítványokba szerveznek ki állami egyetemeket, elzárják el a gázt a Dankó utcai hajléktalanokat ellátó kórháznál, kutakodnak újságírók külföldi útjai iránt, teszik fizetőssé az életmentő sürgősségi ellátást a tb-t fizetni képteleneknek, és veszik el a frekvenciát az egyetlen kormánykritikus rádiótól.
Ebben az országban nem csak a koronavírus terjed, hanem egy másik veszedelmes kór is. Ez a förtelmes kór elhomályosítja a tisztánlátást, megfoszt a józan ítélőképességtől, elbizakodottá tesz és arrogánssá változtat, kiöli az emberből az együttérzést, a jóra való hajlamot, kapzsivá tesz, elpusztítja a jó ízlést és azt a képességet, hogy felismerjük a hízelgők alattomosságát és a bírálók igazságát.
