A magyar politikai osztály abban mindig holtbiztos, hogy mindenért más a felelős, a kurzusok vezéreit vakon követő szekták pedig annyira szolgaian mantrázzák a központilag kiadott narratívákat, hogy tagjainak pszichéjében szemernyi kétség sem szikrázik fel szekértáboraik igazsága kapcsán. Kollár Kinga Európai Parlamentben tett kijelentései nyomán ennek megfelelően kétféle reakció lát napvilágot: az egyik szerint a képviselőnő hazaáruló, aki a magyarok romló életszínvonalának örül, mert az pártjának hatalom képében kamatozik; a másik szerint viszont nincs itt semmi látnivaló, hiszen Kollár Kinga csak a nyilvánvalót mondta ki, úgyhogy nem felelős semmiért. Nos, mindkét narratíva hamis: amit Kollár Kinga az Európai Parlamentben előadott, az nem hazaárulás volt, hanem politikai vakságba hajló, éjsötét ostobaság.
Kollár Kinga szó szerinti magyar fordításban az alábbi kijelentést tette. „Magyarként azt kell mondanom, hogy nagyon hatásosnak bizonyult a jogállamisági mechanizmus, mert körülbelül huszonegymilliárd eurónyi forrást felfüggesztettek, ebből pedig több mint egymilliárd eurót már el is vesztettek a magyarok.” Kollár Kinga tehát azt ünnepelte az Európai Parlamentben, hogy a „magyarok” elvesztettek egymilliárd eurót. Úgy adta elő, mintha a magyar állampolgárok lopták volna el az uniós fejlesztési forrásokat, mintha makói pedagógusok meg tiszavasvári mentők söpörtek volna offshore bankszámlákra Brüsszelből kiutalt milliárdokat, mintha nem Orbán Viktor oligarchái vettek volna a magyaroknak szánt pénzekből hegyoldalakat, kastélyokat meg jachtokat – azok az ország urak, akik épp a Magyarországnak járó pénzek befagyasztásának tényleges felelősei.
Kollár Kinga szavai
Egyszerre a Tisza hátránya, ami az előnye is – vagyis, hogy más, mint a többi párt.
Kollár Kinga szerint tényleg a magyarok nem kapják meg az egymilliárd eurónyi forrást? Azok a magyarok, akiknek rákbetegként négy hónapot kell várniuk egy mágnesesrezonancia-vizsgálatra? Azok a magyarok, akik alatt harminccal zötyög a szerelvény, hogy ne fusson le a sínekről? Azok a magyarok, akik azt látják, ha kinéznek a fejükből, hogy lombkoronasétányra a fejlesztési pénzek felmarkolása érdekében még lombkorona nélkül is szüksége van a hazájuknak, de a szüleik oxigénpalackját már nem finanszírozza az ezeréves magyar állam? Nem, Kollár Kinga, nem a magyarok esnek el a nekik járó fejlesztési pénzektől, hanem Orbán Viktor újarisztokráciája nem tudja ellopni azokat. Ez a különbség. Tetszik érteni? Egy ország van tisztában ezzel, úgyhogy a képviselő asszonynak sem ártana tudnia. Ez nem nyelvbotlás volt. Ez egy politikai gyújtóbomba, amit Kollár Kinga a saját pártja elé ejtett le, aztán még rá is táncolt pár lépést, hogy biztosan robbanjon.
A képviselő asszony az Európai Parlamentben a visszatartott eurómilliárdok kapcsán kinyilvánította, hogy „ez komolyan befolyásolja a magyar állam működését, mert az állam nem tud költeni az infrastruktúrára, nem tudja támogatni a magyar gazdaságot, és az alapvető szociális szolgáltatásokat sem tudja biztosítani az emberek számára” – erre fordította volna Kollár Kinga szerint az Orbán-rezsim az uniós forrásokat, véletlenül sem Chanel pantallókra meg Bvlgari felöltőkre. A képviselő asszony épp a hazai illiberális rendszer narratívájának ad hangot, amikor az eurómilliárdokat a szociális szolgáltatások mögül hiányolja. Ha igaza lenne, Orbán Viktor már modernizálta volna Magyarországot, mert bőven elég forrást kapott rá, csak nem erre szánta.
