Publicisztika

Ahol minden pofon jó helyre megy

Ahol minden pofon jó helyre megy

Egy helyről nem érhetné szó a DK kampányát: a Fidesz köreiből. Hiszen végső soron ők kezdték el a pedofíliával alap nélkül összekenni politikai ellenfeleiket.
Botrányos

Botrányos

Pedofilmentegetőt akartak szabadlábra engedni?! Jajajaj, nehogy elfajuljanak itt a dolgok, és végül még migráncsokat csempészőket is szabadlábra akarjanak engedni! Vagy izé. Az már megvolt? Upsz.
Nagyfőnök, nagy bukás

Nagyfőnök, nagy bukás

Portik Tamás rossz időben, rossz helyen akart a magyar Tony Montana lenni. Manapság másvalaki foglalja el azt a helyet, más a Nagyfőnök, hogy számára mikor jön el az ítélethirdetés ideje, azt most még lehetetlenség megmondani, de semmi sem tart örökké.
Je suis bunkó

Je suis bunkó

Mészöly Géza, az Újpest edzője „nagydarab fekának” nevezte játékosát, eltiltották, de Orbán Viktor kiállt mellette. Rasszista lenne a miniszterelnök?
Altató

Altató

Elképzeltem. Ül az agytröszt, és erősen agyal, jól hallhatóan csikorognak a fogaskerekek, hogyaszongya két baj van, miszerint túl hamar mondott le a köztársasági elnök, a maradék show-t meg elvitték az influenszerek, velünk már megint nem törődik a kutya sem.
Polgári hitvallás

Polgári hitvallás

Ha egy nap újra beköszönt a szabadság és a nemzeti önrendelkezés pillanata, nem szabad hagyni, hogy megint egy vagy két kiváltságos csoport sajátítsa ki Magyarország sorsát, javait, szellemi életét. Ehhez öntudat és anyagi biztonság kell.
A hatalom szennye

A hatalom szennye

A miniszterelnök és családi, baráti, üzleti/politikai környezete ijesztően amorális, a keresztény és azon túl az általános emberi civilizáció értékein pőre hatalmi érdekből, a nemzet erőforrásainak uralása, vagyona eltulajdonítása céljából bármikor átgázoló gépezet.
Ha beszélhetnék Magyar Péterrel…

Ha beszélhetnék Magyar Péterrel…

Őszintén mondom, kifejezetten vágyom rá, hogy valaki végre magyarázza el, mi folyik itt, a Kárpát-medencében! Valaki okos ember, aki érzelemmentesen és kellő távolságból képes szemlélni az eseményeket…
Korunk botránya

Korunk botránya

Navalnijt sovinisztaként számon tartani nagyjából olyan, mintha azt mondanánk: Orbán Viktor 1989-ben a padlássöprő, németeket kitelepítő, moszkovita Nagy Imrét temette újra.