Gárdos Tibor és felesége, Rozália végre összegyűjtött annyi pénzt, hogy a 18. életévét betöltő fiukat plazmatévével lepjék meg. A fizetéséből nemigen futotta volna, de egy különös eseménynek köszönve mégis sikerült. A bácskai városka utcája ugyanis vészesen elnéptelenedett, mert amint az utca lakói megkapták a magyar állampolgárságot, máris vették a vándorbotot, és Nyugatra távoztak. Ki Ausztriában, ki Németországban próbált szerencsét, de voltak olyanok is, akik eljutottak egészen Norvégiáig, Svédországig vagy Angliáig.
A távozók legnagyobb gondja az üresen maradt házak volt. Elperegtek a régi szép idők, a kilencvenes évek, amikor a tömegesen érkező horvátországi és boszniai szerb menekültek jó pénzért vásárolták fel a házakat. Csak néhány migráns fordul meg az utcában, de azok nem vásárolnak házakat, úgyhogy az elvándorlók nehezen adnak túl rajtuk. Ha már idetolakodnak, legalább maradnának, de eszük ágában sincs, el akarják happolni előlük a németországi munkahelyeket, zsörtölődtek azok, akik éppen készülődtek a nagy útra.
Gárdos Tibor azonban maradni akart. A felesége habozott. Már a migránsok is Nyugaton keresik a szerencsét, mondogatta, miért ne próbálkoznánk mi is? A férje azonban megmakacsolta magát. Nem és nem! Ő sosem lesz migráns. Ennek gyorsan híre terjed, úgyhogy az utca lakói rábízták az eladhatatlan házak kulcsát. Gárdosék gyűjtötték össze az adócédulákat, a leveleket, és küldözgették a távozók címére, idővel még a felmenők sírjáról is gondoskodtak. Gárdos Tibor egy évvel ezelőtt vagy 15 ház kerítését javítgatta, a nagy viharok után pótolta a cserepeket, de ma már 26 házról vagy lakásról gondoskodik, úgyhogy nem győzte a munkát.
Az elvándoroltak bőségesen megtérítették a kiadásokat, volt, aki a borítékba helyezett 20 eurósokat küldözgetett, de akadt, aki a Western Unionnal küldte el a tartozását, természetesen euróban. Az utca lakói a hálapénzről sem feledkeztek meg, úgyhogy Gárdos Tibor a halottak napján a sírok gondozásával megkereste a plazmatévé felét.
Közelgett a karácsony, végre kiszállították az áruházból a tévét. Másnap megérkezett a mester, pontosan úgy állította be a készüléket, ahogy kérték: a budapesti tévéműsorokat is nézhették. A mester gondosan elmagyarázta, hogyan kell ki- és bekapcsolni a tévét, hogyan találják meg a magyar csatornákat.
A szülők egymás kezéből kapkodták ki a távirányítót, gyerekes örömmel váltogatták a csatornákat, közben várták a fiukat, aki a villanyszerelői szakiskolát befejezve egy gazdag orosz villáját őrizte a Fruska Gorán.
A fiuk jövetele előtt az egyik magyar adóban a vajdasági magyarokról is szó volt. Egy férfi azt magyarázta, hogy soha még nem volt ilyen jó a sorsuk, mint most, amikor Orbán Viktor kormányfő és Aleksandar Vucic nagy barátok lettek. Aztán szóba került, hogy sok milliárd forintos támogatást kaptak a vajdasági magyarok a szülőföldön maradás érdekében. Mégis megérte maradni, nyugtázta az apa. Alig várták, hogy a gyerek is hallja a jó híreket, aki rendszerint péntek este az utolsó busszal érkezett. Az anya a sütőben ellenőrizte a melegen tartott, ünnepi alkalomra készített túrógombócot.
Végre betoppant a gyerek. Gárdosné boldogan mutatott a tévére. Plazmatévé, dicsekedett. Éppen kezdődnek a budapesti hírek, folytatta elégedetten az apa. A fiú köszönt, de rá sem pillantott a plazmatévére. A túrógombócot eszegetve bejelentette, hogy egy német cég képviselője megígérte, egy hónap múlva Stuttgartban kap munkát. Legalább 3000 eurót keres havonta, mondta, majd a vacsora után táskájából könyvet vett elő. LERNEN WIR DEUTSCH, állt a címoldalon. Leült az asztal mellé, és hangosan magolta a szavakat: Guten Tag! Wie heissen Sie? Ich heisse Géza. Géza Gárdos. Ich komme aus Serbien. Und Sie?
Azt mondja a tévé, hogy soha nem volt még olyan jó nekünk, mint most, kezdeményezte megszeppenve a családi beszélgetést Gárdosné. Trianon, hallod, fiam? Trianon! Inkább ünnepeljük együtt a nemzeti összetartás évét, vette át a szót az apa, és a tévére mutatott. A fiukat azonban ez sem érdekelte. Wiederholen Sie, bitte? Bitte langsam! Bitte noch einmal, hadarta tovább a német leckét.
Pár perc próza rovatunk további tárcáit itt olvashatja!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/3. számában jelent meg január 17-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/3. számban? Itt megnézheti!
