Kedves András!
A Magyar Hang 2021/3. számában megjelent írásodat (Még egyszer a görögdinnyékről) meglehetősen vegyes érzelmekkel, s némileg tanácstalanul tettem le. Mert hogy van az, hogy szinte minden állításoddal, a helyzet leírásával éppúgy, mint az ökológiai politika programjával egyet tudok érteni, csak épp ennek az írásnak a fő tételével nem? Ez a tétel a címben jelzett „görögdinnyével” indul, azzal a bon mot-val tehát, miszerint az ökológiai mozgalom a görögdinnyéhez lenne hasonló: kívül zöld, ám belül vörös. És afelé a végkövetkeztetés felé tart, hogy ezt a „baloldali címkét” ideje lenne a mozgalomról valahogy levakarni. Az az igazság, hogy ezt a követelményt nem is annyira zavarba ejtőnek, mint inkább sértőnek éreztem. És nem csak a magam nevében. Nagy „bajnak” véled ugyan, de te is utalsz rá: „a zöldek egy része maga is úgy gondolja, hogy mozgalmuknak valamiféle politikai baloldalon volna a helye”. Szerinted nem lenne jogos az igényük erre a helyre? El lennének tévedve? De hát itt nem egy külső megfigyelő igaz vagy hamis, teoretikus ítéletéről van szó, hanem résztvevők személyes tapasztalatáról. Személyesre véve hát a dolgot, a magam részéről így fogalmaznék: az ökológiai politika általad képviselt álláspontját számomra éppenséggel a neoliberális globalizáció rendszerkritikus, baloldali kritikája igazolja, szóval – rövidre véve – azért tudok egyetérteni veled, mert balról érkezem. De akkor most ne jöjjek? (Ne jöjjünk?)
Nem hiszem, hogy ezt akartad volna mondani. De akkor mégis mit? Azt írod, hogy „az ökológiai politika ott kezdődik, ahol a bal- és a jobboldal fogalma értelmetlenné válik. Azért válik értelmetlenné, mert hagyományos szembenállásukban nem a XXI. század kihívásaira adott eltérő válaszok tükröződnek, vagyis nincs időszerű mondanivalójuk”. Meggyőzőnek tűnik ez a leírás, különös tekintettel Magyarországra, ahol – írod teljes joggal – „a politikai bal és jobb egyaránt súlyosan kompromittálódott, leginkább két egymással szimmetrikus gyűlöletközösség szembenállásává egyszerűsödött, melyet az egymástól elszenvedett sérelmek és a kölcsönös félelem mozgat.” Sommás, de pontos összefoglaló ez. Mégsem következik belőle, hogy elhagyva a bal- és jobboldal által jelölt, kétosztatú politikai teret, minden további nélkül ráléphetünk egy steril, jelöletlen térben haladó harmadik útra.
A XVIII. század óta velünk élő-alakuló politikai eszmék és fogalmak a mainstream politikában mára valóban értelmetlen dogmákká, üres jelszavakká, a pőre hatalmi érdekek és a rendszerszintű kényszerek talmi díszeivé silányultak. De múltba és mélybe nyúló gyökereivel ez a politikai-eszmei tradíció – akár tudatában vagyunk ennek, akár nem – továbbra is jelen van bennünk, ahogy azt egyébként írásod fogalmi rendje is bizonyítja. A görögdinnyehasonlat az ökológiai politika baloldali eredetére látszik utalni, de Luc Ferry vagy Stéphane François a zöld mozgalmakat éppenséggel jobboldaliként jellemzi, és vannak megfontolandó érveik. Lehet, hogy a radikális baloldal, mint mondod, ma csak „értelmiségi küzdősportként” él tovább, de igencsak furcsa kacskaringókkal: a korábban csak „fasiszta Kronjuristként ismert” Carl Schmitt Chantal Mouffe és Ernesto Laclau közvetítésével a baloldal érvrendszerében tűnik fel, míg Antonio Gramsci – többek között a NER „organikus értelmiségének” közvetítésével – a jobboldalon. Alain de Benoist pedig, a francia új jobboldal filozófusa alkalomadtán jobboldali baloldaliként definiálja magát. Szó se róla, a globalizációs folyamat váratlan eredményeivel, a centrum-periféria viszony és a geopolitikai tér átrendeződésével, az identitáspolitikák térnyerésével és a post truth virágzásával egyetemben mindezt tekinthetjük a koronavírus által megkoronázott, általad is említett „civilizációs válság”, a zavarodottság és a növekvő káosz bizonyságának. De a civilizációs válság – azt kell mondjam: szerencsére – nem azt jelenti, hogy szellemi poggyászunkat most elhajíthatnánk, hogy tiszta lappal induljunk. Gondolj bele: a post truth világa is a múlt hordalékával van kitömve.
