Olvasom a „Korszakváltás Garanciái” című dokumentumot, ami tele van szép gondolatokkal és még szebb ígéretekkel. Ebben az előválasztott és átvilágított, egy listán összeállt ellenzék azt ígéri, hogy ha nyernek, akkor „gyűlöletkeltés helyett társadalmi békét” teremtenek majd. Továbbá „helyreállított sajtószabadságot”, a jövőben közvetlenül megválasztott köztársasági elnököt, új választási törvényt és alkotmányt, nyilvánosságra hozott ügynökaktákat és még csomó minden mást, kezdve a leszakadó régiók támogatásától egészen a „központi kérdésként kezelt természet- és klímavédelemig”.
Mégis hiányérzetem van. Egyvalamivel ugyanis mintha nem számolnának a közlemény szövegezői: a Fidesszel. Olvasás közben az volt az érzésem, az ellenzék a győzelme esetén valami olyasmit képzel el, hogy azon a bizonyos 2022. áprilisi, mámoros vasárnapi estén egyszerűen nyomtalanul eltűnik majd a nemzeti együttműködés rendszere és mindaz, ami az elmúlt 10 évben történt. Hétfő reggel magunkhoz térünk és sehol nem lesz Orbán Viktor, se az ő jó kétmilliós, „egy a zászlós” tábora.
A kormánypártok szavazóinak fanatizált keménymagja és narancsdzsihadista sajtója nyilván szépen csendben elfogadja az eredményt. Aztán a jelenlegi kormánypártok képviselői ölbe tett kézzel nézik majd, hogy Magyarország és benne a választókerületük csak úgy megtisztul a „rendszerszintű” korrupciótól. A fideszes kötődésű közalapítványokba menekített ingatlanok pedig nyilván a választás vasárnapját következő hétfőn visszaszállnak majd az állam tulajdonába.
A szép és magasztos célokhoz fog azon nyomban alkalmazkodni a komplett Legfőbb Ügyészség, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, az Állami Számvevőszék, a Költségvetési Tanács, a Kúria, a köztársasági elnök, az alkotmánybírák. És azok a politikusok, akik eddig ellenzékből – sokszor joggal – kiáltották ki Fidesz-bérencnek a fenti szervek vezetőit, amikor nem viselkedtek „fékként”, most majd elfogadják, ha az ő túlkapásaikat teszik helyre akár szakmai, akár törvényességi alapon. Köszönjük szépen, ezt már ismerjük.
Ehhez a korszakváltáshoz választást is kellene nyerni, a konkrét célok jó részéhez ráadásul kétharmaddal. Félrekezelt járvány ide, „kis segítséggel és nagy aljassággal” kezelt gazdasági válság oda, napról napra csorbuló hitelesség amoda, ez nem lesz egyszerű az ellenzéknek. És leginkább azért nem, mert egy olyan politikai tömb fújja benne a passzátszelet, ami egy egyszer már leváltott korszakot képvisel.
Persze az akkori csere alkalmával is kaptunk garanciákat. Például azt, hogy ennek a bizonyos tömbnek a vezetője rács mögé kerül majd.
