Lehet-e hazát árulni euróért?

Hazaáruló – skandáltatta Hende Csaba fideszes politikus a szombathelyi önkormányzati kampányrendezvényen az ellenzéki polgármesterjelöltről. „Hazaáruló” – mondta az országgyűlés elnöke, Kövér László az elhunyt volt szocialista miniszterelnökre, Horn Gyulára pár nappal ezelőtt. „Hazaárulás minősített esete” – jelentette ki Schiffer András még LMP-s képviselőként az Orbán és Putyin által nyélbe ütött paksi szerződés titkosításáról. „Nettó hazaárulást követnek el azok a pártok, amelyek az euró mielőbbi bevezetését követelik” – mondta ugyancsak Schiffer András október végén egy konferencián.

A hazaárulást az követi el, aki abból a célból, hogy „Magyarország függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn”. Ez olyan súlyos bűncselekmény, amelyet a törvény 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel szankcionál. Ezért jó lenne, ha a parázs viták hevében sem dobálóznánk ezzel a becsmérlő jelzővel, mert hazaárulóként a töröknek, az osztrák császárnak, a szovjet megszállóknak hazánkat eláruló gazembereket azonosítjuk.

Vagyis minimum a becsületébe gázolt politikai riválisának Hende Csaba, amikor súlyos bűncselekmény elkövetésével vádolta, és erre buzdított másokat is. Kövér László egy védekezni nem tudó, elhunyt politikust gyalázott a legsúlyosabb bűncselekmény vádjával. Schiffer pedig legutóbb egy teljesen legitim vitában az övétől eltérő álláspontot képviselő politikai pártokat nevezte nettó hazaárulóknak. Bár pontosan nem értjük, mit jelent a nettó hazaárulás a bruttó hazaáruláshoz képest, de feltételezzük, hogy a nettóval ez esetben nem kisebbíteni akarta a volt politikus jogász a minősítését, sokkal inkább súlyosbítani.

Az euró bevezetése, az euróövezethez tartozás kérdésének megvitatása az egyik legfontosabb közügynek számít. Először is azért, mert az unióhoz való csatlakozásunk idején szerződésben vállaltunk kötelezettséget arra, hogy be fogjuk vezetni az eurót, amikor elérjük az ehhez szükséges fejlettségi szintet. Márpedig egy ország tekintélyét, jó hírnevét a világban az adja, ha tisztességesen állja a szavát a megkötött szerződések tekintetében. Ráadásul ez európai unió pénzügyi rendszeréhez való tartozást szorgalmazni nem hazaáruló cselekedet, hanem sokkal inkább hazafias tett, ha már ilyen érzelmekben gazdag kifejezések szükségesek a kérdés fontosságának hangsúlyozásához.

A konvergenciaprogramok – magyarra lefordítva: a brutális megszorító intézkedések –, amelyek az euróövezethez való 2006-os csatlakozásunkat célozták a Gyurcsány-kormány idején, nagyon sok terhet raktak a bérből és fizetésből élőkre. Ők voltak azok, akik közül sokan adósodtak el a 2000-es években devizaalapú hitelben, mert sokkal kedvezőbb volt a kamata a forintalapú hitelekhez képest. Abban a hiszemben vették fel ezeket a hiteleket, hogy bízhatnak a vezető politikusokban, akik vállalták, hogy felkészítik az országot a csatlakozásra az euróövezethez, és a vállalásokat teljesítik is. Ez azonban nem történt meg. Részben emiatt dőltek be a devizaalapú hitelek, emiatt vált földönfutóvá több százezer magyar ember. Ezért vált több tízezer magyar gazdasági menekültté, és keresett magának tisztességesebben kormányzott új hazát. A devizahitelesek például az euró bevezetését 2006-ban, vagy bármikor 2010 előtt biztosan nem tartották volna hazaárulásnak, mert nem mentek volna csődbe.

A kormányfői döntésre komoly hatást gyakorolni képes jegybank elnöke a fél- vagy teljes diktatúrák által megálmodott közös valuta övezetéhez igyekszik csatolni hazánkat, és erre válaszul a kormány pénzügyekért felelős minisztere, Varga Mihály próbál mindent megtenni azért, hogy a kazah–orosz–kínai érdekkörrel szemben az Európai Unióhoz láncolja hazánkat az euróövezethez való csatlakozás szándékának fenntartásával. Ilyen helyzetben hazaárulást emlegetni a pénzügyminiszteri álláspontot erősítő ellenzéki pártokkal szemben meglehetősen visszatetsző viselkedés.

A bérből és fizetésből élők nyáron aggódva figyelték a forint árfolyamának romlását. Azon izgultak, belefér-e még a családi büdzsébe, hogy végre megláthassák ők is a tengert, az Adriát. Ők nem arra gondoltak, milyen jó is a forint gyengülése a gazdaság exportra dolgozó vállalkozásainak, hanem a bérük, a nyugdíjuk, szociális járandóságaik értékállósága miatt aggódtak.

Persze bizonyára jót tesz a nemzetállami függetlenségünknek, dagasztja a honfi kebleket, ha a jegybank monetáris tanácsában Orbán Viktor pártkatonái és Matolcsy György csókosai – miután elveszejtették a közpénzjellegét pár száz milliárdnak –, kiszervezve a pénzt alapítványaikba, még játszadozhatnak is a forint vásárlóerejével. Nem azokat kellene rágalmazni, akik támogatják az euró bevezetését, és a nemzeti szuverenitás magasztos érzését inkább másként élnék meg.

Jó lenne, ha legalább abban közmegegyezés születne, hogy Magyarország Európa erősödésében érdekelt, és például azt szeretnék elérni, hogy az euróövezet valutája kiállja a versenyt a dollárral, Putyinék tervezett kriptodevizájával szemben is. Magyarország Európa szívében van, ezért aztán tényleg ne is akarja senki lecserélni „a házszámot”, se a sejtelmesen bazsalygó Putyin, se a kipcsakok fejedelme, se a véreskezű Erdogan kedvében járva. Inkább tartozzunk Európához, és osztozzunk sorsában, mint hogy mindenféle szélnek kiszolgáltatva olyan viharok közé sodródjunk, amelyeknek nem ismerjük a valódi természetét.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/46. számában jelent meg november 15-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/46. számban? Itt megnézheti!