Pszichológusok, pszichiáterek, de az egyház képviselői is gyakran elmondják a koronavírus-járvány kezdete óta, hogy a bezártság és a távolságtartás hónapjai után nem térhetünk vissza oda, ahonnan elindultunk. A szakemberek azért mondják ezt, mert az emberi psziché nem így működik: nem lehet egyszerűen meg nem történtté tenni a járványhelyzet okozta stresszt, az alkalmazkodás kínos hónapjait, és a nyitással járó újabb hirtelen váltást. Az egyházi szereplők pedig nyilván azért, mert a pandémia jó alkalom volt arra, hogy elgondolkodjunk azon, vajon jó helyen voltak-e az életünkben a hangsúlyok a járvány előtt.
Magyarországon mostanra többé-kevésbé visszakaptuk a régi életünket. Ám ahogy tavaly, most sem tudhatjuk előre, hogy mi lesz ősszel. Járványügyi szempontból ezt bizonyossággal megjósolni nem lehet. A 2020-as nyári fellélegzés során is beszéltek már a szakértők a második hullámról. Most ugyanők a mutációk veszélyeire hívják fel a figyelmet. Bár az oltások a jelenleg ismert változatok ellen hatékonyak, a hatásosság függhet az átoltottságtól, attól, hogy meddig védenek majd a vakcinák, és attól is, hogy későbbiekben milyen mutációk jelennek meg.
Nem biztos, de van rá esély, hogy az életünket még egy darabig a koronavírus-járvány ciklusai határozzák majd meg, vissza-vissza térő hullámokkal, oltási kampányokkal, végső esetben újabb lezárásokkal. Lehet, hogy azoknak lesz igaza – például Barabási-Albert László is ezt az állspontot képviseli – , akik szerint az életünk már soha többé nem lesz a régi. Az sincs kizárva, hogy újabb és újabb járványok kora jön, amire a szakemberek már régóta figyelmeztetnek, és lesznek még olyan őszök, amikor a viszonylag szabad nyarak után ismét kiürül a város, és bezárkózunk.
Ezért a legjobbat talán azzal tesszük, ha sürgősen elkezdünk élni, amíg erre lehetőségünk van, és kihasználni minden lehetőséget, amit csak megengedhetünk magunknak. A karantén alatt elég nyilvánvalóvá vált, hogy ezeket az életminőséget javító lehetőségeket nem a vásárlás táján kell keresni. Azok is szenvedtek a járványhelyzet pszichés terheitől, akiknek az egzisztenciája nem rendült meg, és ha éppen kedvük támadt, lepakolhatták a plázák polcait, vagy házhoz rendelhettek bármilyen árut. Magyarországon hosszú időn át az az abszurd helyzet állt fenn, hogy a bevásárlóközpontok akkor is nyitva tarthattak, amikor a könyvtárak, a színházak, a templomok vagy a kávézók már réges-régen nem, de még egy vidéki művelődési ház hat fős hímzőkörének összehívására sem volt lehetőség. Az akadálytalan vásárlás láthatóan nem sokat segített a társadalom mentális állapotán, nem csak Magyarországon, máshol sem. Ahogy valószínűleg az sem, hogy szemmel láthatóan megugrott - az első hullám idején világszerte megháromszorozódott - az értékesített alkohol mennyisége.
A kiszámíthatatlan jövőt elnézve lehet, hogy ez az egyik dolog, amin érdemes változtatni: ha most nem hívjuk össze a barátokat vagy a nagycsaládot, mert fáradtak vagyunk, nem veszünk színház-vagy koncertjegyet, mert nincs rá időnk, vagy tovább halogatjuk az utazást, amit már régen tervezünk, ha nem vesszük fel a fonalat a járvány alatt szétzilálódott, vagy már azelőtt sem igazán működő közösségeinkkel, akkor lehet, hogy egyszer csak megint nem lesz rá lehetőség. Azt, hogy rövid az élet, mindenki tudja, de csak keveseket képes igazán motiválni, többnyire azokat, akiknek volt halálközeli élménye. A járványt viszont közvetlenül éltük át mindannyian. Saját tapasztalatunkból tudhatjuk, hogy a szabad élet nagyon rövid is lehet.
