Megváltozóban van Amerika. Megváltozóban van a kultúrája is. Az európai ember számára követhetetlen sokszor, hogy mégis, mi történik, így lehet, hogy én is rosszul látom – de én nem a neoliberalizmus ellen fellázadt embertömegeket látom, nem azt, hogy szétesik Amerika. Én azt látom, hogy ahogy Amerika lakossága változik, létszámában, etnikai összetételében, egy új kultúra kezd kialakulni, egy új Amerika; egy új középosztály, amelyik már nem kizárólagosan fehérek alkotta; egy olyan új Amerika, amelyiknek az új vezetői már nem a hidegháborús időszakban nőttek fel, amelyiknek életfelfogását és kultúráját már alapvetően befolyásolta az, hogy az Államok lett a földkerekség egyetlen szuperhatalma; amelyik már az internet és a szuperhősfilmek korában nőtt fel. Egy olyan Amerika, ahol az emberek alapvető életérzése más, mint a megelőző nemzedéké.
A tüntetéshullámban és az arra adott, sokszor pánikszerű reakcióban azt látom, hogy azok a kulturális változások, amelyek már legalább egy évtizede zajlanak, most értek össze és kezdenek kicsúcsosodni. Az 1968-as tüntetéssorozat egyszerre szólt a vietnámi háború befejezéséről, a flower power nemzedékről, a Nixon-ellenes, demokráciapárti tüntetésekről, a feketék polgárjogi mozgalmáról, Robert Kennedy és Martin Luther King Jr. meggyilkolása nyomán a közfelháborodásról, és az ezeket a megmozdulásokat kísérő rendőrségi brutalitás elleni tiltakozásról is.
A mostani tüntetéshullámok elsősorban ismét csak az intézményes rasszizmus felszámolásáról, a rendőrségi brutalitás elleni tiltakozásról szólnak, de bennük van minden más is: a globális klímaváltozás elleni határozott kiállás követelése, a rendőrségi és igazságszolgáltatási reform követelése, a szétnyíló jövedelmi olló miatt a gazdagokra és nemzetközi vállalatokra kivetett adók növelésének sürgetése, de ugyanúgy a demokrácia melletti kiállás is. Korábbi cikkemben felvetettem, hogy nem pusztán az etnikai feszültség és a rendőrség túlkapásai – és egyes esetekben brutalitásai – vezettek el idáig, hanem benne van az összes válság, ami most mind Donald Trump elnök nyakába szakadt: a koronavírus okozta egészségügyi, munkaerőpiaci, és szociális válság is: sokaknak fogytak, merültek ki a tartalékai.
Ugyanúgy, ahogy az év elején az ausztráliai bozóttüzek egyszer csak összeálltak egy nagy tűzkatlanná. Azt se felejtsük, hogy míg Magyarországon a passzív rezisztenciának, úgy az Államokban a nyíltszíni, nagy létszámú tüntetéseknek van hagyománya.
Donald Trump közben rendkívül népszerűtlen, végig 40-41% környékén mozgott eddigi 3,5 éves elnöksége ideje alatt, és az utóbbi mérések további gyengülést mutattak. Az, hogy nem békítő, hanem agresszív hangnemet ütött meg, a hadsereg bevetésével fenyegetőzött (de ezt még a szenátus is blokkolta), és gyengének nevezte a tüntetéseket eltűrő kormányzókat, csak olaj volt a tűzre, ahogy az is, hogy szétveretett egy békés tüntetést pusztán azért, hogy lefényképezkedjen egy templom előtt, Bibliával a kezében (miközben a templomi lelkészt is könnygázzal kergették el a rendőrök). A tüntetések ellene is szólnak.
Milyen kulturális változások indultak el az elmúlt évtizedben? Soha nem volt még ilyen fontos a klímakérdés. A közbeszéd részévé lett. A #MeToo-mozgalom korábban érinthetetlennek gondolt közszereplők pályafutásának vetett véget. A Black Lives Matter, amelyik egy 2012-es eset után 2013-ban indult, a fő hívószava a mostani tüntetéssorozatnak is. A melegházasság, a jogaik kiterjesztése is elképzelhetetlen volt még a kultikus Fiúk a klubból című sorozatban is, pedig az már a XXI. században futott. Az, hogy korábbi klasszikus filmeket és filmsorozatokat értékelünk újjá egy új, megváltozott erkölcsi felfogás alapján, nem az Elfújta a széllel kezdődött; a Jóbarátok kapcsán is felmerült az, hogy ma már ilyen sorozatot nem lehetne forgatni. A szobrok áthelyezése, ledöntése, elsősorban a konföderációs szobrokra, illetve Kolumbusz Kristóf köztéri szobraira értve, sem most kezdődött, hanem évek óta tart. Ezek a változások most mind egy hatalmas löketet kaptak; a politikusok egyre-másra igyekeznek a tüntetők kedvében járni, szobor-áthelyezésekkel, a rendőrségi reformok megsürgetésével.
