Az egykori pártfőtitkár valódi arca és hamis imázsa között tátongó szakadék hatalmas, amelynek fontos eleme az is, hogy nemcsak az 1956 utáni, hanem az az előtti sztálinista rendszerben is kulcsfontosságú szerepet töltött be.
Publicisztika
Október 23. tájékán érdemes volna elgondolkodni azon, hogy sem jogászkodással, de még parlamenti kétharmaddal sem tanácsos átírni, semmibe venni a nép akaratát.
Amit Uj Péter, Bede Márton és Winkler Róbert előadott, az nemcsak az egyik legnagyobb magyar legenda leköpése, hanem egy alapvető nemzeti konszenzus felmondása.
A NISZ Zrt. nem csupán “egy állami cég”. A kormányzatnak biztosít informatikai hátteret, számolatlanul mennek rajta keresztül a polgárok érzékeny adatai, részt vesz a választási rendszer üzemeltetésében. No, hát az ő telefonjukról toboroztak Tolnában a Békemenetre.
„Ez most kevés lesz, Dezső! A nagyvonalú férfi ott kezdődik, ahol a Gyurcsány, aki egy egész pártot nevezett el a felesége monogramjáról!”
A televízió és a nagy tornák előtti korszak sztárjainak teljesítményét ugyan miféle algoritmus lenne képes összehasonlítani a maiakéval?
A székelyudvarhelyi polgármester Facebook-posztja azóta eltűnt, a sebek viszont megmaradnak.
„Churchill vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket ígért a népének! Én csak egy zsák krumplit tudok felajánlani nektek, de az mennyivel kellemesebb dolog!”
Érdemes megvizsgálni részletesebben a számokat, hogy milyen politikai mozgások tapinthatók ki mögöttük. Honnan származott a győztes 87 ezres előnye?
A hét évvel ezelőtti parlamenti választáson minimum 5-6 mandátumot (!) hozott a Fidesz-KDNP-nek a közmunka. A kormány választási csodafegyvere ez már, semmi más.
A hazai privatizációról szólva egyáltalán nem beszélhetünk sikersztoriról. Ezt a véleményt a közgazdászszakma és a közvélemény mellett feltehetően az összes, egymással ellentétes oldalon elhelyezkedő párt is osztja.
A nagy felkavarodásban megjelent egyik ifjúkori jó cimborám, aki szerint csak kötekedni akarok, és nekem semmi sem tetszik, kizárólag a balhé érdekel, ráadásul mit ugatok bele Budapestről.
Aki a volt kormányfővel fog össze, az készüljön fel mindenre.
Baksa-Soós Jánosnak abszolút igaza volt. Ha negyven- vagy ötvenévesen – két-három évtizednyi kihagyás után – ismét színpadra áll, és énekel meg bohóckodik, az nem valami lett volna, hanem csak pótlék, nosztalgia, rombolás, semmi.
A neoliberális sikerreceptnek igenis ára van – a Nyerd meg az életed című sorozat ennek az árnak a felejthetetlen kulturális mementóját tárja közönsége elé.