Nyilván sokan szkepszissel fogadnak egy új párt alapításáról érkező hírt. Ami indokolt is annyiban, hogy az ellenzéknek, ha valóban kormányt szeretne váltani, 2022-ig elsősorban nem a pártjai, hanem a szavazói számát kell növelnie. Ebből a szempontból érdemes megvizsgálni az Új Világ Néppárt színre lépését, élén Pálinkás Józseffel, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökével, az első Orbán-kormány oktatási miniszterével.
Az alapítás időzítése szerencsésnek mondható: a szerencsi időközi választás tanulságos pillanatfelvétel volt arról, hogy hol tart az együttműködés útját választó ellenzék, miféle kínálatból választhat jelenleg a magyar szavazópolgár. Ahhoz képest, hogy mekkora figyelem övezte az úgymond a kétharmad sorsáról döntő voksolást, hogy micsoda energiát fektetett a mozgósításba mindkét oldal, elgondolkodtató, hogy az érintett választóközönség nagyobb része az otthonmaradás mellett döntött. Újabb biztos jele ez annak, amit a demokráciánk (?) kínálati válságának nevezhetünk. Logikus, hogy egy zászlót bontó párt elsősorban azokra hajt, akik nem, vagy csak keservesen, az orrukat befogva tudnak választani a jelenlegi szegényes, silány minőségű kínálatból. Komolytalan volna bármilyen értékelő megjegyzést tenni az Új Világ Néppárt tevékenységével kapcsolatban, ezért csak annyit jegyeznék meg, az alapítókon és a nyilatkozatokon végig tekintve látszik esély arra, hogy az új szervezet új szavazókat hozzon az ellenzéki együttműködésbe. Például olyan kiábrándult, kiábránduló félben lévő (egykori) fideszeseket, akik nem szívesen voksolnának úgy az ellenzékre, hogy azzal közvetlenül segítik Gyurcsány Ferenc visszatérését is. Illetve azokat, akik elfogadják ugyan a közös egyéni jelöltek állításának szükségességét, de nem akarnak olyanra szavazni, aki miatt utána nem tudnak jó lelkiismerettel a tükörbe nézni. Minden ellenkező híreszteléssel szemben ugyanis a cél nem szentesíti az eszközt.
Pálinkás Józsefék pártalapítása minden egyéb körülménytől függetlenül azért üdvözlendő, mert arra mutat példát, hogy közéletünk jelenlegi zsákutcájából csak aktivitással, cselekvéssel lehet kiutat találni. Csábító a partvonalról bekiabálni, kiábrándultan elfordulni a politikától, s a hatalom tesz is arról, hogy elvegye a kedvét a nyílt kiállástól a nem az ő táborába tartozónak, de a semmiből nem is lesz semmi. A politikában az alternatívát végső soron személyek jelenítik meg, azt pedig, aki pártalapításra adja a fejét, jó, ha komoly ambíció is fűti. Ezért függetlenül attól, mennyire látszik ez most reálisnak, nem érzem megmosolyogtatónak, hogy Pálinkás József a miniszterelnök-jelöltséget is vállalná. Alternatívát nem csupán a kormánnyal, hanem az ellenzéki pártelitekkel szemben is szükséges állítani. Erre tesz kísérletet az Új Világ Néppárt, kíváncsian figyelem, mire jutnak majd.