Viszont ahogy az 1968-as tüntetéssorozat végén is erősebb, összetartóbb lett Amerika, én nem Amerika szétesését, hanem megerősödését feltételezem a tüntetéssorozat elmúlta után. Azt gondolom, hogy egy ilyen kiélezett helyzetben a politikusok, megválasztásukat előmozdítandó a tiltakozáshullám mellé állnak, és kedvezményeket tesznek a szavazatokért. Noha nagyon rossznak tűnik a helyzet, de közel sem olyan rossz, mint volt 1968-ban; bár láttunk erőszakos jeleneteket, ám a rendőrség közel sem olyan brutális, és a XIX. századi polgárháború megismétlődésének még az esélye sincs meg.
Az egészségügyi, a munkaerőpiaci, és a szociális válság mellett negyediknek mondhatjuk azt is, hogy szűk fél éven belül választás lesz, és ilyenkor mindig sokkal felfokozottabb a hangulat, sokkal érzékenyebbek a székük megtartásáért vagy azok megszerzéséért küzdő politikusok is, gyorsabban reagálnak a közvélemény változására, míg Trump – úgy tűnik – ebben sem képes lépést tartani. Egyre nagyobb a felmérések szerint a kihívó, Joe Biden előnye, és egyre többen hátrálnak ki az elnök mögül mögül a republikánus párton belül is.
A tüntetések kezdik elérni céljaikat
A tüntetések három hete alatt, úgy tűnik, a tiltakozók legalább részben elérték céljaikat. Elöljáróban fontos leszögezni, hogy a több mint 750 városban folyamatosan zajló tüntetések javarészt békés természetűek. A mobiltelefonok és testkamerák korában viszonylag hamar be tud kerülni a médiába mindenfajta törvénysértés; az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy agresszió egyelőre inkább a rendőrség részéről történik, illetve, mivel a rendőrök a tüntetésekkel vannak elfoglalva, ennek örvén a fosztogatások és egyéb bűncselekmények megszaporodtak.
Frank Figliuzzi, az FBI volt kémelhárításért felelős igazgatóhelyettese azt mondta, hogy tudomása szerint többnyire nem a tüntetők randalíroznak, hanem vagy opportunista bűnözői csoportok, akik kihasználják a helyzetet, vagy (meglepő módon) olyan szélsőjobboldali szervezetek tagjai, akik kimondottan békétlenséget, sőt, akár polgárháborút akarnak szítani. (Itt elsősorban a QAnon-összeesküvéselméletben hívő csoportokat nevezte meg – hogy állításai mennyire igazak, azt gondolom körültekintő elemzések és bizonyítékok beszerzése fogja igazolni vagy cáfolni. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy az Igazságügyi Minisztérium nem talált kapcsolatot az őrizetbe vett randalírozó tüntetők és az Antifa mozgalom között.) Tucker Carlson pedig, aki a tüntetéseket negatívan értékelte, több komoly céges hirdetőt elveszített. Egy ilyen döntést nem hoznak meg hirtelen felindulásból a cégek: ez azt jelenti, úgy érzékelik, hogy jelenleg azzal tudják a fogyasztók szimpátiáját megtartani illetve elnyerni, ha kiállnak a tüntetők mellett.
Mi mindent követelnek a tüntetők? A legfontosabb, hogy a rendőri brutalitás ellen akarnak fellépni, általános bűnüldözési reformokat követelve, illetve, hogy a fekete közösséget vegyék emberszámba, ugyanis szerintük a velük szembeni rendőrségi tevékenységek rendszerszintűen előítéletesek és rasszista gyökerűek. Az elhíresült „Defund the police” (vonjatok el pénzt a rendőrségtől) transzparens sem arról szól, hogy meg kell szüntetni a rendőrőrsöket, hanem, hogy a rendőrség katonai eszközökkel való felszerelésének véget kell vetni (az elmúlt évtizedekben 7,2 milliárd dollár értékű katonai felszerelést kapott a rendőrség), és a forrásokat át kell csoportosítani megelőző és szociális programokra, illetve közösségfejlesztésre, mert gyakran pont azért van szükség erős rendőri jelenlétre, mert az elhanyagolt, lelakott környékeken természetes módon szaporodik el az erőszak. Az amerikaiak többsége nem ért egyet ugyan ezzel a szlogennel, ám elismerik a rendőrségi reformok szükségességét.
