Vallomással kezdeném: hiába adták fel, nem olvastam végig Az arany embert. Belekezdtem, de úgy a századik oldal környékén feladtam. Nem a nőalakok ábrázolása vette el a kedvemet, mint Tóth Krisztináét, szimplán csak untam az egészet. Nem érintett meg, nehézkesen haladtam benne, az egész szigetes sztori távoli volt tőlem. Voltak még hasonló kötelezők, az egyik szintén Jókaitól (A kőszívű ember fiai), a harmadik pedig Gárdonyi Gézától az Egri csillagok. Tudom jól, másoknak épp az utóbbi a favoritjuk, nem meglepő, hogy A Nagy Könyv-szavazáson is annyian mondták kedvencüknek. (Nem függetlenül persze attól, hogy ez lehetett az utolsó könyv, amit olvastak.) A kötelezők kapcsán viszont folyamatos a vita, mások pedig olyanokat száműznének a sorból, mint Móra Ferenctől a Kincskereső kisködmön, Molnár Ferenctől A Pál utcai fiúk vagy Móricz Zsigmondtól a Légy jó mindhalálig. Hivatkozva arra, hogy ezek nyomasztóak, brutálisak, vagy épp nehéz azonosulni a főszereplővel. Ezekkel a kritikákkal sosem tudtam mit kezdeni, abszolút kedvenceim voltak az adott regények.
A Jókai-regényekkel szemben is sokszor elhangzott már: a mai gyerekeket már nem ragadja meg a világuk. Tóth Krisztina másféle érveket hozott, amik utóbb nagy felháborodást váltottak ki. Magam sem értettem egyet velük: a nemi szerepek hasonló ábrázolása szerintem nem ok a kötelezők közül való kivételre. Más szerint meg épp a nyelvezet nem ok rá. Van ez így. Azt kifejezetten nem gondolnám, hogy bárki is azért bánna tiszteletlenebbül a nőkkel, mert túl sok Jókait olvasott. Attól már inkább, ha egyáltalán nem olvas semmit. Ennek ellenére nincs abban semmi, ha egy klasszikus regényben vizsgáljuk a benne megjelenő nemi szereplehetőségeket. Miért ne? Épp arra való egy ilyen olvasmány, hogy a gyerekek elolvassák, és a tanárral átbeszéljék a dolgokat.
Jegyezzük meg, Tóth Krisztina nem kiállt azzal, hogy szerinte be kellene tiltani Jókait, hanem egy interjúsorozatban válaszolt arra a kérdésre, mit tenne kötelezővé, és mit venne ki onnan. Előtte válaszolt erre Krusovszky Dénes, Mucha Dorka és Láng Zsolt is. Tudna a kérdésre mindenki felelni. Valószínűleg én is Jókait mondanám, miközben lehet, más regényeit bőven érdemesebb lenne olvastatni. A jövő század regényét például nem tudtam megunni.
A probléma sokkal inkább az, hogy számos izgalmas szerzővel, regénnyel most sem foglalkozunk eleget. Nők alig kerülnek a kötelezők közé, a bevett szerzőktől, mondjuk Kaffka Margittól is csak a Színek és évek merül fel. Pedig a nemi szerepeket illetően is bőven van mit elővennünk. Kosáryné Réz Lolától a csodálatos Filoménát, Polcz Alaine-től az Asszony a fronton-t, Ritoók Emmát, Lesznai Annát, Szenes Piroskát. Szilágyi Istvántól a korszakos Kő hull apadó kútba című regényt. Tolnai Lajostól A polgármester urat, az Új föld, új szerencsét. Charlotte Brontë-tól a Jane Eyre-t, Louisa May Alcott-tól a Kisasszonyokat, Sylvia Plath-tól Az üvegburát. Összevethetjük a férfiú féltékenység ábrázolását olyanokban, mint Füst Milántól A feleségem története és Tolsztojtól a Kreutzer-szonáta. És igen, olvashatnánk jóval több Tóth Krisztinát is.
Minél többet olvasunk, annál jobbak az esélyeink, hogy undorító politikai akciók és személyeskedés helyett, ha vitatkozni akarunk, a megszólaló véleményével tesszük azt. Amihez neki meg hadd legyen már joga.
