Magyarország jogállam, de annyira azért nem, hogy a már eleve sok tekintetben kiüresített Munka törvénykönyvét egy külföldi hátterű gigacégnek kötelező legyen betartania.
Van itt egy orosz tulajdonosi hátterű acélgyár, a dunaújvárosi Dunaferr, amely tulajdonosain keresztül az orosz államhoz kötődik, és amely már három hónapja nem tartja be a törvényt, amely arról szól, hogy a béreket ki kell fizetni. Határidőben, nem pedig akkor, amikor a munkáltató szeretné. Ez nem kívánságok vagy lehetőségek kérdése, hanem kötelezettség, és nyilván bizalmi kérdés is. Egy cég, amely komolyan gondolja a saját működését, egy valamit mindig megtesz: kifizeti a béreket.
A bérfizetés a Dunaferrnél már harmadik hónapja csak két részletben sikerült, decemberben nem jöttek meg a kialkudott béren kívüli juttatások, a karácsonyi pénz sem; ezekről a szakszervezet szerint csak ígéret van.
Azt nem tudni, a cég hogyan szándékozik megoldani a kialakult helyzetet, sőt azt sem, hogy mégis mi a pontos helyzet egyáltalán, hiszen a hasonló kaliberű kassai acélgyár, köszöni, tele van megrendelésekkel. A Dunaferr eközben havonta újra haladékot kér a bérfizetéskor. Illetve nem kér, csak egyoldalúan közöl. Hogy ezt a tevékenységet lehet-e egyáltalán menedzsmentnek hívni, az lehet ízlésbeli vagy kulturális kérdés is. A bérfizetés viszont nem kulturális kérdés, az jogi kérdés. Függetlenül attól, hogy mi folyik valójában a Dunaferrnél, mit akar a magyar kormány vagy az orosz fél.
A Dunaferr ennek tetejébe lendületből, azonnali hatállyal felmondott néhány szakszervezeti tisztségviselőnek. Majd a bíróságon kiderül, jogszerű volt-e. Az azonban biztosan jogszerűtlen, hogy ezután a szakszervezet választott tisztségviselőit kizárták a gyárból, miközben őket jogszabály alapján oda be kell engedni.
Jevgenyij Tankilevics legfőbb és általános igazgatóhelyettes (cégvezetői mandátuma egyébként szeptemberben lejárt), az elbocsátásokat „áruló és kollaboráns viselkedéssel” indokolta. Valószínűleg észlelte, hogy olyan országban van, ahol nem kell a jog uralma alá hajtania a fejét annak, aki hatalmi pozícióban van. Józan beszéd helyett elég, ha elkezd szürreális meséket előadni a szovjet ötvenes évek stílusában, hiszen Magyarországon ez a fajta kommunikáció jól működik. Olyannyira, hogy néha még a kormányzás legmagasabb szintjein is próbálgatják.
Emellett láthatóan hibátlanul sikerült elsajátítania a Dunaferr vezetésének a hazai munkaerőpiaci kultúrát is. Nem egyedi eset, hogy a szakszervezeti törekvéseket mély sértésnek veszik a munkáltatók, egyébként az államiak is. Meg az sem, hogy a munkáltatók elfeledkeznek a Munka törvénykönyvéről. Talán egy jogterületen sem tapasztalható annyi kirívó visszaélés, mint a munka világában. Aki fizet, az az erős ember, és az erős ember joggal érzi úgy, hogy a törvények rá nem vonatkoznak.
A koronavírus-járvány megtépázta a társadalmat, és hirtelen a sérülékeny csoportokra irányította a figyelmet. Ma elsősorban értük vállalunk kollektíven egy elhúzódó válságot, gazdasági, társadalmi, lelki károkat, és ez előtt az érdek előtt a gazdaság szereplőinek is meg kellett hajolni. Lehetne akár a munkavállalók érdeke a következő.