Nem csak a demokraták, de a republikánusok is törvénytervezeteken gondolkodnak, és több városban, így New York-ban is már most betiltották a fojtószorítás alkalmazását. Az, hogy Minneapolisban (abban a városban, ahol George Floydot egy rendőr megölt) a városi tanács megszüntette a rendőrséget, túlzott reakciónak tűnhet, ám itt arról van szó, hogy egy alapvetően másfajta rendőrséget szeretnének a mostani helyett létrehozni, ugyanis megreformálhatatlannak ítélték a jelenlegit (valószínűleg a rendőrszakszervezetet akarták így megkerülni).
Minden más pedig abból következik, hogy a közvélemény ilyen mértékben támogatja a mozgalmakat. Ahogy a szoborállítás, úgy a szobordöntés is szimbolikus aktus, és a demokraták (meglovagolva a közhangulatot) már be is nyújtottak egy olyan törvényjavaslatot, amely szerint a konföderációs vezetők szobrait el kell távolítani a Kongresszus épületéből. Az elnök hevesen tiltakozott az ellen is, hogy bármilyen olyan katonai bázist, amelyet konföderációs vezetőről neveztek el, átnevezzenek, kitweetelve, hogy ezek a támaszpontok „a Nagy Amerikai Örökség részei, és a Győzelem, Győzés és Szabadság jelképei”, ezért „az Adminisztrációmban fel sem merülhet, hogy ezeket a Hatalmas és Mesés Katonai Létesítéményeket átnevezzék…” (a kiemelés az eredetiben), a Szenátus mégis erre készül.
Talán nem véletlenül. A Konföderáció vezetői jogilag mind az Egyesült Államok árulói voltak, a kiváló államok pedig lázadók, az alkotmány szerint ugyanis lehetetlen kilépni az Egyesült Államokból (szemben az Európai Unióval). Nem csak az a baj velük és szobraikkal, hogy ezek a polgárháborús vezetők az Államok árulói voltak, hanem az is, hogy az egész polgárháború a rabszolgatartás kérdése miatt tört ki. A konföderációs zászlók nem a dél örökségét, hanem a rabszolgatartó örökséget hirdetik – ahogy a konföderációs vezetők köztéri szobrai is. Ezeket a szobrokat az elmúlt évtized során folyamatosan kezdték elszállítani, ledönteni, tehát a kulturális váltás is hamarabb kezdődött el, az események most csak felgyorsultak. A jelenlegi, nemzedékváltó Amerika terhesnek érzi a Konföderáció örökségét, és nem érti, hogy kerülhettek ki ezek a szobrok egyáltalán.
Szobordöntések, átnevezések, változások
A tüntetők Kolumbusz Kristóf szobrait is több helyen ledöntötték, megrongálták Jefferson vagy Londonban Churchill szobrait is. Kolumbuszról érdemes tudni, hogy az Államokban emléknapja van (október 12-e), és a sok köztéri szobra a helyi olasz kisebbségnek köszönhető – pont rájuk hivatkozva nem támogatja Andrew Coumo New York-i kormányzó azok elvitelét. Kolumbusz ellenben sosem járt Észak-Amerikában, és nem csak gyatra tengerész volt, hanem a bennszülött lakosság mészárosa is. Az emléknapját évek óta vitatják, ahogy a köztéri szobrainak létjogosultságát is.
A köztéri szobrokon kívül a sportban is és a tévék képernyőjén is érződik az, hogy változik az erkölcs és a kultúra. Ami régen elfogadható volt, egy-két nemzedékkel később már nem az, gondoljunk csak a Reklámőrültek című sorozatban felidézett világra. Többször leírtam korábban, hogy Trump csak a mai fogalmak szerint rasszista, ha aszerint az időszak mércéje szerint mérünk, amelyben felnőtt, egyáltalán nem számít annak (sem szexistának vagy homofóbnak). Viszont a ma embere új mércével mér, és ennek a kulturális újraértékelésnek esett (átmeneti időre) áldozatul az Elfújta a szél című film is. Magyarországon is komoly vita robbant ki, hogy mennyire volt ez helyes lépés; filmtörténeti mérföldkő is, ráadásul a filmben nyújtott alakításáért először kapott Oscar-díjat színesbőrű nő, hogyan lehetne akkor ezt rasszistának nevezni? Már pedig a film idealisztikus módon ábrázolja a régi Dél életvitelét, egyáltalán nem hangsúlyozza a rabszolgaság embertelenségét, a feketéket pedig leegyszerűsítve, sematikusan ábrázolja. Maga a színésznő sem ülhetett a színésztársai közé a díjátadón, a sötétben, hátul kellett várakoznia, hogy az ő nevét mondják-e be vagy másét. Így a HBO úgy döntött, hogy időlegesen leveszi a filmet a műsoráról, és majd akkor teszi vissza, ha egy magyarázó rövidfilmet is készítenek hozzá. Szerintem jól döntöttek.
