Szilárd Leó és Teller Ede a világbékét találta fel. A nukleáris fegyverek korában nincs belátható esély a harmadik világháborúra, mert azt senki nem nyerheti meg, de minden résztvevő elveszíti. Atomhatalom nem állhat hadban más atomhatalommal a nukleáris töltetet hordozó ballisztikus rakéták száma és csapásmérő ereje miatt. Ha az ellenség nukleáris fegyverzettel rendelkezik, fővárosának elfoglalása nem lehet cél, mert amint ez megtörténik, a támadó állam fővárosa megsemmisül. E kor háborúi polgárháborúk, mint az algériai, a libanoni vagy a kambodzsai volt, vagy atomfegyverrel nem rendelkező államok háborúi, amilyen Irak és Irán meg a magát Jugoszláviaként azonosító Szerbia és Horvátország egykori háborúja.
A tömegpusztító fegyverek árnyékában atomhatalmak is vívhatnak háborúkat, de csak nukleáris csapásmérő képességgel nem rendelkező államok ellen – ezek az úgynevezett proxyháborúk, magyarosan mondva helyettesítő háborúk, melyeket a kor birodalmai a harmadik világháború helyett rendeznek. A proxyháborúk a hadügyminisztériumok és fegyvergyárak expói: új fegyverek és hadászati módszerek harci helyzetekben való kipróbálására szolgálnak. Ilyen proxyháborúja volt az amerikaiaknak a koreai, a vietnámi, a kuvaiti, az iraki és az afganisztáni háború, de a Szovjetunió is vívott egy proxyháborút Afganisztán ellen a nyolcvanas években, ahogy Nagy-Britanniának a Falkland-szigetekért vívott háborúja is e kategóriába esik.
A proxyháborúk egy részében két domináns atomhatalom fegyverei csapnak össze, de csak e hatalmak egyike vesz részt a maga katonáival és hadvezetésével a harcokban, míg a másik nukleárisan felfegyverzett birodalom a megtámadott, saját területét védő államot legfeljebb fegyverekkel, azokhoz tartozó kiképzőtisztekkel és magukat önkéntesekként azonosító hivatásos harcosokkal támogathatja, mert két atomhatalom katonái még egy marginális konfliktusban sem foghatnak fegyvert egymásra. Az Egyesült Államok koreai és vietnámi inváziójában Moszkva, a Szovjetunió afganisztáni inváziójában Washington állt be pénzzel és fegyverrel az országát védelmező fél mögé.
Jelzem, hogy az Ukrajnában zajló konfliktus tipikus proxyháború: a nukleárisan felfegyverzett Oroszország vívja az atomfegyverrel nem rendelkező Ukrajna területén nem nukleáris fegyverekkel, míg a védekező felet az Egyesült Államok támogatja anyagilag és szintén nem tömegpusztító fegyverekkel. A NATO olyan katonai tömb, mely Európa népeinek nukleáris védelmét biztosítja, az pedig lehet, hogy atomhatalom atomháború nélkül is behatolhat más atomhatalom területére, de ezt eddig még senki nem merte kipróbálni – Sztálin sem. Nem észszerű azt feltételezni, hogy Putyin erre vetemedne. Európa nincs veszélyben, de ebben a tényben Putyin ellenérdekelt.
A történelem utáni korban a hisztériakeltés túl jó üzlet: az elszabadult kattintások annyira felpörgetik a hírportálok forgalmát, annyira sebesen és akadálytalanul terjesztik a riadalmat, hogy a pánik időről időre az egész világgazdaságot megbénítja, ahogy a covidkarantén idején történt, amikor az is kiderült, hogy ez hosszabb távon már nem is olyan jó üzlet – de ki gondolkodik hosszabb távon? A pillanat korának kétes vívmánya, a közösségi média egymás felé fordított tükrök világméretű rendszereként korbácsolja fel a kattintáspánikot, míg a fogyasztói komfortjába felejtkezett nyugati ember oly hisztérikus lelkiállapotba nem jut, hogy a saját árnyékától megijed. Amennyire alaptalan az ukrajnai háborúhoz tartozó széles körű rettegés az atomholokauszttól, annyira jól kamatozik ez Vlagyimir Putyinnak, aki lépten-nyomon előadott nukleáris fenyegetőzésével próbálja kiblöffölni egy győztes háború mögül a nyugati emberiséget, akik messze nem csak az amerikaiak.