„A helyreállítási alap forrásaiból ötven kórházat lehetett volna felújítani, de ez nem történt meg, a vasúti hálózat állapota tragikus Magyarországon, egyes vonalakon százhetven évvel ezelőtti sebességgel közlekednek a vonatok, nyugodtan elmondhatjuk, hogy a kondicionalitási szabályozás igenis komoly hatást gyakorolt a magyarok mindennapi életére” – örvendezett Kollár Kinga, mielőtt ennek hátrányos oldalára, a végletes politikai polarizálódásra terelte volna a szót. Nehéz elhinni, hogy a képviselő asszony tényleg nem érti, hogy nem azért omlik le a kórház és siklik ki a vonat, mert az unió nem utalja el Magyarországnak az erre szánt forrásokat – az összefüggés fordított: Brüsszel azért nem adja oda az e célokra szánt pénzeket, mert az Orbán-rendszer nemzeti tőkésosztálya ellopná, ahogy tizenöt éve folyamatosan ezt teszi. Erre vonatkozik a jogállamisági eljárás – nehogy már Kollár Kingának tőlem kelljen megtudnia ezt.
„A dolog pozitív oldala, hogy a magyarok romló életszínvonala erősíti az ellenzéket, én ilyen értelemben nagyon pozitívan tekintek a 2026-os választásra” – fejezte ki elégedettségét a Tisza néppárti képviselő asszonya. Nos, a nép pártján állni talán nem pont ezt jelenti. Kollár Kinga legalább ne az Európai Unió jogállamisági mechanizmusát, hanem az Orbán-rendszer bűnszervezeti struktúráját nevezte volna meg a magyarok romló életszínvonalának felelőseként, csakhogy ő ennyire inkompetens. Ez nagyjából olyan, mint villanyszerelőként nem ismerni a különbséget az egyenáram meg a váltóáram között.
Most a pártállam valamennyi megszólalója úgy tesz, mintha nem fogná fel a különbséget a haza és a rendszer fogalma közt – spekulatív értetlenségük nem is lehetne álságosabb. Az Európai Unió nem a magyarságot bünteti, amikor visszatartja a fejlesztési forrásokat, hanem megakadályozza az Orbán-rendszert, hogy módszeresen ellopja azokat. Különös, hogy Magyarország kormánya annyira azért nem akarja hazahozni a „magyaroknak” járó pénzeket, hogy csatlakoztassa az országot az Európai Ügyészséghez – ezen az áron nem kell az euró, hiszen abból az ország, és nem a nemzeti tőkésosztály gyarapodna. Annyira nem fontosak Orbán Viktornak az országot illető milliárdok, hogy azokat a közszolgáltatások fejlesztésére, és ne milliárdos hűbéresei luxuséletmódjára költse. Ki a hazaáruló?
Török Gábor a Kollár-ügyről: Nincs más
Ez így elég kevés lesz.
Hogyhogy Európa valamennyi kormánya haza bírja vinni az uniótól járó pénzeket, egyedül Orbán Viktor nem képes erre? Ugyan ki hiszi el, hogy a brüsszeli bürokraták magyargyűlölete okozza ezt? A bürokraták tényleg gyűlölködnek? Ez jutna utoljára bárki eszébe róluk. Tényleg gyűlölik Herczeg Ferencet és Wass Albertet, Nagy Ferót és Kovács Ákost? Minden európai népet szeretnek, és eurók milliárdjaival tömnek, de a magyarok szuverenitása felkorbácsolta bennük a hungarofóbiát? Nos, ez a feltételezés annyira nevetséges, hogy cáfolatra sem érdemes. Brüsszel nem a magyarságot bünteti, hanem az Orbán-rendszert, Kollár Kinga pedig nem tehet arról, hogy nem érkeznek meg Magyarországra az uniós fejlesztési források, ahogy azért sem tehet semmit, hogy megérkezzenek. Egyetlen személynek áll hatalmában hazahozni ezt a pénzt: Orbán Viktornak. Nagy kár a magyaroknak, hogy csak akkor kell neki, ha el is lophatja, és hűbérként az újnemességének adományozhatja.
