Koronavírus és polgárosodás

Megint igaza volt a miniszterelnöknek. Néhány hete azt mondta, hogy a koronavírus-járvány miatt mindannyiunknak ki kell lépnünk a komfortzónánkból. Életvitelünk kényszerű megváltoztatásán túl, azt gondolom, viselkedési mintáink, szokásaink elhagyása, meggyőződéseink felülvizsgálata sem lehet tabu.

Sajnos a politikai osztály nem jár élen a példamutatással. A régi reflexek működnek ebben a különleges, a társadalom életét felforgató helyzetben is, unortodoxiának nincs sok jele. Írtam már én is arról, hogy a járvány fenyegetése nemhogy megváltoztatta volna, inkább még jobban elmélyítette a közélet megosztottságát. A döntő, szimbolikus pillanat a felhatalmazási törvény minden ellenvetést, kompromisszumot félresöprő áterőltetése volt, amellyel a Fidesz jelezte, hogy most sem hajlandó semmiféle korrekcióra, engedményre, együttműködésre hívó gesztusra. Az ellenzék pedig szintén a megszokott, az elkötelezett szavazóitól elvárt módon reagált.

De ez csak egyetlen, nem is a legjelentőségteljesebb példa a komfortzónából való kilépés képtelenségére. Eddig a pillanatig legalábbis a kormány semmi jelét nem mutatta annak, hogy a koronavírus és a nyomában járó, ma még felmérhetetlen horderejű változások letérítenék az elmúlt tíz évben kitaposott útról. Ennek tragikomikus megnyilvánulása a Brüsszel elleni kirohanások hangerejének újbóli feltekerése. A magyar jogállamiság helyzete régóta kényes kérdés az Európai Néppártban és az uniós testületekben, így a kormány(főnek) időkorlát nélküli felhatalmazást biztosító törvény provokáció volt, amire hamar reagáltak is a címzettek.

Magyarország a járvány elleni küzdelmet is a szuverenitás jegyében folytatja, miközben csendben – ahogy eddig is – igénybe veszi a Brüsszelből érkező forrásokat.

Ahhoz képest, hogy a kormány nemrég a veszélyhelyzet ürügyén a polgármesterek gyámság alá helyezését tervezte, Orbán Viktor a koronavírus terjedése elleni védekezés szempontjából kritikus húsvéti ünnep előtt mintha visszaadott volna egy jókora darabot az önkormányzatok autonómiájából. Miközben a kijárási korlátozás szintjét fenntartotta, azt nem szigorította tilalommá, a polgármesterekre bízta, hogy bevezetnek-e további korlátozásokat. Mielőtt bárki valamiféle decentralizációs fordulat jelét fedezné fel ebben, siessünk tisztázni, hogy a Fidesz által is rutinszerűen alkalmazott ősi trükkel állunk szemben. Olyasmi ez nagyban, mint amikor Demszky Gábor több főpolgármesteri ciklussal a háta mögött kifakadt a kátyús utak láttán. Nincs az a széles körű felhatalmazás, hatalomkoncentráció, amely az ezzel járó felelősség férfias vállalására késztetne bármely politikust. Holott a felhatalmazási törvény nem a „Diktatúra-e Magyarország?”, hanem a „Kié a felelősség?” kérdése felől értelmezendő.

Annak vitájában a Fidesz ki is mondta, nincs szüksége az ellenzékre a koronavírus elleni küzdelemben.

Ez pedig a teljes és oszthatatlan felelősség magára vételét is jelenti, amit azonban a miniszterelnök igyekszik lerázni magától.

Ezért veszi propagandagépezete össztűz alá az ellenzéki településvezetőket, az élen természetesen a főpolgármesterrel. A járvány elleni küzdelem – sajnos – még nagyon messze van a mérlegkészítés fázisától, de a kormány – biztos, ami biztos – a veszteségekért, a kudarcokért már most bűnbakokat keres. És talál meg polgármestereket, kórházigazgatókat.

Az eddig felsoroltak a veszélyhelyzetben is uralkodó kommunikációs kormányzás velejárói. Van azonban egy terület, ahol a sémákhoz való ragaszkodás súlyos társadalmi kárt okoz már jelen időben is. A gazdasági válság kezelésére már több, számos elemében nyilván hasznos intézkedést bejelentett a kormány (és a jegybank), de a munkáját elvesztő, megroppant egzisztenciájú sokaságnak nem siet mentőövet dobni a hatalom. Ehelyett rendületlenül folytatódik a vagyoni és tulajdonviszonyok központilag irányított átrendezése, a miniszterelnöknek kedves nagyvállalkozói kör csillagászati pénzekkel való kistafírozása.

Orbán Viktor ragaszkodik a neoliberális dogmákhoz: tabu az egykulcsos adó és az álláskeresési támogatásra való példátlanul rövid időtartamú jogosultság, a rugalmas munkaerőpiaci viszonyok ürügyén tovább nő az állami alkalmazottak és a versenyszférában dolgozók kiszolgáltatottsága. Vállalati hitelprogramokra tervezik kiönteni a pénzt, miközben a kormány elzárkózik a bajba kerülteknek bármifajta segélyszerű juttatást adni. Holott húsvétkor Ferenc pápa is egyetemes alapjövedelem bevezetésére kérte az országok vezetőit. Függetlenül a gyakorlatba ültetéstől, volt igazsága a Fidesznek abban, hogy segély helyett munkát kell adni az embereknek. De most rengetegen szorulnak önhibájukon kívül segítségre! Különben menthetetlenül leszakadnak.

Kénytelen vagyok nagy szavakat használni:

ha ebben nem lesz azonnali, gyökeres változás, a magyar polgárosodás évszázados álma hosszú időre megint feledésbe merül.

Ideje túllépni az elmúlt tíz év vitáin, meggyőződésein. Igen, miniszterelnök úr, ki kell lépni a komfortzónából!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/16. számában jelent meg április 17-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/16. számban? Itt megnézheti!