Márpedig, ha nem tévedek, te éppen erre a „tiszta lapra”, egy jelöletlen térben futó harmadik útra vágysz, amikor azt javaslod, törüljük le az ökológiai politikán „díszelgő baloldali címkét”. Az már csak egy – tartalmát és irányát tekintve nyilván nem véletlen – logikai bukfenc, hogy a baloldali címkét azért javaslod letörölni, hogy az ily módon megtisztított tárgyat a konzervatívok és szabadelvűek is „bátran vállalhassák a magukénak”. Nem az a bökkenő itt, hogy vajh miért szabad a konzervatívoknak az, amitől a szegény balosok el vannak tiltva, tudniillik hogy sajátjuknak tekintsék az ökológiai politikát. A bökkenő az, hogy egy civilizációban nincsenek jelöletlen tárgyak.
Ugyanakkor érteni vélem, hogy „mire megy ki a játék”. Az ökológiai politikát olyan átfogó, univerzális projektként fested le, mely épp radikalizmusa okán „a figyelmet a három felvilágosodás kori alapelv”, a szabadság, egyenlőség és testvériség „elválaszthatatlan egységére” tudja irányítani, s ily módon túlmutat „a különböző felfogásokat egymás ellen kijátszó politizálás korszakán”. Azt szeretnéd tehát – s ezzel persze nagyon is egyet lehet érteni –, ha ebben a növekvő káoszban, ebben a siralmas kakasviadalban létrejöhetnének „magára a dologra”, közös dolgainkra irányuló, értelmes együttműködések. Nem hiszem azonban, hogy ennek útja a címkék eltávolítása, a szellemi poggyászok elhajítása lenne. (Kedves kifejezésed, az „értelmes egyet nem értés” sem erre utal.) Mindnyájan a saját poggyászunkkal, saját értékeinkkel és nézőpontunkkal érkezünk, s pusztán azzal, hogy vagyunk, már módosítjuk is a tárgyat. A kérdés az, hogy a helyzetek kényszerei és váratlan lehetőségei folytán képesek vagyunk-e egy olyan közös gyakorlatban részt venni, ami egy szelekciós folyamat végén egyetlen fókuszba fogja azt, ami most ezer szilánkon át tűnik elénk. Ami persze azt jelenti, hogy a „harmadik útig” – de inkább azt mondanám: az útig – szerintem még hosszú emelkedő áll előttünk. Hogy az első lépéseket ne kellene megtenni, ebből persze nem következik.
Gyertek!!! Válasz Tallár Ferencnek
Kedves Feri, ha mondanivalóm félreérthető volt, az én hibám: köszönöm a figyelmeztetést. Nem a baloldali címkét szeretném levakarni a készülődő Harmadik Út poggyászáról, hanem melléragasztani a szabadelvűt és a konzervatívot. Meggyőződésem, hogy az emberhez méltó élet természeti és kulturális alapjait pusztító új világrend nem értelmezhető sem a bal-, sem a jobboldalon használatos fogalmi keretek közt. Maga a számomra mértékadó baloldali tradíció sem, József Attila és Ady Endre költészete sem – márpedig politikai ideológia nélkül lehet élni, de költészet nélkül nem érdemes. Ezért a modernitás válságára a választ nem abban keresném, hogy alapértékeit egymás ellenében dühödten védelmezzük – ez maga krízis –, hanem hogy megpróbáljuk helyreállítani a köztük eredetileg fennálló összefüggést. Egyébként az általad felhozott példák is azt igazolják, hogy bal és jobb értelme a politikai diskurzusban reménytelenül összekuszálódott, egyre homályosabb. Az eszmetörténészek ellesznek még ezzel egy jó darabig, az ökológiai politikának azonban más a dolga. Nekem úgy tűnik, azok a „zöld” megoldások, amelyekről gondos mérlegelés után úgy találtuk, hogy alkalmasak lehetnek a társadalmi együttélés és a gazdálkodás rendjének megújítására, túlmutatnak ezen a szembenálláson, és az ismert bal- és jobboldali programokhoz képest számos újdonságot tartalmaznak. Megvalósításuk pedig a különféle tradíciókon nevelkedett jóérzésű emberek együttműködését kívánja. Úgy, ahogyan erre a Karátson Gábor Körben kísérletet tettünk.
Lányi András
A lapunkban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/5. számában jelent meg, január 29-én.