A fentiek persze mit sem változtatnak azon a tényen, hogy Kollár Kinga a Tisza Pártot pusztító kommunikációs krízisbe sodorta. Úgy tűnik, Magyar Péter nem túlzott, amikor EP-képviselőit az „agyhalott”, a „tehetségtelen” és az „alkalmatlan” jelzővel illette, csakhogy amikor Vogel Evelin a hangfelvétel tanúsága szerint megkérdezte tőle, hogy akkor miért őket választotta a frakciójába, Magyar Péter nem vállalta ezért a felelősséget, és azt felelte: „mert ők voltak a legjobbak, nem volt ilyen opciónk, egy napunk volt, hogy eldöntsük a többi közül”. Az alábbi idézet aztán arra a tényre vonatkozóan igazít el, hogy Magyar Péter régóta jól tudja, hogy képviselői nyilatkozatképtelenek. „Mondtam nekik délután, hogy senki nem nyilatkozik. No fucking way! Senki rajtam kívül!” Nos, Kollár Kinga képviselő asszony elő adásának ismeretében egyáltalán nem kell csodálkozni a Tisza-elnök félelmén. Az, hogy Magyar Péter tehetségtelen és alkalmatlan agyhalottakra bízza pártja EP-képviseletét, már eleve aggasztó tünet – csakhogy a Tisza képviselői már kilenc hónapja felvették a mandátumaikat. Ez a kilenc hónap nem volt elég Magyar Péternek, hogy kiokosítsa a képviselőit a legfontosabb kommunikációs formulákról, amelyeket használniuk kell, és amelyeket soha nem szabad használniuk? Hiszen erre fél óra is elég lett volna.
Zsírra szállt porral támad a kormány
Ha a Fideszt leírni hiba lenne is, még a meglepetésektől hemzsegő magyar politikai életben is nehezen képzelhető el, hogy a kormányt saját intézményei penészes falai mentsék ki a támogatottsági krízisből.
Már minden politika iránt érdeklődő magyar felismerte, hogy Magyar Péter szakított a fejlesztési források visszatartásához tartozó ünneplés szocialisták és liberálisok körében bevett gyakorlatával – hogy lehetséges, hogy ennek a híre pont Kollár Kinga EP-képviselőnőhöz nem jutott el? Netán túl nehéz feladvány Kollár Kingának, hogy akkor sem jó hír a magyarok romló életszínvonala, ha ez a Tisza Pártnak reménykeltő a 2026-os választásra nézve? Azt nem volt képes a képviselő asszony észben tartani, hogy nem a kórházak felújítására nem utal az unió forrásokat, hanem arra, hogy Tiborcz István újabb és újabb luxusingatlant vegyen belőle? Az volt Kollár Kingának túl nagy intellektuális kihívás, hogy nem a magyarok szenvednek büntetést Brüsszeltől, hanem a hatalom kénytelen először szembesülni azzal, hogy a következménytelenség mégsem világtörvény? A Tisza EP-képviseletéhez netán szemernyit érteni kellene a politikához, a nyilvánossághoz meg a nyelvhez. Nem ártana a közélet mibenlétét illető minimális érzék. Kollár Kingának hasznára válna egy csekély stratégiai tudatosság, értése a Tisza Pártnak, amely nevében kommunikál, és értése az Orbán-rendszernek, amellyel szemben teszi ezt. Nem elég kidüllesztett mellkassal belehörögni a mikrofonba, aztán csodálkozni, amikor Bayer Zsoltnak felhabzik a szája.
Ha arra a kérdésre kell válaszolnom, hogy milyen sorsot szánok Magyarországnak, tétovázás nélkül vágom rá, hogy áradjon a Tisza, öntse el a Kárpát-medencét, és söpörje el a férgesült Orbán-rendszert – ez azonban továbbra sem jelenti azt, hogy a Tisza Párt politikusai bírálat felett állnának, legyen szó akár Kollár Kingáról, akár Magyar Péterről. A kritika joga az értelmiség utolsó védvonala, amit soha nem adhat fel. Mi, magyarok többet is veszíthetünk, mint az országunk és a jövőnk: amikor a pszichében megképződik a duplagondol mechanizmusa, a zsarnokság az ember lényébe költözik, belső pártbizottság dönt mindenről, és az autonóm szellem megsemmisül. Ennyit Kollár Kinga bőrénél nagyobb kincs sem ér.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/16. számában jelent meg április 17-én.
