A napokban ünnepelte volna harmincadik születésnapját a Jászföld, a Jászság kétheti rendszerességgel megjelenő lapja. Sajnos csak egy évet élt meg. Jelenkori történetünkben az első és eddig az egyetlen olyan sajtótermék volt, amely a Jászságon belülről – nem megyeszékhelyen – szerkesztve, nem egy településhez kötődve foglalkozott a jászokkal. Születése, létezése és gyors megszűnése azonban nem csak a jászok számára fontos történet, és nem csak a mi identitásunk ápolásáért érdemes megemlékeznünk róla.
1991. április 19-én jelent meg a Jászföld bemutatkozó száma. Civil kezdeményezés gyümölcse, amelyhez támogatást egy helyi vállalkozás, a Jászsági Építőipari Szövetkezet adott. A felelős szerkesztő az utolsó számban foglalta össze, hogy a változatos cikkek íróin túl kik járultak még hozzá a 26 számot megélt regionális sajtótermék megjelenéséhez: „Köszönet illeti a Hűtőgép újság szerkesztőit, akik hosszú ideig segítették a formába öntést, a Volán gépkocsivezetőit, akik a terítésben működtek közre, a Hűtőgépgyár nyomdájának dolgozóit, akiket ugyanúgy hatalmába kerített közös próbálkozásunk nagyszerűsége, mint még sokakat a Jászságban és azon kívül.” A lap megálmodója, tördelője, szerkesztője, terjesztője, a kimunkált vezércikkek és számos riport, interjú, cikk szerzője pedig Lukácsi Pál volt, akivel a névegyezés nem csak névrokonságból fakad. Ő az édesapám, és amennyire a szívéből fakadt ez a vállalkozás, úgy a lapot magát kicsit a féltestvéremnek is nevezhetném.
A személyes érintettség miatt elfogult lehetek a Jászföld jelentőségét illetően, az ilyen kezdeményezések értékét azonban lehetetlennek tartom túlbecsülni. Ráadásul mindez politikai szabadságunk reggelén, a rendszerváltás után egy évvel. Annyi minden sűrűsödik és csapódik le benne! A kor hangulatát és reményeit megőrzi az utókornak, mint a borostyán az őskori bogarat. Mementó arról is, hogy a vidék élt és élni akar. Polgárságunk nem szűkül a fővárosra és imitt-amott a megyeszékhelyekre. Bizony, a falvakban is élnek kiművelt őrei a magyar gondolatnak, és csiholói a demokráciának. Az őrlángok pedig ma is parázslanak, csak sok helyütt a szikrát jelentő remény hiányzik.
A Jászföld történetének tanulsága kettős. Csak 26 lapszámot élt meg. Nem sikerült támogatókat találni ehhez a valóban független sajtótermékhez. Azóta sincs olyan újság, amely a Jászság egészéhez szólna a Jászságból. Viszont volt ez a 26 lapszám. Színvonala egyre javult, és az ügy, a Jászság lapja egyre többeket nyert meg cikkírónak, segítőnek. A kor kutatóinak hallatlanul értékes forrásanyag, mert magas színvonalon enged bepillantást egy régió életébe egy izgalmas időszakban, amikor a pártállamból jogállam, a tervgazdaságból szabad piaci kapitalizmus, a diktatúrából demokrácia lettünk.
A szabadság mámora járta át az országot azokban az években 1987-től az első szabad választásokig. Pártállástól, közvetlen élményektől függően valakinek esetleg tovább, de egy-két éven belül elvesztek az illúziók. Az édes demokrácia pár hónap alatt keserű valósággá változott. A rendszerváltás idejéből a rengeteg remény visszatekintve naivitássá degradálódott. Ennek nem lett volna szabad ilyen drasztikusan megtörténnie. A kitüntetett történelmi pillanat varázsának nem lett volna szabad kikopnia a hétköznapi történésekből. Ott kell lüktetnie a poros rutin és az unásig ismétlődő pártpolitikai csatározások alatt annak a felismerésnek, hogy önmagában a rossz döntés lehetősége is érték. A szabadság akkor is érték, ha azzal nem élünk vagy adott esetben visszaélünk, mint ahogy visszaéltünk az elmúlt évtized(ek)ben.
Amikor a Jászföld mutatványszámának vezércikkét olvastam, könnybe lábadt a szemem, mert rácsodálkoztam arra a szellemiségre, amelyben nevelkedtem, és amelyet szívem mélyén normának tartok – mára mégis lemondtunk róla. „Nem kívánunk hatalmi érdekeket szolgálni, mindamellett figyelemmel kísérjük a vidék politikai életét, hogy mértéktartó ellenzékiséggel tájékoztassuk az olvasót. A hatalmon lévőknek ugyanis jár annyi lojalitás, amennyi a demokratikus választáson szerzett többségi szavazatok miatt megilleti, alapvetően mégis azokhoz vagyunk közel, akiket nem véd hatalmi gépezet, jól kiépített háttér.” A sajtó szerepe és feladata ez. Az objektivitás lehetetlensége nem ment fel a felelősség és a részvét alól. A mindenkori újságírónak azok mellett kell elkötelezettnek lennie, akiket tájékoztat, és nem azok mellett – vagy azok ellenében –, akikről tájékoztat.
Ez egyszersmind egy polgári attitűd is, amely a leginkább hiányzik ma a közéletünkből. Itt pihen a papíron, feketén-fehéren egy kis, vidéki lap hasábjain, amely élt egy évet, de amely megmozgatta akkor „az egész Jászság írástudó szellemi elitjét, politikai hovatartozástól függetlenül”. Tanárokat, könyvtárosokat, hivatali dolgozókat, területük szakértőit, papokat. Azt érezték, hogy amit tesznek, az hasznos, és egy igaz, jó ügyet szolgálnak – emlékszik vissza édesapám. Legjobb énünknek állít emléket a Jászföld, amely azonban most is a részünk, és formától függetlenül folytatásra hivatott.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/18. számában jelent meg, április 30-án.