Minél nyilvánvalóbb, hogy Oroszország képtelen katonailag megtörni Ukrajna nyugati fegyverekkel felszerelt haderejét, a Kreml annál rámenősebben igyekszik az atomcsapás fenyegetésével eltántorítani ellenségének szövetségeseit – pontosabban az azokhoz tartozó társadalmakat. Az erőviszonyok realitása az ukrajnai háború hadszínterein mutatkozik meg. Az orosz felszereltség, állomány és morál minőségén, az orosz katona harci képességén mutatkozik meg – minden egyéb fenyegetőzés a kétségbeesett gyengeség jele. Oroszország ezt a proxyháborút elveszíti. A Szovjetunióval is megtörtént Afganisztánban, Amerikával is megtörtént Afganisztánban. Menjen haza, szedje össze magát. Igyon és lopjon kevesebbet.
Az értelmiségi státusz és az újságírói hivatás azon meggyalázását, amelyet a karantén idején a liberális média elkövetett, ma a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány tömeggyártja, és a Megafon harsogja szerteszét. A nukleáris csapással való fenyegetés funkciója, hogy kibillentse súlypontjából a világrendet. A covidpánikhoz hasonló reakció kiváltása a cél: a társadalmak blokkoljanak le, a gazdaságok bénuljanak meg, a Nyugat hajoljon meg a nyomás alatt, a szankciókat törölje el, és a sebzett medve szorult helyzetéből erejének látszatát megőrizve meneküljön meg. Amikor magyar közszereplők atomholokauszttal fenyegetik ezt a csapásoktól súlyosan és sűrűn sújtott népet, Putyin blöffjét kiáltják világgá, hogy hisztériát korbácsoljanak. Amíg egy Bogár Lászlót, egy Nógrádi Györgyöt meg egy Fricz Tamást látok ebben a szerepben, el sem csodálkozom – amikor egy Schiffer Andrást látok ebben a szerepben, nagyon csalódott vagyok.
A blöff az, hogy Putyin őrült. A blöff az, hogy van nála egy piros gomb, és akármikor megnyomhatja – a blöffölők pedig azt diktálják ezzel, hogy ha élni akarunk, akkor legyünk jók, és hagyjuk végre levegőhöz jutni az orosz gazdaságot. A Nyugat azonban tudja, hogy Putyin nem őrült. A Nyugat tudja, hogy blöfföl, és ezért rikoltozik annyira ezer torkon át. Ha majd Zelenszkij Moszkvát ostromolja, Európa népei elhiszik, hogy veszélyben van az életünk. Ez nem a harmadik világháború, aki meg ezzel riogat, az vagy nem érti a világrendet, vagy a világrend nem értésének spekulatív látszatával szolgálja ki Oroszországot.
A Nyugatnak le kell hívnia ezt a blöfföt. Egyetlen lépést sem szabad hátrálnia Ukrajna mögül. Európának ki kell tartania a szankciók mellett, fel kell gyorsítania az átállását zöldenergiára, de addig is sürgősen el kell kezdenie becsatornázni új kőolaj- és földgázforrásokat. Oroszország nem barátja a Nyugatnak: a vele való kereskedés egy konfliktus finanszírozása. Amíg Orbán Viktor nem mer az uniós szankciók ellen szavazni, a magyar ember is hadd érezze biztonságban magát.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/43. számában jelent meg október 21-én.
