Európai átlagban minden ötödik gyermeket ér szexuális abúzus. Ugyanennyi gyermek Magyarországon olyan családban nő fel, ahol alkoholfüggő valamelyik szülő. És ezek után a „vörös vonal” egy mesekönyv?
A Kaleta-botrány óta zajlik a gyermekvédelmi rendszer felülvizsgálata Magyarországon. Az ügy a gyermekek szexuális bántalmazására irányította a figyelmet, és arra is, hogy ez messze nem csak a gyermekpornográfiában merül ki. Európai átlagban minden ötödik gyermeket ér valamilyen szexuális abúzus.
A felülvizsgálat eredményéről egyelőre semmit nem tudni. Vajon milyen problémákat fog feltárni a munkacsoport? Érdekes kérdés, főleg mostanság, amikor szinte a teljes kormány azzal van elfoglalva, hogy a gyermekek fejlődését veszélyezteti-e egy olyan mese, amelyben két azonos nemű ember megtetszik egymásnak. Orbán VIktor miniszterelnök szerint ez „vörös vonal”, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezet miniszter szerint „homoszexuális propaganda”, de még arról is volt szó, hogy a mesekönyv kézbe adásával megvalósulhat a kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény. Az, hogy milyen életkorban lehet, kell vagy érdemes először felvilágosítást adni arról, hogy nem csak egyféle szexuális orientáció létezik, szakmai viták tárgya lehet. Az viszont biztos, hogy a kérdés eldöntésének – mint azt később Novák Katalin családügyi miniszter az ATV-ben már helyesen felmérte – a szülőknél van a helye, és nem a kormánynál.
Sosem konstruktív dolog egy vitát azzal lesöpörni, hogy vannak fontosabb problémáink is, mégis létezhet fontossági sorrend, és legalább kétféle probléma lehetséges: az egyik, amelyik nem elsősorban a kormányzat dolga, a másik pedig, amelyért a kormány az elsődleges felelős.
Ez juthat eszébe az embernek akkor is, amikor olyan cikket olvas a családon belüli szexuális bántalmazásról, hogy le kell szállnia a villamosról, mert attól tart, elhányja magát. A legutóbbi ilyen cikk az NLCafé-n jelent meg nemrég, és nem csupán azért válthat ki leküzdhetetlen émelygést, mert egy szülő minden jel szerint szexuálisan molesztálta óvodás kislányát, hanem azért is, mert megszólalnak benne a témával foglalkozó szakemberek, akik azt mondják, hogy a magyar rendszer alig-alig alkalmas az ilyen esetek feltárására és megakadályozására. Sokan, sok éve hívják fel a figyelmet a jelzőrendszer problémáira. Például olyanokra, hogy a feljelentő szülőt nem veszik komolyan, vagy a gyanúsítottat ki sem hallgatják. A pszichológiai vizsgálatot sokszor nem szakpszichológus végzi, a gyermeket a kikérdezésekkel újra és újra traumatizálják, a szexuális bántalmazás óriási arányban marad láthatatlan. Ha ez nem volna elég, éppen vasárnap nyilatkozta a Máltai Szeretetszolgálat illetékese az ATV-nek, hogy négyszázezer magyar gyerek – véletlenül szintén minden ötödik – olyan családban nő fel, ahol alkoholfüggő valamelyik szülő.
Ebben az összefüggésben egészen másképpen hangzik, amikor a kormányfő arról beszél, hogy „van egy vörös vonal: hagyják békén a gyerekeinket”, vagy amikor a Gulyás Gergely kancelláriaminiszter felveti, hogy vizsgálni kell, felmerül-e a kiskorú veszélyeztetésének gyanúja, illetve amikor Novák Katalin azt mondja, hogy elolvasta és figyelembe veszi azoknak a szülőknek az állásfoglalását, akik veszélyben érzik a gyerekeiket. Kár, hogy ezek a kijelentések nem a fenti problémákkal álltak összefüggésben, hanem egy mesekönyvvel.
Az NLCafé cikkében arról van szó, hogy egy óvodás kislány a szakpszichológusi vizsgálat során hitelt érdemlően elmeséli, hogy az apja rendszeresen a nemi szervébe nyúlkált, ám ennek Magyarországon az ügy jelen állása szerint semmi következménye nincs. Abban az ügyben, ami az egész országot foglalkoztatja hetek óta, egy mesekönyvről van szó, amelynek az egyik történetében egy fiúnak megtetszett egy másik fiú. Hogy a kettő közül melyikkel kellene első körben foglalkoznia Magyarország kormányának, azt ki-ki maga döntse el.