Rosszabbul járt a Cops (Zsaruk) című, rendőrökről szóló reality-sorozat, amelyik 1989 óta volt a képernyőkön. Az epizódokban mindig a rendőrök voltak a jófiúk, sosem követtek el túlkapásokat, és mindig gyorsan elkapták és letartóztatták a bűnelkövetőt. Az utóbbi pár hét fejleményében, amelyben egyre több olyan videó kerül fel az internetre (itt egy frissen feltöltött, bár 2019-es videó), amelyek pont, hogy a rendőrségi brutalitásról szólnak, a sorozat megrendelői úgy érezték, hogy ideje a műsornak véget vetni. Valódi rendőrök is elvesztették állásukat az internetre feltett különböző hozzászólásaik miatt. Más, rasszistának gondolt műsorokat is elkaszáltak, és egy ideig nem volt elérhető a Waczak Szálló egyik része sem.
A filmiparban sem most kezdődött a kulturális váltás. Pár éve volt csak az #OscarSoWhite hashtag, és elkezdték újraértékelni a fehér bőrű színészek által játszott nem-fehér bőrű karakteres filmeket is (whitewashing).
A sport világában is évekkel ezelőtt indult a változás: Colin Kaepernick, aki az amerikai himnusz hallgatása közben féltérdre ereszkedve nyilvánította ki tiltakozását az elsősorban fekete közösséget érő rendőri erőszakos és előítéletes fellépések ellen, még elveszítette állását 2017-ben. Akkor egy újság úgy fogalmazott: pontosan annyi esélye van ismét játszani, mint egy rendőrtisztnek arra, hogy elítéljék, amiért megölt egy fekete bőrszínű embert.
Most viszont Roger Goodell, az NFL biztosa nyilatkozatot adott ki, utólag igazat adva a San Francisco 49-esek irányítójának. „Hallgatnunk kellett volna az NFL játékosaira és biztatnunk őket arra, hogy békésen fejezzék ki tiltakozásukat.” Kaepernick ugyanis pontosan ezt tette, ezzel kisebbfajta, ám eredménytelen mozgalmat indítva el. A közvélemény nagyobbik fele ugyanis akkor még elítélte őt. Pedig John F. Kennedy már 1962-ben megmondta: „Mindazok, akik a békés változásokat lehetetlenné teszik, az erőszakos forradalmat elkerülhetetlenné teszik egyúttal.” Magan Rapinoe, az amerikai női foci sztárjátékosa volt az első, aki az NFL-en kívül csatlakozott Kaerpernick tiltakozásához. Akkor az Egyesült Államokbeli Labdarúgószövetség még betiltotta a csendes tiltakozásnak ezen formáját. Ezt a tiltást most feloldották. Az Amerikában népszerű autós sport, a NASCAR világából jött a hír, hogy az egyetlen színesbőrű sofőr, Bubba Wallace kérésére a szövetség betiltotta az összes konföderációs zászlót a rendezvényein. Mindezt úgy, hogy az a leggyakrabban lobogtatott zászló a sportágon belül. Kérdés, hogy mennyire tudják ezt a tiltást keresztülvinni.
A baby boomerek lelépnek a színről
Összefoglalva: megváltozóban van az Egyesült Államok demográfiai és szociográfiai összetétele, és ez a változás egy új kultúrát is magával hoz. Az új Amerika nem kér az egy nemzedékkel korábbiak által elfogadott kulturális normákból. Tehát tulajdonképpen egy nemzedékváltásnak vagyunk most tanúi: lelépnek a baby boomberek a színről. A vezető politikusok mind 70 felettiek, Joe Biden 77, Donald Trump 74, Nancy Pelosi 80, Bernie Sanders 78, Hillary Clinton is 72; velük véget ér egy politikai nemzedék is.
Az elmúlt években megindult kulturális változások úgy tűnik, mostanra értek össze. Ebbe a körbe tartozik a melegházasság legalizálása, a kannabisz részleges legalizálciója, a #metoo-mozgalom során újraértelmeztük azt, mi a zaklatás; a klímatüntetések sem most kezdődtek, ahogy a kisebbségek elleni intézményesült erőszak sem, ám a videózásra képes mobiltelefonok mindenki számára most mutatták meg sokkoló erővel a fekete közösség mindennapos tapasztalatait. Ezek a változások eddig is jelen voltak, ám most egyesülve nagy erővel törtek felszínre egy kimondottan régimódi nézeteket valló elnök és több válsághelyzet egyidejű jelenlétének katalizálásának közepette. Amit most látunk, az az, hogy szemünk előtt alakul át Amerika. Az Egyesült Államok túlélt ennél sokkal rázósabb belső feszültséget is, és (átmeneti visszaesések után) mindig megerősödve jött ki belőle.
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
